— Ezt el sem fogod hinni!
Erzsébet megint mozgósít mindenkit.
Most épp hozzánk, a „lakásavatóra” — Júlia a vállával szorította a füléhez a telefont, miközben Benedek kabátjának makacs cipzárjával küzdött. — Részvétem — hallatszott Szilvia együttérző hangja a vonal túlsó végén. — Sokan lesznek? — Fogalmam sincs.
Egyszerűen közölte velem, kész tényként.
Azt mondta, holnap kettőre érkeznek.
És hogy gondoskodjak valami ünnepélyesről.
Benedek kiszabadult az anyja kezei közül, felkiáltott, és berohant a gyerekszobába.
Júlia nagyot sóhajtott, majd leült az előszobai puffra. — Hat éve, Szilvia.
Hat éve vagyok András felesége.
És ez alatt az idő alatt egyetlen egyszer sem hívtak meg a saját családi összejöveteleikre.
Most meg nekem kellene asztalt terítenem egy csapat embernek, akiknek a felét csak az esküvőn láttam. — És András mit szól ehhez? — Mit szólna… — Júlia lehalkította a hangját. — „Anyának igaza van, így szokás.
A lakásavató fontos esemény.”
Miközben már egy hónapja itt lakunk.
A dobozok fele még mindig bontatlan, a konyhabútorból hiányzik két fiók, mert hibásan érkeztek.
Miféle lakásavató ez?
Az előszobában csattant a bejárati ajtó — András megjött.
Júlia gyorsan elköszönt, és a férje elé lépett.
András a falnak támaszkodva vetette le a cipőjét. — Szia — mondta fáradtan. — Benedek evett már? — Igen, egy órája megetettem.
András, beszélnünk kell komolyan a holnapról.
A férfi kihúzta magát, és az arcán megjelent az a jól ismert kifejezés: makacsság keveredve ingerültséggel. — Ugyan miről?
Minden el van döntve.
Anyu jön a rokonsággal, mi vendégül látjuk őket.
Ez teljesen természetes. — Természetes? — Júliában forrni kezdett a düh. — Egy félkész lakásban, beteg gyerekkel, egy hatnapos munkahét után?
Azt sem tudom, hányan jönnek!
András besétált a konyhába, kinyitotta a hűtőt, és kivett egy palack ásványvizet. — Hát, itt lesz anya, Zoltán nagybácsi, Melinda néni a férjével, Kinga Kristóffal, Norbert Adriennnel… — sorolta, ujjain számolva. — Ennyi? — kérdezte Júlia reménykedve. — Nem egészen. Apám unokatestvére is jön a feleségével, nemrég költöztek Nyíregyházáról.
Anya szerint a lányuk is felbukkanhat.
Ja, és Hajnalka néni talán még csatlakozik, bár az nem biztos.
Júlia lehuppant egy székre, és a kezébe temette az arcát. — Akkor legalább tíz emberről beszélünk, András.
Tízről!
Ennyi székünk sincs. — Átkérünk pár összecsukhatót a szomszédoktól, ne csinálj már tragédiát — vont vállat András. — Főzz valami egyszerűt.
Saláták, krumpli.
Anya hoz majd süteményt. — És te?
Segítesz nekem?
András már indult volna kifelé, de erre visszafordult. — Júlia, tudod jól, ehhez én nem értek.
A főzés meg a terítés női feladat.
Reggel elmegyek a boltba, megvesszük, ami hiányzik.
Eltűnt a nappaliban, és nem sokkal később felhangzott a tévé zaja.
Júlia mozdulatlanul ült a konyhában, tekintete üresen meredt maga elé.
A gyerekszobából Benedek hangja szűrődött ki, ahogy a legóival épített valamit, és hároméves, komoly magyarázatokkal kommentálta a művét.
Odabent valami végleg megreccsent.
Hat éven át igyekezett jó feleség lenni, jó meny.
Főzött, amikor az anyósa megjelent, lenyelte a megjegyzéseket Benedek neveléséről, és hallgatott akkor is, amikor András nélküle ment a családi találkozókra. „Anya szerint ez csak a saját körnek szól.”
És ő akkor micsoda?
Kívülálló?
A döntés váratlanul született meg benne, mintha az utolsó kő is kiesett volna, ami eddig egyensúlyban tartotta.
Szombat reggel Benedek sírására ébredtek.
A láza már lement, de az orra jobban folyt, és nyűgös volt.
Júlia beadta neki a gyógyszert, majd bekapcsolta a mesét — a biztos módszert, ha el akarta terelni a figyelmét.
A konyhában szerény reggelit készített, és három tányért tett az asztalra.
András akkor lépett be, amikor Júlia már befejezte az evést. — Miért keltél ilyen korán? — ásított, és leült. — Hiszen szabadnap van. — Dolgom van — felelte röviden.
A férfi gyanakodva nézett rá. — Miféle dolgod?
Ugye nem felejtetted el, hogy ma vendégeket várunk? — Nem felejtettem el — állt fel Júlia, és a tányérját a mosogatóba tette. — A saláták a hűtőben vannak, a torta a fagyasztóban, a sütőben pedig egy rakott étel, amit csak fel kell majd melegíteni.
András megdermedt, a villa a levegőben maradt. — Állj csak… akkor te hova készülsz?
Hiszen anya kettőre érkezik, és ezt most először nem lehet félvállról venni.