Julian halványan elmosolyodott. – Hogy hívnak?
– Lila – felelte Emily.
A név beléhasított.
Lila – az a név, amiről valaha együtt álmodtak. A leendő lányuk neve. Egy olyan korszakból, amikor még volt remény, és minden rendben tűnt.
Julian lassan leült egy fotelbe. – Mondd el, mi történt. Miért tűntél el?
Emily vele szemben foglalt helyet, karjaival szorosan átölelte Lilát.
– Tudtam meg, hogy terhes vagyok, amikor a céged tőzsdére ment – kezdte halkan. – Te éjjel-nappal dolgoztál. Nem akartam teher lenni.
– Nekem kellett volna dönteni – vágott közbe Julian.
– Tudom – suttogta Emily, szeméből gyöngyöztek a könnyek. – Aztán… rákot találtak nálam.
Julian szíve kihagyott egy ütemet.
– Második stádium. Az orvosok nem voltak biztosak benne, hogy túl fogom élni. Nem akartam, hogy választanod kelljen köztem és a terveid között. Ezért eltűntem. Egyedül szültem. Egyedül küzdöttem a kemóval. És túléltem.
Julian néma maradt, harag és fájdalom gyötrötte egyszerre.
– Te nem hittél abban, hogy segíthettem volna? – kérdezte végül.
Emily arcán könnyek folytak le. – Még magamban sem hittem.
Lila megrántotta anyja ujját. – Anya, álmos vagyok.
Julian letérdelt mellé. – Szeretnél egy meleg ágyban aludni?
A kislány bólintott.
Julian Emily felé fordult. – Ma este maradtok. A vendégszoba kész.
– Nem maradhatok – mondta Emily sietve.
– De maradsz – mondta Julian határozottan. – Nem csak bárki vagy – te vagy a gyerekem anyja.
Emily megmerevedett. – Valóban azt hiszed, hogy ő a tiéd?
Julian kiegyenesedett. – Nincs szükség DNS-tesztre. Ránézek, és tudom.
Aznap este, amikor Lila már békésen aludt az emeleten, Julian a teraszon állt és a viharos eget bámulta. Emily csatlakozott hozzá, egy szobalány által adott köntösbe csavartan.
– Nem akartam tönkretenni az életedet – suttogta.
– Nem tetted – felelte Julian halkan. – Csak kivontad magad belőle.
Csend ült közéjük.
– Nem kérek semmit – mondta Emily. – Csak kétségbeestem.
Emily ráemelte tekintetét. – Te voltál az egyetlen nő, akit valaha szerettem. És elmentél anélkül, hogy küzdhettem volna érted.
Emily arca áztatta a sírás.
– Még mindig szeretlek – suttogta. – Még ha gyűlölsz is.
Julian nem szólt. Tekintete az emeleti ablak felé siklott, ahol Lila nyugodtan aludt.