– Se nem ez, se az. És remélem, harmadik sincs! De erről majd később! Most rohanok. Ha mindent kiderítettem, visszajövök, és befejezzük, amit elkezdtünk. Addig pihenj egy kicsit.
Anna Molnár szinte kirobbant az anyja lakásából, és vágtázva szaladt a parkolóhoz, ahol a vén, leharcolt autója állt.
Út közben nagyjából egy óra vezetés várt rá – végtelenül hosszúnak tűnt. Már menet közben felhívta a férjét, aki elvileg éppen dolgozott. Erik Kovács mobilja sokáig ki sem csörgött, aztán csak nem vette fel, amitől Annában egész lavina indult el: sértettség, düh, egészen a „meg tudnám ölni” érzésig. Még többször próbálta elérni a férjét. Végül Erik felvette.
– Miért hívogatsz ennyit? Ha nem veszem fel, annak oka van – morogta ingerülten Erik Kovács.
– Hol vagy? – vágta rá azonnal Anna Molnár.
– Hol lennék? A munkahelyemen!
– Biztos vagy te ebben? – kérdezte Anna úgy, hogy közben minden erejével igyekezett nyugodtnak hangzani, nehogy idő előtt gyanút fogjon a férje.
– Igen, teljesen. Nálad meg mi van anyádnál, annyira unatkozol, hogy ilyen baromságokat kérdezel? Inkább otthon maradtál volna. Talán még hasznodat is lehetne venni – dörmögte elégedetlen hangon Erik.
„Szemtelenkedik. Ideges, tehát tényleg vaj van a füle mögött” – állapította meg magában Fanni Szőke.
– Van még valami? Dolgoznom kell, nem lóghatok. A főnök ma teljesen be van zsongva – folytatta ingerülten Erik. – Tudod jól, mennyire rühellem, ha minden ok nélkül hívogatsz a munkahelyemen!
Azután egyszerűen bontotta a vonalat, még mielőtt Anna tisztázni tudta volna vele, miért is kereste. A feleség azonban így is elcsípett valami motoszkálást a háttérben, és hallott egy idegen hangot is. Női hangot.
– Persze! Beszélni nincs kedve, lekezel, mert „dolgozik”, szegény… Csak folytatni akarják, amit elkezdtek – sziszegte keserűen Anna, miközben gondolatban az összes piros lámpát elátkozta, ami csak az útjába került.
Türelmetlenül vágyott rá, hogy tetten érje a „szerelmespárt”, és rettegett, hogy talán mégsem ér oda időben.
Többször is automatikusan újrahívta a férjét, de Erik onnantól kezdve nem reagált.
„Minden részlet stimmel! Nem tud már velem beszélni, hiszen ‘nincs ideje’. Micsoda megaláztatás! Ide jutottam: a férjem ismeretlen nőcskéket cipál fel a közös otthonunkba. Még ha máshol csinálná, valami titkos helyen, hogy senki se lássa, ne tudjon róla… De nem! Erik már odáig süllyedt, hogy a szomszédoktól sem szégyelli magát!” – izzott magában egyre jobban Anna, miközben már majdnem a házukhoz ért.
Szerencséjére épp akadt egy szabad parkolóhely, így villámgyorsan le tudott állni. Azonnal kiugrott az autóból, és futva vette célba a lépcsőházat. Útközben belebotlott Ilona Horváthba, aki a ház előtt, a padon ücsörgött. Amint meglátta Annát, felpattant, és elé sietett.
– Még mindig bent vannak, nem jöttek ki. Őrködöm itt, látod. Ülök, figyelek, el nem mozdulok – jelentette be büszkén Ilona Horváth.
– Igen, igen… Köszönöm! – ki sem lassítva vágtatott el mellette Anna Molnár.
– Megyek veled – loholt utána Ilona. – Hátha segítség kell.
– Ugyan már, miféle segítség? Ne viccelj! Nélküled is boldogulok – próbálta lerázni a tolakodóan kíváncsi szomszédasszonyt Anna, akinek a legkevésbé sem hiányzott, hogy valaki beleüsse az orrát a magánéletébe.