Nóra mereven bámulta a papírlapot, mintha valami hivatalos idézést tartana a kezében. Gyűrűkkel teli ujjai enyhén remegtek. A lapon gondosan felosztott táblázat állt: liba, zöldségek, fűszerek, a sütő áramfogyasztása. Legalul ott virított az összeg, alatta pedig egy bankkártyaszám.
— Ez meg miféle megalázó vicc? — csattant fel.
Júlia a konyhaajtóban állt, kezében tálcával. Az étel még gőzölgött, de meg sem mozdult.
— Ön mondta, Nóra, hogy mindenki a saját költségeit állja — felelte nyugodtan. — Én csak betartom a szabályait. Amint megérkezik az utalás, kiviszem az ételt.
Az asztal körül a teljes rokonság helyet foglalt: nyolcan jöttek a környékről, hogy együtt várják az újévet. Tibor a tányérját tanulmányozta feltűnő érdeklődéssel. Melinda köhécselt egyet, mintha félrenyelt volna. Márk előkapta a telefonját, és sürgős üzenetírást mímelt.
— De hát ünnep van! — próbálkozott valaki halkan.
— Nekem az elmúlt fél év sem volt ünnep — vágta rá Júlia.
Minden júniusban kezdődött. Júlia hitelt vett fel, és vett Leventének egy profi autódiagnosztikai szkennert. A régi eszköz már annyira rosszul működött, hogy a vevők sorra pártoltak el. Levente autószerelőként dolgozott, gyakran éjfél után esett haza, karikás szemekkel. Júlia segíteni akart. Meglepetést szánt az évfordulójukra.
Amikor Levente kinyitotta a dobozt, egy pillanatra megdermedt. Aztán úgy ölelte magához, hogy Júlia alig kapott levegőt.
— Teljesen megőrültél? — kérdezte.
De Júlia látta rajta: boldog volt.
Este csöngettek. Nóra állt az ajtóban, bejelentés nélkül, ahogy mindig. Meglátta a dobozt, rákérdezett az árára. Júlia nem kertelt.
Az anyós egy pillanat alatt robbant.
— Adósságba taszítod a fiamat! Felelőtlenül szórod a pénzt!
Levente megpróbált közbeszólni, de az anyja olyan dühvel vágott a szavába, hogy inkább elhallgatott.
— Ha nem tud számolni, akkor külön kassza lesz. Mindenki a sajátját kezeli, nehogy lehúzd őt.
Levente némán állt. Júlia várta, hogy legalább egy szót mondjon, de ő csak félrenézett.
Másnap mindent kettéosztottak. A lakbért, a villanyszámlát, mindent. Az ételt mindenki magának vette. Levente kerülte Júlia tekintetét, miközben felsorolta a feltételeket.
Az életük könyveléssé silányult. Júlia filccel jelölte meg a tejesdobozokat egy „J” betűvel. Levente külön kenyeret hozott. A hűtőben két rész lett. A fürdőszobában két külön polc. Egy este Júlia mosogatószert vett, Levente pedig szó nélkül elküldte a felét a közös csevegésben, fillérre pontosan.
Beszélgetni már alig beszéltek. Külön főztek, külön ettek. Egy lakásban éltek, mégis mintha két külön világban lettek volna.
Júlia észrevette, hogy Levente néha lopva ránéz: bűntudatosan, tanácstalanul. De nem mert megszólalni. Jobban félt az anyjától, mint attól, hogy elveszíti a feleségét.
Egy este Levente bement a konyhába, vizet töltött. Állt a mosogatónál, mintha mondani akarna valamit, majd mégis visszafordult és kiment.
Júlia almát szeletelt, és arra gondolt, ideje dönteni. Csak azt nem tudta, hogyan.
December huszonkilencedikén telefonált Nóra, és a hívás már az első pillanatban éreztette, hogy ez az este sem fog csendben véget érni.