Alekszej nem értette az iróniát, tovább könyörgött:
— Natasá, gondold át. Van lakásunk, kocsim, jól élhetünk!
— Az én pénzemen?
— Hát… úgy értem, a miénken.
— Nincs közöttünk semmi közös, Alekszej. Te magad mondtad.
Rövid szünet után a bíró meghozta az ítéletet. A házasságot felbontotta. A házasság alatt szerzett vagyon azon marad, akinek a neve áll rajta. Natalja által örökölt vagyon nem képezi a megosztás tárgyát.
— A tárgyalást berekesztem — zárta le a bíró.
Alekszej a padot bámulta. Az anyós halkan szipogott. Szvetlana zavartan nézett a bátyjára, majd Nataljára.
— Alekszej Petrovics — fordult hozzá Natalja —, kívánom, hogy találj valakit, aki a jellemedért szeret.
— Natalja, ne menj el így — próbálta megállítani.
— Miért ne? Hiszen te magad mondtad, hogy végre megszabadulsz tőlem.
— Meggondoltam magam!
— Én nem.
Amikor Natalja kilépett a tárgyalóból, felemelt fővel haladt. Már nem látta benne a férjét — csak egy embert, aki saját maga dobta el közös jövőjüket. Kint őszi napfény ragyogott. Natalja elővette a telefonját, és felhívta az ingatlanost.
— Jó napot, Natalja Vitaljevna vagyok. Emlékszik, ajánlott egy vidéki házat? Készen állok megnézni.
Aleksjej pedig az anyjával és a húgával maradt a bíróság előtt. Az anyós jajongott:
— Alekszej Petrovics, mit tettél? Huszonhárommillió rubel!
— Mama, honnan tudhattam volna?
— Jobban meg kellett volna ismerned a feleséged — rótta meg Szvetlana. — Nyolc év házasság, és semmit sem tudtál a rokonairól.
— Soha nem mesélt!
— Mert te soha nem kérdeztél. Csak magaddal foglalkoztál.
Alekszej hallgatott. Valóban soha nem kérdezett rá Natalja múltjára, rokonaira. Egy jelentéktelen, szürke egérnek tartotta, akinek nincs sem családja, sem gyökere.
Egy hónappal később megtudta, hogy Natalja vidéki házat vett, és állást kapott egy művészeti galériában. Véletlenül összeakadtak egy kávézóban — Natalja fiatalabbnak és boldognak tűnt.
— Natalja — lépett az asztalához.
— Alekszej — biccentett udvariasan.
— Hogy vagy?
— Jól. Dolgozom, rendbe hozogatom a házat.
— Figyelj, talán…
— Nem — vágta rá. — Bármit is akarsz mondani, a válasz nem.
Natalja felállt, letette a kávé árát, és elment. Alekszej egyedül maradt, és ráébredt, hogy nemcsak a feleségét veszítette el, hanem azt az embert is, aki nyolc évig mellette volt, szerette és hitt benne. Amikor pedig terhet látott benne, könyörtelenül eldobta.
Most Natalja a saját házában élt, a szeretett munkájában tevékenykedett és utazgatott. Aleksjej pedig minden fillért számba vett, és azon ábrándozott, bárcsak visszatekerhetné az időt. De az idő nem fordítható vissza — akárcsak a megtépázott bizalom.