Mindig üzeneteket írt. Megállás nélkül. Amint a közelembe kerültem, ösztönösen elfordította a készüléket, mintha rejtegetnivalója lenne.
Egy alkalommal nem bírtam tovább, rákérdeztem:
– Kivel beszélgetsz ennyit?
Fel sem nézett, csak odavetette:
– A srácokkal a munkahelyről. Jogom van a magánéletemhez.
Ettől kezdve egyre gyakrabban tűnt el itthonról. Hallottam, ahogy bevágódik mögötte az ajtó, miközben én mozdulni sem tudtam a kerekesszékemből.
Egy éjszaka szomjasan ébredtem fel. A helye üres volt mellettem. A nappaliból halk beszéd szűrődött be. Megnyomtam a hívógombot. Semmi reakció. Felhívtam a telefonját – a csengés alig pár méterre szólalt meg.
Nem vette fel.
Másnap reggel, miközben zuhanyzott, a telefonja megremegett az asztalon. Nem kutattam utána. A kijelző magától felvillant.
Vivien Simon: „Az az éjszaka elképesztő volt. Alig várom, hogy újra lássalak 😘”
Vivien Simon a barátnőm volt.
Megnyitottam az üzeneteket. Nem maradt kérdés.
Ő: „Egy mozgássérült nőről gondoskodni teljesen kiszívja az embert. Ezt majd kompenzálnod kell.”
Ő: „Szegény te 😏 Legalább az ő pénzéből fizetjük a vacsorákat.”
Ő: „Pontosan. Végre fizet valami igazán szórakoztatóért 😂”
Képek követték egymást. Éttermek. Az autója. Vivien, ahogy puszit nyom az arcára.
Én fizettem neki azért, hogy gondoskodjon rólam… ő pedig ezt a pénzt arra költötte, hogy megcsaljon a saját barátnőmmel.
Visszatettem a telefont pontosan oda, ahol volt.
Amikor kilépett a fürdőből, mosolyogva kérdezte:
– Jól aludtál?
Nyugodt hangon feleltem:
– Igen. Köszönöm, hogy ilyen gondoskodó vagy.
– Természetesen. Igyekszem – mondta.
Abban a pillanatban bennem valami végleg megkeményedett.
Még aznap felhívtam a nővéremet.
Eljött.
– Mi történt? – kérdezte aggódva.
Mindent elmondtam neki.
– Élve elásom a kertben – sziszegte.
– Csábító gondolat – válaszoltam. – De van egy ötletem… törvényesebb.
Közöltem vele, hogy el akarok menni.
Azonnal mellém állt.
Aztán hirtelen megdermedt.
– Várj… Istenem. Azt hiszem, bizonyítékaim is vannak arra, hogy megcsal.
Utcai fesztiválon készült fotókat mutatott: ő és Vivien Simon, egyértelműen együtt. Mindent kinyomtattunk. Elmentettük az üzeneteket. Ügyvédet kerestünk.
Közben tovább játszottam a szerepem.
Minden pénteken kifizettem.
Hálásnak tűntem.
Egy este még azt is mondtam:
– Őszintén, nem tudom, mi lenne velem nélküled.
– Hát… igen. Nem könnyű. De itt vagyok – felelte.
Néhány hét múlva minden a helyére került.
– Kész van minden? – kérdezte.
– Valójában mára készültem valamivel… különlegesebbel.
– Bónusz – tettem hozzá.
Átnyújtottam neki egy fehér dobozt.
– Nyisd ki.
Belül válási papírok voltak. Alattuk pedig a kinyomtatott fényképek.