A válás nem egyszerű szakítás lett, hanem könyörtelen küzdelem minden egyes négyzetméterért. A férj elhatározta, hogy mindent kisajátít, jogszabályokra és térképekre hivatkozva. Aprólékosan számba vett minden deszkát és szöget, mit sem sejtve arról, hogy évekkel korábban hiba csúszott az iratokba, és ez az apró tévedés végül mindent el fog venni tőle.
1. fejezet – Ultimátum az előszobában
– A házat kettéosztjuk. És ne álmodozz a fészerrel, az is benne van a nyilvántartásban! – vágta oda Zoltán olyan hangon, mintha a húszéves házasságuk koporsóját szögelné le.
A nappali közepén állt, sáros cipőben, miközben a hamut gondolkodás nélkül a szőnyegre pöckölte. Mellette toporgott egy fiatal nő, duzzogó ajkakkal – az a bizonyos „segítő”, aki miatt darabokra hullott a család.
Katalin némán nézte, és képtelen volt felismerni benne azt a visszahúzódó fiút, akivel annak idején a kollégiumi szobából indultak. Most egy idegen, kapzsi ember állt előtte, nyugtalan tekintettel.
– Zoltán, az műhely – szólalt meg halkan. – Apám szerszámai vannak ott. Soha nem is használtad.
– Nem érdekel! – ordította. – Az iratok szerint „nem lakóépület”. Értéke van. Az ügyvéddel megnéztük, jó a faanyag. Eladjuk, vagy feldaraboljuk. Pénz kell. Nekem pénz kell. – Vigyorogva pillantott a kísérőjére.
Katalin gyomra összerándult. Tíz éven át építették ezt az otthont. Ő spórolt az ételen, elnyűtt kabátban járt, saját kezével vakolta a falakat, miközben Zoltán „önmagát kereste” a kanapén vagy horgászni járt. Most pedig, mint egy keselyű, körözött a fészkük felett, hogy gerendáról gerendára széthordja.
– Menj el – suttogta.
– Elmegyek. De visszajövök a végrehajtókkal. Készülj, Kata. Mindent lecsupaszítok. Emlékszel a 45-12-es helyrajzi számra? Ami a telken van, közös szerzemény.
Az ajtó bevágódott. A házban maradó csend szinte fülsiketítő volt. Katalin lerogyott egy székre, arcát a kezébe temette. Fogalma sem volt, hogyan lehet harcolni valakivel, akinek a lelkiismerete helyén csak számológép működik.
2. fejezet – A papírok csapdája
Egy teljes héten át Katalin ködben élt. Zoltán nem fenyegetőzött hiába, és minden nappal egyre világosabbá vált, hogy a következő lépéseit már nem szóban, hanem iratokkal fogja megtenni.