Este otthon voltam, a saját lakásomban. Kitöltöttem egy pohár bort, és kinyitottam ismét a szakácskönyvet. Ezúttal nem a kódokat kerestem. Szemem a „Sarlotka” receptjére esett.
Kivettem a lisztet, tojásokat és almákat. Hosszú idő után először sütöttem csak magamnak. Ez az én csendem volt, az én otthonom, az én új életem.
Fél év múlva.
Hat hónap telt el. Az őszi nap aranyfénnyel fürdette Rodion IT-cégének tágas irodáit. Most ez az én irodám volt. Nem adtam el a vállalkozást, ahogy sokan tanácsolták. Én álltam az élén.
Az első hónapok olyanok voltak, mintha kötélen egy szakadék felett lépegetnék. De Rodion ebben is biztosítókötélként mellettem maradt.
A laptopján, a titkosított számlák mellett, mappákat találtam részletes útmutatókkal, tervekkel és minden kulcsemberről szóló leírással. Mintha onnan is fogta volna a kezem.
Megtanultam az ő nyelvüket — a kódok, határidők és startupok nyelvét. Többé már nem csak „Kszjusa a receptjeivel” voltam. Kszénia Arkagyjevna lett belőlem, és ez a név mostanra komolyan szólt, gúny nélkül.
Alevtyina Ignatyevna megkapta a neki járó pénzt, rendben, minden hónapban, egyetlen nap csúszás nélkül. Soha nem keresett többé.
Hírek jöttek közös ismerősöktől, hogy eladta a belvárosi lakását és egy csendes vidéki idősotthonba költözött. Egyedül.
Az ügyvéd, Prohor Zahárovics kevésbé volt szerencsés. A beszélgetésünk után komoly gondok jelentkeztek. Néhány régi ingatlanos ügye hirtelen napvilágra került, ügyvédi engedélyét visszavonták.
Mindent elveszített. Néha a bosszút nem kell saját kezűleg megfőzni — elég a megfelelő hozzávalókat helyükre tenni, és az étel elkészül magától.
Ma korábban értem haza, mint általában. A lakást friss sütemény illata töltötte be.
Nem almás pite volt. Egy összetett, réteges tortát sütöttem a könyv egyik receptje alapján. Olyat, amit Rogyionnal sosem volt alkalmunk közösen megkóstolni.
A konyhaasztalon, a hűlő torta mellett nyitva hevert a könyv. Fél év alatt teleírtam a margókat a saját jegyzetekkel.
Most már nem kódokkal — csak gondolatokkal, ötletekkel, új receptekkel. A könyv többé nem fegyver volt: megint azzá vált, aminek lennie kell — a melegség és a teremtés forrásává.
Levágok egy szeletet. Tökéletes. Az íze összetett, kesernyésen édes. Akárcsak az élet.
Már nem játszottam szerepeket. Nem voltam áldozat vagy bosszúálló. Csak éltem.