Reggel hosszú idő óta először az ébresztő előtt kelt. A gyerekek csodálkozva figyelték, ahogy anya a tükör előtt forog, igazgatja a haját.
– Hová készülsz ilyen korán? – Zsolt akkor lépett a konyhába, amikor ő már a termoszbögrébe öntötte a kávét.
– Ügyeket intézni – felelte mosolyogva, és érezte, ahogy benne újra feléled a régen elfeledett izgalom.
A sarkai hangosan koppantak az aszfalton. Andrea az ügynökség vezetőjével találkozott, és hosszú idő után először nem akart láthatatlanná válni.
A táskájában ott lapult az a bizonyos fénykép – emlékeztetőül arra, milyen is tud lenni. Milyen lesz.
A szárnyak kinyílnak
Az első fizetését Andrea fodrászra költötte. Miközben a mester a haján dolgozott, felidézte az állásinterjút: „Elég hosszú karrierszünetet tartott…” – „Viszont óriási tapasztalatom van több projekt egyidejű menedzselésében. Három gyerek – az nem olyan, mint bemutatókat készíteni.”
A direktor akkor felnevetett: „Ügyes! Mikor tud kezdeni?”
Most minden reggel hatkor indult a nap. Klára hétre érkezett, hogy összekészítse a gyerekeket iskolába és óvodába. Este Andrea apja segített – elhozta az unokákat, ebédet adott nekik, átnézte a házi feladatot.
– Anya, ma eljössz a szülői értekezletre? – Bence a blézere ujját húzogatta.
– Persze, kicsim. Négyig ügyféltalálkozóm van, utána rögtön megyek hozzátok.
Zsolt rosszul leplezett bosszúsággal figyelte a változásokat:
– Meddig tart ez még? A gyerekek alig látnak.
– Egyáltalán nem igaz – Andrea a tükör előtt gombolta be a blúzát. – Minden szabad percemet velük töltöm. Minőségi időt, érted? Tegnap Emmával sütöttünk süteményt, a fiúkkal pedig összeraktuk az új építőkészletet.
– És én? – A hangjában ismeretlen árnyalat volt – talán sértettség, talán tanácstalanság.
Andrea megfordult, és figyelmesen ránézett a férjére:
– És te… te valaha megkérdezted, hogy én hogy vagyok? Csak úgy – hogy én hogy vagyok?
Az irodában új projekt várta. Fiatal csapat, friss ötletek, pörgős stratégiai viták. Úgy érezte magát, mint hal a vízben – minden visszajött, mintha soha nem lett volna szünet.
– Andrea, magát keresik telefonon – dugta be fejét a tárgyaló ajtaján a titkárnő. – A lánya.
– Anyuci! – Emma hangja csilingelt a lelkesedéstől. – Sütöttünk nagymamával egy pitét! Gyere haza gyorsan!
Este, amikor a postát rendezgette, rábukkant a régi fotóra arról a bizonyos céges buliról. Ránézett a Zsolt mellett álló szőkére, és hirtelen rádöbbent – már nem számít. Egyáltalán nem.
Repülés a félelmen át
Az open office úgy zúgott, mint egy méhkas. Andrea az ablaknál állt egy csésze kávéval, és nézte, ahogy a csapat a projektbemutatóra készül. Három hónap alatt sikerült az osztályt hatékonysági éllovassá tennie.
– Remek negyedév lett – Géza, az igazgató, barátságosan a vállára tett egy kezet. – Mit szól egy pénteki céges bulihoz? Hozza a gyerekeket is, családi rendezvény lesz.
A gyerekek… Andrea elmosolyodott, ahogy az előző estére gondolt. Bence lelkesen mesélte, hogyan lett első a matekversenyen, Ádám új focis trükköket mutatott, Emma pedig az ölébe kuporodva font neki kis copfokat.
Megrezdült a telefonja – üzenet Zsolttól: „Hol vagy? Miért ilyen késő?”
Az órára pillantott – fél hét. Régebben ilyenkor már vacsorát készített, sürgött-forgott otthon. Most pedig…