A fejemben már körvonalazódott, milyen irányba indulhatok el az új vállalkozással: milyen munkákat vállalok majd, hogyan válogatok a felkérések között, és milyen kapcsolatot építek ki az ügyfelekkel.
Amikor végül hazaértünk, jóval éjfél után járt. András hirtelen megállt az előszobában, és mintha csak most jutott volna eszébe valami, felém fordult.
– Mi lenne, ha most indulnánk el? Megnéznéd a stúdiódat?
– Most? Az éjszaka közepén? – nevettem fel hitetlenkedve.
– Miért ne? – vont vállat. – Nálam vannak a kulcsok, minden készen áll. Eredetileg holnap reggel akartalak elvinni, de egyszerűen nem bírok tovább várni. Látni akarom az arcodat.
Így történt, hogy úgy vágtattunk végig az alvó városon, mint két felelőtlen huszonéves. Abban a pillanatban tényleg úgy éreztem magam, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna: estélyi ruhában ültem a taxiban, a kezemben egy félig kiürült pezsgőspohárral, mellettem pedig a férjem, aki hirtelen újra kiszámíthatatlanná és szenvedélyessé vált, pont olyan lett, mint a kapcsolatunk elején.
A stúdió minden elképzelésemet felülmúlta. Tágas tér fogadott, magas mennyezettel, hatalmas ablakokkal, világosan elkülönített munkarésszel és bemutatóteremmel. Ott volt minden, amiről valaha álmodtam: korszerű eszközök, anyagminták, katalógusok, sőt még egy rajzasztal is, pont olyan, amelyet a házasságunk legelején láttam meg egy kirakatban, és akkor hosszasan csodáltam.
– Tetszik? – kérdezte András feszült mosollyal, mintha nem én kaptam volna az ajándékot, hanem ő vizsgázna.
– Ez… tökéletes – suttogtam, miközben lassan körbejártam, és ujjaimmal végigsimítottam a részleteken. – De mondd, ezt mégis hogyan hoztad össze? És miből? Hiszen mi mindig mindent megbeszéltünk.
András kissé zavartan elmosolyodott.
– Emlékszel arra a jutalomra, amit öt éve kaptam? Azt mondtam, hogy a felét befektettem részvényekbe. Valójában ebből vettem meg ezt a helyet. Utána apránként gyűjtögettem, pluszmunkákat vállaltam. Néha… finoman szólva is kreatívan kezeltem a családi költségvetést.
– Várj csak – villant be hirtelen –, és a fürdőszoba felújítása? Amit évekig halogattunk pénzhiány miatt?
– Megvolt rá a pénz – ismerte el. – De ha azt megcsináljuk, nem maradt volna elég a stúdió felszerelésére. Én ezt választottam.
– Elképesztő vagy – ráztam meg a fejem. – De ilyet többé soha. Se titkok, se füllentések, még jó szándékkal sem. Az a három év, amikor azt hittem, megcsalsz, rémálom volt.
András magához ölelt.
– Megígérem. Többé semmi titkolózás. Bár ki tudja… lehet, hogy mostantól te leszel az, aki késő estig dolgozik, és rejtélyesen suttog a telefonba az ügyfeleivel.
Nevettünk, és abban a nevetésben hirtelen minden a helyére került. Tudtam, hogy ez az este azok közé a ritka pillanatok közé tartozik, amelyekre egy egész életen át emlékezik az ember: az ötvenedik születésnapom, egy új szakmai és magánéleti fejezet kezdete, egy váratlan közös kaland.
A következő hetek szinte észrevétlenül repültek el. Kiléptem a könyvtárból – végül úgy döntöttem, teljesen lezárom azt az időszakot –, elkezdtem az első munkák előkészítését, összeállítottam a portfóliómat. András mindenben támogatott, amiben csak tudott, és a gyerekek is kivették a részüket: Lilla a közösségi felületeken segített megjelenni, Márk pedig, amikor hétvégéken hazajött, a technikai kérdésekben volt a jobb kezem.
Az első megbízásom Eszter egyik barátnőjétől érkezett, egy fiatal nőtől, aki új építésű lakást vett, és teljesen tanácstalan volt a berendezést illetően. Amikor bemutattam neki a terveket, annyira lelkes lett, hogy gondolkodás nélkül ajánlott tovább másoknak is.
Lépésről lépésre elkezdtek beindulni a dolgok, és először éreztem igazán, hogy amit felépítek, az valóban az enyém.