Végül ennyit mondott:
– Maradjatok. Legalább amíg ki nem találjuk, mi legyen.
A reggel fénye lágyan áttört a felhőkön, aranyra festve a birtokot. Évek óta először nem tűnt üresnek.
Bent Julian tojást sütött – ritka látvány –, a konyhát a vaj és a pirítós illata töltötte be. Halk lépések nesze hallatszottak a hátából.
Emily állt az ajtóban, Lila kezét fogva. A kislány tiszta pizsamában volt, a haját gondosan hullámosra igazították.
– Most már főzöl is? – kérdezte Emily halvány mosollyal.
– Próbálkozom – válaszolt Julian, és egy tányért nyújtott Lilának. – Miatta.
Lila felmászott a székre, és úgy evett, mintha napok óta nem látott volna rendes ételt.
– Kedvel téged – mondta Emily halkan.
Julian felnézett. – Könnyű őt kedvelni.
A következő napokban megtört egy új, bizonytalan ritmus. Emily tartotta a távolságot – nem volt biztos benne, hogy ez valódi vagy csak egy átmeneti menedék. Julian minden pillantását, minden mozdulatát figyelte, mintha vissza akarná lopni az elveszett éveket.
De nem mindenki örült a megjelenésüknek.
Egy délután, amikor Julian hazatért egy tárgyalásból, Charlotte, az asszisztense állt az előszobában.
– Most már egy nő és egy gyerek is itt lakik? – kérdezte karba tett kézzel.
– Igen – válaszolta Julian. – Ő Emily és a kislánya.
– A te lányod?
Bólintott.
Charlotte elkomorodott. – A vezetőség már kérdéseket szegez nekünk.
– Mondják csak – felelte Julian hűvösen. – A család nem az ő jóváhagyásukon múlik.
A „család” szó furán csongott a szájában – mégis helyénvalónak érezte.
Aznap este Emily a teraszon ült, miközben Lila a kertben lepkéket kergetett.
Julian két bögre teával jött ki. – Mindig szeretted az alkonyatot.
– Az volt az egyetlen nyugalmas idő – válaszolta Emily.
Kortyolt. – Miért nem tértél vissza, miután felépültél?
Emily elfordította a tekintetét. – Már nem éreztem, hogy ide tartozom. Te addigra elérhetetlen voltál, híres és lekötve.
Julian közelebb hajolt. – Én is magányos voltam.
Emily hallgatott.
– Visszajöhettél volna.
– Féltem, hogy nem bocsátasz meg.
Julian elfordult, kezeit a zsebébe vágta. – És most?
Emily nehezen nyelt. – Nem tudom, hogy képes vagy-e.
Julian megállt. – Nem bosszút akarok. Azt akarom, hogy olyan férfi legyek, akire ő számíthat.