— Gyorsan gondolkodjon, kislány — vigyorgott az ügyvéd. — A nagylelkűségnek lejárati ideje van.
A mellette ülő Alevtyina Ignatyevna hozzátette:
— Ez több mint kedves ajánlat. Rogyion is helyeselné, hogy gondoskodom öntől.
Hazamentem. A terv működött. Elhitték a gyengeségemet. Kinyitottam a könyvet a „Kurnik” receptjénél.
„Leveles tészta — 500 g. Liszt — 1 pohár. Tojás — 3 db. Megfőzni keményre.”
„Megfőzni keményre.” Ez volt az utasítás, a jel a cselekvésre. Leültem Rogyion laptopjához. Még nem sejtették, hogy a főfogást készítem elő.
A harmadik napon Alevtyina Ignatyevna két széles vállú rakodómunkással érkezett.
— Remélem, már összekészítetted a holmidat? — kérdezte. — Nincs időm várni. A bútorok maradnak egyelőre. De ezt a lomot — tekintete az asztalon heverő könyvkupacra vetült — kidobhatjuk…
Megakadt tekintete a tetején fekvő szakácskönyven. Gúnyos mosollyal két ujjával felemelte.
— Ezt is kidobhatjuk. Mindig ezekkel a receptjeivel… Azt hitte, a fia szívéhez a gyomrán át vezet az út? Milyen primitív vagy, Kszjusá.
Lendült, hogy a nagy fekete zsákba hajítsa a könyvet.
És abban a pillanatban véget ért a szerep. A csendes, gyászoló özvegy.
— Ne. Menjenek. A könyvhöz ne érjenek.
A hangom megállította a rakodókat. Nem volt benne könyörgés, csak vas.
Alevtyina Ignatyevna meglepődött.
— Maga parancsol nekem? Az én házamban?
— Ez nem az ön háza. És soha nem is volt az — léptem hozzá lassan, kivettem a könyvet gyámoltalan ujjai közül. A szemébe néztem. — Elég.
Az asztalhoz léptem, elővettem a telefonomat, és felhívtam Prohor Zahárovicsot.
— Jó napot, Prohor Zahárovics. Kszénia Arkagyjevna vagyok. Átgondoltam a nagylelkű ajánlatát. Elutasítom.
A vonal túlsó végén néma csend.
— Sőt, lenne egy ellenajánlatom. Szeretném megbeszélni önnel a „Húsvéti kalács” receptjét a kétszáznegyedik oldalról. Különösen az „Egzotikus cukrozott gyümölcs, tizenkét darab” hozzávalót.
Úgy vélem, ez szorosan kapcsolódik Rogyion ciprusi offshore számlájához. Ahhoz, amelyről ön, természetesen, semmit sem tud. Ugye, így van?
A vonal tele lett nyomással. Anyósom tágra nyílt szemmel nézett. A maszk megrepedt.
— Húsznégy órájuk van, hogy felvegyék velem a kapcsolatot és megvitassuk az igazi végrendelet feltételeit. Különben az ügyvédem jelenti az adóhatóságnak. Nem csak a miénknek. Viszontlátásra.
Letettem a telefont. A meredten álló anyósra és a két rakodóra néztem.
— Tűnjenek el. Mindannyian.
Hátrálva indultak ki. Az ajtó halk kattanással záródott. Egyedül maradtam. A csapolt falatok elfogytak. Ideje volt felszolgálni a főételt.
Prohor Zahárovics hívása egy órával később érkezett. A hangja, amely tegnap még üres önelégüléssel telt volt, most feszült lett, mint egy túlfeszített húr. A találkozót másnapra tűzték ki az irodájába.