Lilla éppen a vacsorát kavargatta, amikor a férje, András belépett a konyhába. Az arcán ülő feszültségből azonnal tudta: nem puszta csevegésre készül, hanem kérni akar valamit.
— Figyelj, Lilla — kezdte András, miközben zavartan a tarkóját vakarta. — Van egy ügy… Márk és Nóra lakhatást keresnek.
— És? — kérdezte Lilla anélkül, hogy megfordult volna a tűzhelynél.
— Fiatalok még, nincs mögöttük sok pénz. A tesóm boltban dolgozik, néha rakodást vállal mellé, de abból nem lehet félretenni. Neked meg ott áll üresen apukád régi lakása.
Lilla letette a fakanalat, és szembefordult a férjével.
— András, én még nem döntöttem el, mi legyen azzal a lakással — mondta halkan. — Lehet, hogy felújítom és kiadom, de az is benne van, hogy eladom, és betörlesztjük belőle a hitelünket.
— Amíg gondolkodsz rajta, lakhatnának ott — vetette fel András óvatosan. — A rezsit vállalnák.
Lilla nagyot sóhajtott. Az ingatlan nemrég került hozzá örökségként: egy szocialista időkből maradt, kicsi garzon, elhanyagolt állapotban. A tapéta több helyen levált, a padló minden lépésnél nyikorgott, a csaptelepek is régen láttak már szerelőt. Mégis az övé volt — az apjától maradt rá, és ez sokat számított.
— Mennyi időre gondolnak? — kérdezte végül.
— Két-három hónap, esküszöm — felelte András. — Csak addig, amíg Márk talál egy rendes állást.
— Rendben — bólintott Lilla. — De kizárólag átmenetileg.
András láthatóan megkönnyebbült.
— Természetesen. Márk nagyon hálás lesz ezért.
Két nappal később András öccse és a barátnője beköltöztek. Márk két sporttáskát cipelt, Nóra egy bőrönddel és szatyrokkal egyensúlyozott. Lilla a ház előtt várta őket, hogy megmutassa a lakást.
— Hű, ez rosszabb állapotban van, mint hittük — jegyezte meg Nóra, miközben körbenézett az előszobában. — Azt gondoltuk, csak kicsit régies.
— Viszont nem kell lakbért fizetni — válaszolta Lilla tárgyilagosan.
— Persze, persze — kapta fel a fejét Nóra. — Így is nagyon örülünk.
Márk csendben vizsgálta a konyhát: a radiátorról lepattogzott a festék, a linóleum több helyen felszakadt.
— A hűtő működik? — kérdezte végül.
— Igen, bár nem mai darab — felelte Lilla.
— Értem — bólintott a férfi. — A fürdő?
— Kád van, zuhanyrózsa nincs. Csak a csap.
Nóra fintorgott egy pillanatra, de nem szólt. Miután kipakoltak, Lilla hazament. Bőven akadt dolga: a fiáért kellett mennie az iskolába, vacsorát adni neki, majd edzésre vinni.
Az első hónap gond nélkül telt el. Márk és Nóra csendesen éltek, a közüzemi számlákat pontosan fizették. Lilla sokszor megfeledkezett róluk, annyira lefoglalták a mindennapok: hol az autó szervizbe került, hol a fia kapta el a bárányhimlőt, és otthon maradt vele.
— Mi a helyzet a lakóinkkal? — kérdezte egyszer András.
— Úgy tűnik, minden rendben — válaszolta Lilla. — Nem panaszkodnak, nem zavarják a környéket.
— Márk írt — tette hozzá András kis szünet után. — Ő és Nóra összeházasodtak. A múlt héten aláírták a papírokat, még fotót is küldött.
Lilla meglepetten hallgatott el. Ez már nem két ideiglenes lakó volt, hanem egy friss házaspár, és érezte, hogy ezzel a történet egy új irányba fordulhat.