– Anya, kimehetek a ház elé Csongorral rollerezni?
– Tudom én, hogyan „rollerezel”. Aztán hol kereshetlek majd? – morogta Nóra.
Két napja Bálint és Csongor engedély nélkül eltűntek a ház elől. Nóra a parkban találta meg őket, valami felnőtt fiúkkal száguldoztak. Akkor nagy jelenetet csapott a fiának, és megígérte, hogy ha ez még egyszer előfordul, az apjához küldi „nevelődésre”.
– Komolyan ígérem, nem megyek el a ház elől engedély nélkül. – A fia könyörgő szemekkel nézett rá. A tekintete olyan őszinte volt, mint a Shrekből a csizmás kandúré. Nórának alig sikerült visszatartania a mosolyt, erőltette magára a szigorú arckifejezést.
– Rendben, de óvatosan, ne üss el senkit, és mindig engedd el az autókat – engesztelődött meg végül.
– Megígérem! – vágta rá boldogan Bálint.
– Ha elmész a ház elől, soha többé nem engedlek ki egyedül az utcára, érted?! – kiáltotta utána Nóra az előszoba felé, ahová Bálint máris elszelelt, mielőtt meggondolhatná magát. Válasz helyett csattant a bejárati ajtó – Bálint elment.
– Kinek is mondtam ezt? – csóválta a fejét Nóra.
Véget értek az iskolai órák, elkezdődött a várva várt vakáció. Tízévesen nem akar az ember otthon ülni; órákig akar csatangolni, rollerezni a barátokkal. Nyáron különösebben öltözni sem kell. Sort, póló, belebúj a tornacipőbe, és már rohan is az utcára.
Nóra az ablakhoz lépett. Hamarosan kijött a lépcsőházból Bálint a rollerével. Csongor rögtön mellé gurult. A két barát tanácskozni kezdett. Nóra egy ideig figyelte, ahogy köröket róttak az udvaron, aztán visszatért a tűzhelyhez. Ideje volt a kész húslevesbe belerakni a krumplit. Folyton az ablakra pillantgatott, majd amikor végre megnyugodott, nekilátott megpirítani a hagymát és a répát…
„Nem fog elszökni. A múltkori balhé jót tett. Meg aztán tudja, hogy figyelem az ablakból. Na de holnap, amikor nem leszek itthon… Felesleges előre aggódni. Egyelőre hallgat rám, aztán mi lesz? Két-három év, és semmilyen ígérettel nem lehet majd kordában tartani. Ha szigorítok, csak rosszabb lesz: hazudozni fog, elszökik. Aztán elkezd lányokkal járni… Hogy fogom én ezt kibírni? A férjét meg nem is érdekli…” Ahogy a férje eszébe jutott, régi, még mindig be nem gyógyult sebek sajdultak fel.
Azt hitte, örök szerelem lesz. Nem hallgatott az anyjára, sietett férjhez menni. És mi lett? Egy év múlva a férje megcsalta a saját barátnőjével, elváltak, és a fiát sem tudta mellette tartani. Bálint egyáltalán nem kell neki. Szíve szerint a tartásdíjat sem fizetné. Évente egyszer, a születésnapjára hoz ajándékot – előre meg kell mondani neki, mit vegyen, mert különben a legolcsóbb autót hozza. Azt hiszi, a tartásdíj bőven elég.
Amikor a serpenyőben javában párolódott már a hagymás-répás-paprikás alap, csengettek. Nóra dermedten állt meg a kezében a lapáttal. „Bálint? Hiszen van kulcsa. Elvesztette? Vagy… – Nóra az ablakhoz rohant. – Kevesebb a gyerek és az anyuka az udvaron. Ebédidő, alvásidő a kicsiknek. De hol van Csongor és Bálint?” Ez egy szempillantás alatt futott át az agyán. A csengetés türelmetlenebbé vált.
Teljes bizonyossággal, hogy valami baj történt, Nóra kirántotta az ajtót. Bálint állt a küszöbön, egyik kezét a másikkal maga előtt tartva. A szemei riadtan és bűntudatosan kerekedtek el.
– Sejtettem! Mi történt? – kérdezte Nóra.
Úgy látszik, az ő szeme is akkorára nyílt, mint egy tányér, mert Bálint ijedten, gyorsan hadarni kezdett:
– Csak ne szidj le. Semmi komoly. Lees-t-em a rollerről.
Nóra közelebbről is megnézte a fia kezét. A tenyerén és a kézfején fognyomokat és szivárgó vért látott.
– Megharapott egy kutya – mondta Bálint, próbálva elhúzni a kezét.
– Milyen kutya? Kisgyerek vagy te, hogy kóbor ebekhez menj?
Kicsinek odavolt a kiskutyákért, cicákért, mindig kért, hogy vegyenek egyet. De Nóra hajthatatlan volt. Milyen kutya? Ő az óvodában, ő meg munkában – egész nap senki nincs otthon. A kutya mindent szétkapna, és nekik nincs annyi pénzük, hogy új bútort vegyenek. „Majd ha felnősz, azt tartasz, amit akarsz, addig én vagyok a ház úrnője…” – jutott eszébe.
– Nem kóbor volt, volt nyakörve. A mi udvarunkban lakik, a szomszéd kilencemeletesben.
– És hol a gazdája? Miért harapott meg? Talán veszett vagy beteg? – Nóra annyira megijedt, hogy még az ajtót is nyitva felejtette.
Ekkor meghallotta a közeledő, nehéz lépteket és a hangos zihálást.