– Mondd csak, miért pátyolgatod úgy, mintha a saját anyád lenne? Meddig akarod még ezt csinálni?! – csattant fel Kálmán Magyar, amikor meglátta, hogy Réka Péter áfonyalevet tölt a cumisüvegbe.
– Addig, ameddig szükség van rá – felelte Réka Péter anélkül, hogy feléje fordult volna.
– Mégis hogy beszélsz velem?! Tényleg fontosabb lett neked ez az idegen nő, mint a saját férjed?
– Kálmán Magyar, ne beszélj ostobaságokat – Réka Péter hangja nyugodt maradt. – Először is, ő nekem nem idegen, másodszor pedig: mióta is lettél te a rokonom?
– Ezt most hogy értsem?
– Sehogy. Pont úgy, ahogy mondtam.
– Akkor meg… – Kálmán Magyar alig tudta türtőztetni magát. – Válassz: vagy én, vagy ő! Elegem van abból, hogy több időt töltesz vele, mint velem! Add le valahová, ahová az ilyeneket szokás, és legyen ennek vége!
– Nem fogom magára hagyni – rándult össze belül, de határozottan felelt Réka Péter. – Gondoskodásra szorul. Te pedig… Tégy, ahogy jónak látod.
– Idáig fajultunk?
– Igen, idáig. Végül is nem vagyunk házasok, bármikor foghatod magad és elmehetsz.
– Réka Péter, állj le, mert tényleg itt hagylak! – vetette oda fenyegetően Kálmán Magyar.
– Menj.
Kálmán Magyar berontott a szobába, sebtében bedobálta a holmiját egy táskába, aztán hatalmasat csapva az ajtóval kiviharzott a lakásból.
***
Réka Péter akkor született, amikor a szülei már régen lemondtak arról, hogy valaha is gyermekük lesz.
Az orvosok egytől egyig azt ismételgették, hogy mindketten teljesen egészségesek, csak ki kell várniuk a megfelelő pillanatot.
Ez a „kis idő” Mária Hegyi és Csaba Somogyi számára végül csaknem egy évtizedre nyúlt.
Amikor aztán világra jött a kislányuk, igazi csodaként élték meg.
Mária Hegyi úgy hatéves koráig becézte Réka Pétert gyengéden, dédelgetve. Vég nélkül rajongott érte, minden kívánságát leste. Miatta mondott le a karrierjéről, és teljesen belevetette magát a háztartásba, a gyerek körüli teendőkbe.
Az apának nem volt ellene kifogása. De ő, katonás természetű ember lévén, egészen másként nevelte a lányát. Csak és kizárólag Réka Péternek szólította, engedelmességet követelt, és a legkisebb csínytevésért is büntetés járt.
Mária Hegyi ezt nehezen viselte. Úgy érezte, Csaba Somogyi folyton bántja Réka Pétert, és minden alkalommal hevesen ugrott a lánya „védelmére”.
Ahogy lenni szokott, ezek a jelenetek rendszerint veszekedésbe torkolltak.
A szülők persze utána mindig kibékültek, de a kis Réka Péter sosem értette, hogyan is történik mindez.
Ő csupán ennyit látott: anya szereti, apa viszont nem. Sőt: apa durva, goromba, és még anyát is megbántja…
Lassan-lassan mély, makacs ellenszenv alakult ki benne az apja iránt – abba bele se látott, mennyire rajong érte valójában Csaba Somogyi. A világ minden kincsénél többet akart adni a lányának, csak egyszerűen nem tudta másképp kifejezni.
Tízéves volt Réka Péter, amikor egy újabb vita arról, hogy mit szabad a gyereknek és mit nem, rettenetes botránnyá fajult.
Mária Hegyi addig szította a férjét a szemrehányásaival és sértéseivel, míg az, maga sem értve, hogy történhetett, lekevert neki egy pofont.
Réka Péter véletlenül mindennek szemtanúja lett…
Anyja megdöbbent, zavart arca – amelyet azon a napon látott utoljára az életben – örökre az emlékezetébe égett…
Mária Hegyi kirohant a lakásból, beült az autóba és elhajtott.
Néhány órával később jött a hír: halálos balesetet szenvedett…
Csaba Somogyi képtelen volt kitalálni, hogyan mondja el mindezt a lányának. Végül nem jutott jobb az eszébe, mint azt hazudni, hogy anya nagyon messzire utazott…
– És mikor jön vissza? – kérdezte a kislány, tágra nyílt, bizakodó szemmel nézve az apjára.
– Nem tudom, Réka Péter – felelte Csaba Somogyi, alig elfojtva a könnyeit. – Meg kell tanulnunk nélküle élni…
És tanulták. Ketten, egymásra utalva…
Az apa azt mondta a lányának, hogy mostantól ő lesz a ház igazi gazdasszonya. Meg kell tanulnia egyszerű ételeket főzni, rendet tartani, mosni.