— Nem erről van szó… — kezdte volna Jana, de Oleg nem hallgatta.
— Ne foglalkozz vele, anya. Csak fáradt. Jan, menj pihenj, ne zavarj.
„Ne zavarj.” A saját otthonában. Jana összeszorította a fogát és visszament a hálóba. Dima felébredt és evett kért. Jana leült, magához vette a fiút és szoptatni kezdett. A könnyei megjelentek, de letörölte őket. Most nem sírhatott. Gondolkodnia kellett.
Dél felé a légkör még feszültebbé vált. Jana elhatározta, hogy főz magának, és a régi hűtőhöz ment. Kinyitotta, és azt látta, hogy a polcok tele vannak Larissza Viktorovna dobozaival és üvegeivel.
— Larissza Viktorovna — szólt Jana.
Az anyós kijött a nappaliból, a távirányítót szorongatva.
— Igen, drágám?
— Miért vannak a cuccai az én hűtőmben?
— Ja, az — legyintett. — Nem fért be minden az enyémbe. Egy kicsit átpakoltam. Neked úgysem árt, ugye?
Jana becsukta a hűtőt és az anyós felé fordult.
— De igen, árt — mondta határozottan. — Önnek van egy hűtője, tegye bele a saját dolgait. Az enyém az enyém.
Larissza tágra nyílt szemmel nézett rá.
— Komolyan? Egy pár doboz miatt hiszti?
— Nem hiszti. Határok tiszteletben tartása.
— Határok! — csattant fel Larissza. — Hova jut ez a fiatalság! Határok egy családban! A férjemmel mindig mindent megosztottunk, és sosem volt gond!
— Örülök ennek — válaszolta Jana szárazon. — Nálam más szabályok vannak.
Larissza felhorkant és visszasétált a nappaliba. Jana hallotta, hogy az anyós valakit hív és halkan panaszkodik — valószínűleg Olegnek.
Nem sokkal később Oleg felhívta Janát.
— Teljesen elment az eszed? — kezdte szó nélkül. — Anyád sírva hívott! Azt mondja, ki akarod dobni!
— Nem akarom kirakni — felelte fáradtan Jana. — Csak kértem, hogy ne pakoljon az én hűtőmbe.
— A TE hűtőd! Már megint ez! Jana, nem látod, hogy önzőn viselkedsz?
— Csak a határaimat védem.
— Határaid… — sóhajtott Oleg. — Estére megbeszéljük. Addig hagyd abba, hogy megalázod anyát.
— Nem alázom — próbálta szólni Jana, de Oleg már bontotta a vonalat.
Az esti beszélgetés rövid és éles volt. Oleg anyja mellé állt, Janát hálátlansággal és önzéssel vádolta. Larissza Viktorovna a kanapén ült zsebkendővel a kezében, és eljátssza az áldozatot.
— Rendben — mondta Jana. — Tegyünk fel szabályokat. Larissza Viktorovna két hétig marad, aztán elmegy.
— Két hét? — Oleg felnevetett. — Jan, normális vagy? Anya segíteni akart, te ultimátumot adsz!
— Nem ultimátum. Kompromisszum.
— A kompromisszum az, amikor mindketten engednek — vágott vissza Oleg. — Te csak követelsz.
— Akkor mit javasolsz?
— Hagyj fel a hisztivel és fogadd el a segítséget. Anya marad, amíg ő el nem dönt mást.
Jana némán bólintott és kiment. Nem volt értelme tovább vitázni. Oleg döntött, és nem volt szándékában változtatni.
Eltelt egy hét. Larissza végleg berendezkedett: a fürdőszobában a saját törölközői terítve, az előszobai szekrény felét elfoglalva, barátnőket kezdet vendégül hívni. Jana úgy érezte magát, mint egy idegen otthonában.
Egy este, mikor Dima már aludt, Jana a konyhában ült egy kihűlt tea fölött és azon gondolkodott, meddig tűrje még. Tűrni vagy lépni?
Lépni. Határozottan lépni.
Kinyitotta a telefonját, előkereste a jogász számát, akivel egy éve az örökségi ügy kapcsán beszélt, és üzenetet küldött, találkozót kért.
Másnap jött a válasz. Az ügyvédnő hétfőre fogadta. Jana felírta az időpontot és a címet. Már csak ki kellett várni.
Szombaton megkérte Olegot, hogy maradjon a gyerekkel pár órára.
— Miért? — kérdezte gyanakodva Oleg.
— Intéznem kell valamit.
— Mit?
— Személyes ügy — vágta rá röviden Jana.
Oleg összehúzta a szemöldökét, de nem veszekedett. Larissza otthon volt, így Dima felügyelet nélkül nem maradt. Jana felöltözött, táskát kapott, és kilépett az utcára. A hűvös levegő frissnek hatott, mélyet lélegzett, és a metró felé indult. Egy beszélgetés várt, ami mindent megváltoztathat.
Az ügyvédnő egy harmadik emeleti kis irodában fogadta. Ötvenes, rövid hajú, figyelmes tekintetű nő volt. Végighallgatta a történetet, majd hátradőlt és összefonta kezét.
— Kellemetlen a helyzet, de megoldható — mondta. — A lakás az ön nevén van, tehát az ön tulajdona. Senkinek nincs joga ott lakni az ön beleegyezése nélkül. Még a férjének sem, ha ön ezt nem akarja.
— És Olegdal mi lesz? — kérdezte Jana.
— A házasság nem ad automatikusan lakhatási jogot a tulajdonos másik félének. Ha az ingatlan a házasság előtt került az ön tulajdonába, a másik fél csak az ön engedélyével lakhat ott. Önnek joga van megkérni az anyósát, hogy költözzön el. És ha ragaszkodik hozzá, akár a férjét is kiköltöztetheti.
Jana bólintott és jegyzetelt.
— A hűtővel mi lesz?
— Az egyszerűbb. Az az övé. Vigyék el. Ön nem köteles mások holmiját tárolni. Adjál ultimátumot: viszik el, vagy ön helyezi ki a lépcsőházba.
Jana megköszönte az útmutatást és kiment az utcára. A terv összeállt: határozottan és gyorsan kell lépni, mielőtt minden kicsúszik a kezéből.
Délben hazaért. Larissza a nappaliban telefonált. Amikor meglátta Janát, erőltetett mosolyt villantott és folytatta a beszélgetést. Oleg dolgozott, Dima aludt.
Jana a konyhába ment, kinyitotta a saját hűtőjét. Polcait ismét az anyós dobozai borították. Egyesével kivette őket és átpakolta az ezüstszínű új hűtőbe, amit Larissza hozott. Az onnan kikerült saját ételeit visszarakta a helyükre.