– Fussatok! Mindenki leült? Jó étvágyat, mindenkinek enni.
Éva látványosan félretolta a tányérját, és sértődötten bámult az asztalra.
– Gyerekek! Mi történik akkor, ha valaki nem eszi meg az ételét?
– Anya a nyakunkba szórja – vágták rá vidáman a gyerekek, aztán anyjuk elfojtott mosolyára pillantva szorgalmasan nekiláttak enni.
– Egyél, mama – suttogta Dorka. – Nekem tett már rá egyszer fasírtot meg tésztát… egyél!
– Aha, nekem meg húsgolyót hajdinával – súgta a másik oldalról Zsombor.
Éva kelletlenül piszkálgatni kezdte az ételt, majd észrevétlenül mindent megevett.
Miután végzett, gúnyos hangot megütve engedélyt kért Szilviától, hogy felállhasson az asztaltól; Szilvia nagylelkűen intett neki.
Este társasjátékoztak, együtt néztek filmet. Éva pedig látványosan hallgatott és mogorván járt-kelt. Ha kiment a vécére vagy a fürdőbe, hangosan fújta az orrát és hüppögött, mindent megtéve, hogy magára vonja a figyelmet.
Piros, sírástól feldagadt szemekkel vonult el az ablak felé forduló fotelbe.
Reggel korán felkelt, hogy palacsintát süssön a fiának.
De a konyhában összeborzolt hajjal ült Szilvia, és Ákos… épp pirítóst kent neki! Személyesen! Neki!
– anyu, jó reggelt, gyere, igyál velünk teát.
– Jó reggelt, Éva, jöjjön, igyon velünk teát pirítóssal, Ákos nagyon finomat csinál.
Éva már nyitotta a száját, de aztán inkább abbahagyta, és kiment a konyhából.
Ez így ment egy hétig. Szilvia veszekszik, mindenkit rendre utasít, közben a gyerekek és a férje előre figyelmeztetve. A gyerekek játéknak fogták fel, Ákosnak meg nem volt hová mennie. Vagy kidobja az anyját, és akkor szétesik a család, vagy elviseli, amit Szilvia csinál.
– Ákos, ez micsoda? Hogy engedhetsz ilyen bánásmódot magaddal szemben? – kérdezte az anyja igazságos haragtól lángolva. – Gyáva vagy, Ákos!
– Anya, jobb lenne, ha szétesne a család? – kérdezte a fia.
– Hát essék! Essék csak! – felelte makacsul az anya.
– Hogyhogy essék? Szeretem Szilviát, szeretem a gyerekeket, mi van veled? Nekem így minden jó!
– De nekem nem jó! Mivé lettél? Mivé? Te! Te! Ó, be szép lány volt Noémi!
– Aha, persze, ezért kergetted el tőlem. Térdre estél, hogy ne találkozzak vele, ájultál…
– És Orsolya? Orsolya Szűcs?
– Anya, miféle Orsolya? Miről beszélsz?
Az anya ismét sértődötten bevonult a szobába.
– Szilvia, beszélnünk kell!
– Tessék!
– Szilvia, nem tetszik, ami a fiam családjában történik!
– Melyikében? Ahol együtt kirakták magát azzal a bizonyos fiával? Vagy ahol majdnem szintén szétvert egy családot? Mit akar? Mit ér el ezzel? Fogja össze a fiait, vigye el őket, ültesse őket zár alá, és örüljön. Beteg mindegyik? Vagy mi bajuk van? Miért csinál belőlük bolondot?
– Micsoda? Mi? Én??? De én! Én csak jót akarok a fiaimnak!
– Magának ez nem nevetséges? A saját családját sem tudta megtartani, idősen idegen lakásokban hányódik, az egyik fiának majdnem szétverte a családját, a másik maga jött rá és kidobta magát, a harmadikhoz meg most jött. Nem szégyelli?
– Mi az? Nem látogathatok el a fiaimhoz?
– Dehogynem, nagyon is! De vendégként! Nem úgy, mint egy háziasszony, aki minden sarokba belenéz, és maga akarja megszabni a szabályokat. Vendégként. Jön boldogan, jókedvűen, elüldögél úri módon, játszik az unokákkal, azt eszi, amit elé tesznek, ott alszik, ahol helyet szorítanak, megkérdezi, miben segíthet. Megkérdezi – nem pedig nekiesik a szekrénynek rendet rakni.
Legyen kedves tisztelni azt a háziasszonyt, aki itt él. Akkor is, ha valami nem tetszik – hallgasson. Ez nem az ön otthona, hanem a fiáé és az ő családjáé.
Hallgasson, ne tolja magát oda kéretlen tanácsokkal és segítséggel.
És akkor maga lesz a legjobb anyós a világon.
Szégyen, hogy nem ön mondja ezt nekem, hanem én önnek! Nagyon nagy szégyen!
– Anya – Ákos dugta be a fejét a konyhába, ahol a két nő már emelt hangon beszélt –, anya, apa hív. Miért nem veszed fel?
– Felébredt? Nem akarok vele beszélni! Éljen együtt az anyucijával, ha ennyire nem érdekli a családja.
Szilvia elnevette magát.
– Halló, igen, én vagyok. Igen, Ákosnál. Igen, remekül vagyok itt. A gyerekek szeretnek és tisztelnek, az unokák egyszerűen imádnak. Te meg… ülj, és edd csak anyukád palacsintáit egyedül. Elegem van! Elég, István, nem akarok veled beszélni. Üdvözlöm anyukádat.