A kedvenc márkáinál a mérettáblázat negyvenhatosnál véget ért. Az ő feneke viszont már az ötvenesbe sem mindig volt hajlandó belegyömöszölődni.
– Csak áltatod magad – jelentette ki egy nap a férje. – Ezek a házi edzések, meg a tornázgatás… Komolyan mondom, úgy tűnik, öt percet ugrálsz, aztán egy órát eszel.
– Máté Papp, ez nem igaz, Csilla Tóth-tal is rengeteget sétálunk – vágta rá Kata Fodor. – Órákon át rójuk a köröket a parkban.
– Aha, csak valahogy ez a nagy futás a mérlegen nem látszik – vigyorodott el Máté Papp. – Csináljuk inkább külön hálót. Elkezdted megint a horkolást. Beköltözhetsz a kanapéra a gyerekszobába, vagy átrakjuk az ágyát máshova, én meg oda csinálok magamnak dolgozószobát.
– Máté Papp, tűrj még egy kicsit – könyörgött –, le fogok fogyni.
– Mikorra? – váratlanul ráordított a férfi. – Már most is úgy kapaszkodsz fel a lépcsőn, hogy közben zihálsz, és vörös vagy az erőlködéstől. Még mennyit akarsz megenni, mire végre elég lesz?
Kata Fodor a barátnőitől hallotta, hogy a külön alvás az első lépés a válás felé. Ezért elhatározta, hogy nem hagyja idáig fajulni a dolgot. Rábeszélte az anyját, hogy minden nap vigyázzon az egyéves unokájára – az úgysem dolgozott, az apja sziklaszilárdan hitte, hogy egy nő dolga az otthon melegét megteremteni. Kata pedig beiratkozott egy edzőterembe. Nem abba a menő helybe, ahol csinos influenszerek kortyolgatták a zöld smoothie-t, hanem egy tisztességes, régi vágású „vasgyúróba” a házuktól nem messze, ahol izzadság és hintőpor keveréke lengte be a levegőt. A vékonyka, csilingelő hangú csajok gúnyolódását már végképp nem bírta volna elviselni.
Reggelente poros, félhomályos és szinte kihalt volt a terem. Kata Fodor mégis úgy indult oda, mintha a vesztőhelyre menne. Sosem sportolt komolyan, iskolában is csak lógott a kötélről, mint egy zsák. Most pedig fölé magasodott az edző: egyszerű arcú, de izomból épített hegyomlás, aki Antal Balogként mutatkozott be.
– Hozott orvosi papírt, hogy bírja a terhelést? – kérdezte szigorúan. – Nem kell nekünk itt semmilyen tragédia.
– Itt van – nyújtotta át a papírt Kata Fodor. – Tényleg tud majd segíteni?
– Még kérdezi – húzta félre a száját. – De akkor rendesen melózni is fogunk ám.
– Vállalom – felelte határozottan a fiatal nő. – Nincs erőm tovább cipelni ezt a testet.
És elindult az az edzésprogram, amelynek a végére Kata Fodor csendben gyűlölte a világot: a férjét, az edzőt, saját magát, sőt még az anyját is, amiért az a napi három órát hajlandó volt neki kiszorítani.