Eszter a szülészet egyik kórtermében feküdt, és nem tudott betelni azzal a látvánnyal, ahogy mellette békésen szunyókált az újszülött. Alig két nap telt el azóta, hogy világra jött a várva várt kisfia, Marcell, akit közösen nevel majd a férjével, Gáborral. Eszternek már volt egy tizennégy éves fia az első házasságából, mégis érezte, hogy ez a gyermek egészen más helyet foglal el a szívében.
Gábor szinte sugárzott az örömtől: harmincöt évesen először élhette át az apaság élményét. Első feleségével, Krisztinával nyolc évig éltek együtt, ám gyermekük sosem született. A válásuk csendben zajlott, kiabálás és botrány nélkül, egyszerűen belátták, hogy nem tudják már folytatni közösen az életüket.
— Micsoda gyönyörű kisfiú — mondta Gábor a telefonba, amikor először meglátta a baba fotóját. — Az orra teljesen a tiéd, a szeme viszont rám hasonlít.
Eszter mosolygott. Gábor válása után három év telt el, mire megismerkedtek egymással. A férfi korábbi feleségéről keveset tudott: könyvelőként dolgozik, egyedül él, és sosem lett gyermeke.
Eszter lassan sétált fel-alá a kórteremben, próbálta átmozgatni az elgémberedett tagjait, amikor belépett egy fiatal nővér.
— Kondrátéva? Látogatója érkezett. Lefáradna a főbejárathoz?
— Ki az? — csodálkozott Eszter. — A férjem dolgozik.
— Nem tudom pontosan, egy nő. Talán egy barátnő.
Eszter értetlenül indult el az osztály bejárata felé. Az üvegajtók mögött egy karcsú, sötét kosztümös nő állt, kezében fehér krizantémcsokorral és egy aranyszalaggal átkötött ajándékdobozzal. Először nem ismerte fel, aztán hirtelen megdermedt.
Krisztina volt az. Gábor volt felesége.
Személyesen sosem beszéltek egymással, bár néhányszor véletlenül összefutottak egy bevásárlóközpontban. Eszter arcról ismerte, részben azokból a képekből, amelyeket Gábor nem törölt ki azonnal a telefonjáról a válás után.
— Jó napot, Eszter — szólalt meg halkan Krisztina, miközben közelebb lépett. — Ne haragudjon a váratlan megjelenésért.
— Jó napot — felelte Eszter zavartan. — Honnan tudta, hogy itt vagyok?
— Ez most nem lényeges — válaszolta Krisztina. — Tudom, hogy önnek és Gábornak fia született.
Krisztina szeme vörös volt, mintha nemrég sírt volna, ujjai idegesen szorították az ajándékdobozt.
— Szeretnék gratulálni a kisbabához — mondta remegő hangon. — Jó egészséget kívánok neki és önnek is.
Eszter a kórházi köpenyében és papucsában állt ott, egyre kellemetlenebbül érezve magát, és nem tudta megérteni, miért jött el hozzá Gábor volt felesége ebben a helyzetben.