Elkezdődött a szokásos este.
Szilvia vacsorát főzött, Ákos pedig erejéhez mérten segített, közben pedig beszélgettek a nap történéseiről.
– Ákos? Ez meg mi? Te krumplit pucolsz? Ez meg hogy?
– Magának is jó estét, Éva.
– Szilvia, ez minden… minden határon túl van! Ez elképzelhetetlen!
– Miről beszél?
– Igen, drágám, anyának igaza van! Fogd már azt a zöldséghámozót, késsel túl vastag héjat vágsz le. De ne szidja már, nem direkt rontott el ennyi krumplit.
Éva, maga meg pucolja meg a fokhagymát, a hűtőben van, nem ott, a zöldséges részben. Maga komolyan három nap alatt se tanulta meg, hol mi van?
Éva, a hagymát is pucolja meg még.
Ákos? Ákosnak is találok munkát. Már hogyhogy férfi? A férfi az nem ember maga szerint?
Mi lelte megint? Ákos, csúsztasd ide kérlek a csészét.
Éva, mit áll ott úgy, mint aki menten elájul? Megpucolja a fokhagymát a hagymával együtt? Vagy inkább menjen, nézze át Zsombor matekját, és egyúttal a logikáját is.
Mert összead öt almát és három körtét, és nála kijön nyolc meggy.
– Hát helyes, nyolc – mondja értetlenül Ákos.
Szilvia az anyósa elképedt arcát figyelte.
Éva tátogott, becsukta, majd újra kinyitotta a száját, értelmetlenül meresztve a szemét.
Pedig mondani akart ám Szilviának sok mindent! Például hogy ez nem férfira való dolog, a konyhában sündörögni és főzni!
Egy rendes férfi azt se tudja, hol a serpenyő, és hogyan kell alapot csinálni a leveshez! Erre Ákos! Ákos itt áll és répát reszel! RENDES reszelőn! Krumplit pucol! Ráadásul milyen ügyesen. Miféle fiúk ezek! Azt hitte, legalább Ákos…
Meg hát a logika… Almát körtével összead, aztán meggyet kap, bár végül is a választ helyesen mondta ki.
Zsombor pont olyan, mint Ákos, futott át a gondolat Éván.
Szilvia mégiscsak egy karakán nő, teljesen megdolgoztatja azt a szegény fiút, jaj az én drága fiam, az én szegény fiam… Éva már nyitotta volna a száját, hogy kifakadjon a pimasz menyére.
De az előbb nyitotta ki a száját, és parancsokat osztogatott úgy, mint valami főtiszt. Éva végül szó nélkül elfordult, és elment Zsombor matekleckéjét ellenőrizni, miközben magyarázta a gyereknek, hogy az alma és a körte közös neve: gyümölcsök.
Szilvia és Ákos közösen főzték meg a vacsorát, majd mindenkit asztalhoz hívtak. Éva vágtatva indult, hogy a fiának a legjobb falatokat szedje ki.
Látja ám, hogy Ákos már ott áll a merőkanállal, kompótot tölt a gyerekeknek, azok pedig a nagy igyekezetben összeharapták a nyelvüket is, úgy pakolták a poharakat az asztalra.
Hát ez meg mi?
– Szilvia – préselte ki magából Éva.
– Hm?
– A birkát… ez illetlen!
– Micsoda? Éva. Mi az? Ki csinál itt valami illetlent? Ákos, megint alsógatyában mászkálsz a házban? Vagy Zsombor pukizott? Csak tőlük jöhet minden illetlenség. Dorka, te csináltál valamit?
A férj és a gyerekek vállat vontak.
– Ne színészkedj, pontosan érted, mire gondolok!
– Nem, nem értem – felelte a meny arcátlan nyugalommal Éva szemébe nézve. – Magyarázza el. Mi a baj?
– Minden! Te, Szilvia, rossz háziasszony vagy, semmirekellő feleség és vacak anya!
– Maga meg, látom, nagyon is valamirekellő!
– Nincs is ilyen szó!
– Nem érdekel, mostantól lesz!
– Szemtelen!
– A szemtelentől hallom!
Éva odarohant a fiához, kitépte a kezéből a merőkanalat, visszacsapta a lábosba, és vörös kompóttal beterítette a világos függönyt meg a konyha plafonját.
– Maga meg mit csinál?! – kiáltotta Szilvia, közben rákacsintva az ijedt gyerekekre, akik ettől rögtön megnyugodtak, mert megértették, hogy anya valójában nem mérges a nagymamára, csak… neveli.
– Maga tudja egyáltalán, mennyit dolgozott Ákos ezekért a tapétákért? És a függönyökért? Meg ezért a kompótért? Maga meg mit képzel? Na, gyorsan menjen a helyére és üljön le! Gyorsan mondtam, ne itt dirigáljon. Otthon dirigáljon majd. Leülni, azt mondtam!
És te mit bámulsz rám? Ha felidegesítetek, még verekedni is elkezdek, mindenki az asztalhoz, gyorsan!
Éva apró remegéssel, a düh és felháborodás határán állva úgy döntött, inkább kimenekül a konyhából, de Szilvia elébe állt. Kezét csípőre tette, és egy fejbiccentéssel az asztal felé mutatott.