Réka édesanyja rögtön kijelentette, hogy nem fog vigyázni az unokájára. Azt mondta, fél, hogy nem tudna rá eléggé odafigyelni. Andrásnak nem voltak szülei. Rékának pedig se testvérei, se rokonai, akikre támaszkodhatott volna. Fogalma sem volt, kihez forduljon segítségért, hogy legalább öt percnyi pihenőhöz jusson.
Telt az idő, de András nem változtatta meg a döntését. Elváltak, és Réka egyedül maradt Mátéval.
A fiú ugyanolyan nyughatatlan volt, mint mindig. Egy percig sem tudott nyugodtan ülni. Estére Réka teljesen kimerült. Rendesen sétálni sem lehetett vele, mert Rékának végig utána kellett futnia az egész játszótéren, nehogy bajt csináljon.
Nappal Máté nem aludt, este pedig így sem feküdt le korán. Mostanra legalább ritkábban ébredt fel éjszaka – úgy tűnt, valamennyit mégis használtak a gyógyszerek, amiket Réka adott neki. De ez olyan minimális javulás volt, hogy a mindennapi káoszban szinte észre sem lehetett venni.
Réka maga is rászokott a nyugtatókra, mert a türelme és az ereje egyszerűen elfogyott.
Különösen nehéz volt, amikor változott az idő. Olyankor Máté mintha teljesen elveszítette volna a fejét. Az orvosok szerint ez normális, de Rékának kész pokolnak tűnt.
Már három hónapja volt egyedül a gyerekkel. Lesoványodott, megviselt lett. Az állandó kialvatlanság, fáradtság, a tehetetlenség mind rajta hagyta a nyomát.
És még a hó is rákezdett, nagy, lassan hulló pelyhekkel.
Máté ma teljesen kifordult magából. Feldúlta a lakást, rohangált, zaklatta az anyját. Majdnem felborított egy fazék forró levest. Mindent szétdobált, amit csak lehetett. A lakás már-már csatatérre emlékeztetett.
Réka próbálta valamivel lekötni, megnyugtatni, bár pontosan tudta, hogy hiába. Máté mintha szándékosan feszegette volna a türelme határait. Egy ponton elkezdte dobálni a játékokat, és egyik a halántékon találta Rékát. A nő nem bírta tovább, rácsapott a fiára, de ezzel csak rontott a helyzeten. Máté dührohamba tört ki, és semmi nem tudta megnyugtatni.
Ekkor Réka feladta. Rájött, hogy már nem bírja tovább. Nem erre készült, azt hitte, örülni fog az anyaságnak. Most viszont, ahogy a visító gyerekére nézett, azon kapta magát, hogy talán nem is szereti őt.
Persze, a férje árulása is megtette a magáét. Minden összejött, egymásra rakódott.
Réka, mint egy alvajáró, felállt és öltözködni kezdett. Máté rövid időre elcsendesedett, érdeklődve figyelte. Hiszen ha anya indul valahová, akkor ő is megy vele.
Máté beszaladt a szobába, hogy összeszedje a saját holmiját. Ebben a pillanatban Réka egyszerűen kilépett a lakásból.