Amikor a fia betöltötte a három évet, András úgy döntött, hogy nem bírja tovább, és elhagyta a családot. Egészen másként képzelte az apaságot – nyugodt gyereket akart, nem olyat, mint Máté.
Máté rendkívül élénk, akaratos és teljesen kezelhetetlen volt. Anyja, Réka igyekezett helytállni: orvosokhoz vitte a fiút, akik különféle diagnózisokat állítottak fel. Ennek ellenére Máté okos és tehetséges gyerek volt, csak épp képtelen volt akár egy percig is nyugton maradni.
A lakás mindig egy zsongó méhkasra emlékeztetett. A kisfiút egy-két percre sem lehetett egyedül hagyni – azonnal talált magának valamit, amibe belekeveredhetett, és máris veszélybe sodorta magát.
Éjszaka sem volt nyugalom. Máté gyakran ébredt fel hangos sikoltozással, és náluk rég elfelejtették, milyen a rendes alvás.
A gondok nagy része Réka vállát nyomta, de András is kénytelen-kelletlen részese volt ennek a káosznak. Remélték, hogy hároméves korától a fiú járhat majd egy hagyományos óvodába, de az orvosok ezt nem engedélyezték. Várólistán álltak egy speciális csoportba, de ettől sem remélhettek valódi megkönnyebbülést.
Ekkor határozta el András, hogy elég volt. Úgy gondolta, Réka maga tehet arról, hogy a fiuk ilyen nehéz természetű lett. „Oldja meg egyedül” – gondolta. András biztos volt benne, hogy lesznek majd még gyerekei, de egészen másmilyenek: nyugodtak és engedelmesek. Ez a gyerek pedig maradjon a feleség gondja.
Réka persze elszomorodott, de túl sok ideje bánkódni nem is volt. Máté teljesen kiszívta az erejét. Ha a férje elköltözése előtt el tudta vinni a fiút heti pár órára olyan foglalkozásokra, amelyek kifejezetten ilyen gyerekeknek szóltak, most erre már nem volt lehetősége. András ugyanis nem volt hajlandó tovább fizetni.
– Tartásdíjat fizetek, de azon felül semmit – vágta oda.
– De hiszen tudod, hogy egyelőre nem tudok dolgozni. Még távmunkát sem találok, mert Máté mellett képtelenség lenne megoldani – háborgott Réka. – A gyereknek szüksége van ezekre a foglalkozásokra, és nekem is! Legalább hetente két órára levegőhöz jutok.
– Te vagy a hibás! – ordította András. – Miattad kezelhetetlen a gyerekünk! Úgyhogy oldd meg, ahogy akarod!
A férfi elment, feleségét pedig könnyek között hagyta ott. Máté rögtön odaszaladt Rékához, és megkérdezte:
– Hol a papa?
– Elment – felelte Réka, letörölve a könnyeit.
– Anya, menjünk játszani, na, menjünk – húzta a karjánál fogva Máté.
Réka, mint egy kísértet, követte a fiát. Figyelte, ahogy az kirázza a játékokat a dobozból, ugrál körülöttük, szanaszét hajigálja őket, és közben arra gondolt: ő ezt nem fogja bírni.