Pontban tízkor jelentem meg. Szigorú nadrágkosztümben. A kezemben — csak a szakácskönyv.
A tárgyalóban már vártak. Alevtyina Ignatyevna összegörnyedve ült, arca szürkés volt. Prohor Zahárovics próbált magabiztosságot mutatni, de kapkodó tekintete elárulta.
— Hagyjuk a formaságokat. Kevés az időnk — mondta.
Letettem a könyvet az asztal fényes felületére, kinyitottam az első kézre eső oldalt: „Válogatott húsos szoljanka”.
— „Marhépvesék — 200 g. Három vízben kiáztatni” — olvastam fel, és felnéztem az ügyvédre. — Három tranzakció a zürichi számlára. Két éve. Alevtyina Ignatyevna, a fia titkolt ön elől ilyen pénzt? Vagy ön titkolta az adóhatóság elől az ügyvédjével együtt?
Anyósom döbbenten nézett az ügyvéd felé, arcát elsápadás színezte.
— Ez… ez félreértés — hebegte Prohor Zahárovics.
— Ez nem félreértés. Ez bűncselekmény — lapoztam tovább. — „Vizigás rasztyegáj”. „Szárított viziga — 1 font. Egy éjszakára beáztatni, hogy kijöjjön belőle a só.” Különösen érdekes hozzávaló egy olyan üzleti ingatlanvásárlás kontextusában, amit stróman nevén vett valaki. Ugye, így van, Prohor Zahárovics?
Az ügyvéd elsüllyedt a székében. Megértette: ez a könyv nem pusztán egy végrendelet-kód; Rogyion teljes pénzügyi naplója volt. Biztosíték az árulás ellen.
Alevtyina Ignatyevna lassan az ügyvédre tekintett.
— Te… te tudtad? Mindent tudtál, és hallgattál?
— Alevtyina Ignatyevna, nem úgy van, ahogy képzeli… — dadogta, és ezzel egy pillanat alatt elárulta a védelmét.
— Elég! — kiáltott, és abban a szóban benne volt a düh, a megaláztatás és a összeomlás felismerése. Rájött, hogy őt is kihasználták.
Hagyta őket egy pillanatra, hogy feldolgozzák az új információt, majd nyugodtan folytattam.
— Rogyion feltételei egyszerűek voltak. Minden személyes vagyona, beleértve ezt a lakást és a most felfedezett számlákat, rám száll át. A részesedése a vállalkozásban — szintén.
Anyósomra néztem; immár nem szörnyetegnek tűnt, csak megtört, szerencsétlen nőnek.
— Önnek, Alevtyina Ignatyevna, életfogytig tartó ellátást hagyott. Elegendőt, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt. De egy feltétellel.
Könnyes tekintettel fordult rám.
— Eltűnik az életemből. Teljesen. Ha egyszer is megpróbál kapcsolatba lépni velem, vagy megtámadni a fia akaratát — az ellátás azonnal megszűnik, és az úr — az ügyvédre néztem — hosszú időre börtönbe kerül.
Felálltam. A megbeszélés véget ért.
— Holnap minden dokumentumot az új ügyvédem eljuttat önöknek.
Kiléptem az irodából, hátam mögött hagyva őket, hogy számot vessenek egymással. Kint sütött a nap. Nem éreztem mámort, csak hűvös, tiszta megkönnyebbülést. Az igazság nem részegít fel — helyére teszi a dolgokat.