– Ez már tényleg a pofátlanság netovábbja, hogy csak úgy nekem rontasz! Beütöttem magam, tiszta kék-zöld leszek holnapra. Lökdösnek, mielőtt egyáltalán felfognák, mi történik… – vonult be sértődötten a szobába a lány. – Zsolt, mondd már meg nekik…
– Hogy mit? Majd én most mindkettőtöknek megmondom a magamét, azt! Nem elég, hogy itt szórakozol, te kis dög, még ráadásul egy idegen lakásban? – csattant fel Anna Molnár, és felkapta az első dolgot, ami a keze ügyébe került. A férje kézerősítő gumieszköze volt az, amivel Erik Kovács a karizmait szokta edzeni. Anna nem habozott: azzal kezdte püfölni Zsoltot, s ha már lendületben volt, jutott belőle a védelmére kelő lánynak is.
– Áááúúú! Megőrültél?! Hagyd abba, te nem komplett! – visított Zsolt barátnője. – Majd meglátod, orvosi látleletet csináltatok! Felelni fogsz érte…
– Tessék, nesztek még! Tanuljátok meg, hogy más ágyában nem hemperegünk! Micsoda nagyokosok lettetek hirtelen! – zúdította rájuk tovább dühét Anna Molnár.
– De ki ez a csaj? Anna, mondd már, segítsek neked? Adj neki még, adj neki rendesen! – viháncolt körülötte Ilona Horváth, aki végre kivárta a jelenet csúcspontját.
– Ilona, menj szépen haza, most nincs rád időm, komolyan mondom! – gyakorlatilag kitessékelte a szomszédasszonyt a lakásból Anna.
– De akkor is, ki ez? Mondjad már, érdekel! – nem hagyta annyiban Ilona. – És Erik Kovács merre van?
– Tűnés, tűnés! Semmi közöd hozzá! – csapta be az ajtót a szomszéd után Anna.
Aztán visszament a szobába.
– Na, és most veletek folytatjuk, kedveskéim! – jelentette ki kemény hangon, miközben a szoba sarkába hajította az erősítőt. – Zsolt Péter, hogy jutott egyáltalán eszedbe ez az agyrém, mondd meg szépen!
– Ugyan már… fiatalok vagyunk, nem? – morogta kelletlenül a férje unokaöccse, miközben a megcsapkodott részeit dörzsölgette. Közben már összeszedte magát, felöltözött is, amíg a háziasszony nem volt a szobában.
– És mégis, hogy a fenébe került hozzád a mi lakáskulcsunk? Na, ki vele, te mihaszna! Elloptad?
– Ugyan már! Dehogy. Erik kért meg, hogy nézzem meg Lili Németh gépét, azt mondta, vacakol, meg kéne javítani. Régóta nyaggatott már vele, csak ma akadt egy kis szabadidőm. Felhívtam, hogy most ráérek elugrani hozzátok, ránézek. Aztán a bátyád… izé, a dácsi… Erik odaadta a kulcsokat.
– És ez meg mit keres itt? – bökött Anna a fiú barátnője felé.
– Hát… magammal hoztam. Miért, az olyan nagy baj? Amíg ilyen lehetőség adódik, éltünk vele. Ne húzd fel magad, Anna Molnár, jó? Fiatalok vagyunk…
– Itt azonnal összepakoltok mindent és eltakarodtok! Úgy, hogy még az árnyékotok se maradjon. A férjemmel meg majd kettesben elbeszélgetünk erről.
Megvárta, amíg a kéretlen vendégek odébbállnak, aztán Anna felhívta a férjét. Meglepetésére Erik elég gyorsan felvette.
– Már mindent tudok, Zsolt hívott – előzte meg a magyarázkodást. – Ne haragudj.
– Hogy „ne haragudj”, ennyi? Te teljesen eldobtad az eszed, vagy mi történt? Hogy jutott eszedbe ilyesmire képesnek lenni? Most az összes szomszéd azt fogja gondolni, hogy amíg én nem vagyok otthon, te idegen nőket hurcolsz fel! – mondta Anna Molnár, de a haragjában már ott bujkált a megkönnyebbülés.
– Eszembe se jutott, hogy valakit magával fog hozni. Na jó, okosabb leszek ezután. Ünnepélyesen megígérem: többé senkinek nem adok kulcsot.
– Na, látod, így már beszélhetünk! Előbb gondolkodni kell, aztán cselekedni. Majdnem megőrültem, mire rájöttem, kik tanyáznak a hálószobánkban. Így lesz az ember gyilkos, aztán üljön börtönben, mert elhamarkodottan cselekedett.
Domonkos Mezei ekkor már nevetett a telefonban, Anna is feloldódott, és hangosan felkacagtak. Végül is minden rendben végződött – és ez volt a lényeg.