– Lilla, mi lesz ma az ebéd? – kérdezte türelmetlenül a fiatal nő.
Lilla nagyot sóhajtott, majd bosszús pillantást vetett rá. Nóra volt az, a férje, Norbert húga. Egy hónappal korábban érkezett „pár napos látogatóba” a férjével és a kisfiukkal, ám azóta semmit sem segített a ház körül. Egyetlen alkalommal sem mozdult meg, hogy kivegye a részét a mindennapokból. Norbert folyton igyekezett elsimítani a feszültségeket, békíteni a feleket, de Lilla türelme vészesen fogyott.
– Amit főzöl, az lesz – vágta rá hűvösen. – Én most elmegyek, és kérlek, ne hívjatok jelentéktelen dolgokkal. Dolgom van.
Taxiba ült, és bemondta annak a kávézónak a címét, ahol találkozót beszélt meg Eszterrel, aki nemcsak a legjobb barátnője volt, hanem az üzlettársa is. Ketten együtt indultak el évekkel ezelőtt, még egyszerű piaci ruhakereskedőként, mára pedig a város több pontján működő üzlethálózat tulajdonosai lettek. A vállalkozásuk virágzott, stabilan és látványosan.
Eszter nemrégiben egy elegáns belvárosi lakást vásárolt magának, míg Lilla valóra váltotta régi álmát: egy tágas házat építtetett a tenger közelében. Eszterben egyébként jobban bízott, mint a saját férjében – ezt magának sem mindig merte bevallani, de így volt.
A házasságuk Norberttel nem fiatalon köttetett. Mindketten túl voltak már egy váláson, és egyikük múltja sem volt mentes a fájó emlékektől. Lilla már az elején leszögezte, hogy nem szeretne gyereket. Norbert ebbe gondolkodás nélkül beleegyezett, hiszen első házasságából már volt egy lánya, akinek rendszeresen fizette a tartásdíjat. Ők ketten inkább egymás társaságát élvezték. Lillának ez az életforma tökéletesen megfelelt: az anyagi biztonság lehetővé tette az utazásokat, a kényelmet, és azt, hogy kedve szerint éljen.
A taxi épp a megbeszélt kávézó elé kanyarodott, amikor megszólalt a telefonja. Eszter neve villogott a kijelzőn.
– Már majdnem ott vagyok, Eszter – mondta magabiztosan.
A vonal másik végén feszült csend telepedett rájuk. Lilla összevonta a szemöldökét.
– Eszter? Hallasz?
– Ne haragudj… de el kell halasztanunk a találkozót – préselte ki magából Eszter.
– Mi történt? – kérdezte Lilla aggódva, mert Eszter sosem mondta le ilyen hirtelen a programjaikat.
– Csak… kérlek, ne nevess ki, jó?
– Rendben, mondjad már!
– Reggel elindultam bevásárolni, és vettem egy adag shawarmát egy bódénál. Olyan illata volt, hogy nem tudtam ellenállni – vallotta be Eszter.
Lilla alig bírta visszatartani a nevetést. Már sejtette, mi következik.
– Hányszor megfogadtuk, hogy ilyet többé nem eszünk!
– Tudom, tudom… de annyira megkívántam, hogy görcsbe rándult a gyomrom – mentegetőzött Eszter.
Lilla végül hangosan felnevetett, és épp válaszolni készült, amikor újra megszólalt volna, de a mondat elején elakadt a szava, és egy pillanatra elhallgatott, mielőtt folytatta volna.