Anna Molnár kábultan torpant meg a saját lakása ajtajában, és majdnem elájult attól, ami a szeme elé tárult.
Egy órával korábban hívta fel a szomszédja, Ilona Horváth, akivel gyakorlatilag attól a naptól kezdve jóban voltak, hogy Anna beköltözött ebbe a házba.
– Anna, most otthon vagy? – kérdezte Ilona valami furcsán sima, visszafogott hangon.
– Nem, Judit Pintérnél vagyok. Már reggel óta itt vagyok nála. A felújítás után ki kell suvickolni a lakást. Rengeteg a meló, úgyhogy itt is alszom ma. Miért kérded, akartál valamit? – felelt önfeledten Anna.
– Tehát akkor most tényleg nem vagy otthon a saját lakásodban? – pontosított Ilona.
– Mondom, hogy anyunál vagyok! Mi történt? Mondd már gyorsan, nincs sok időm – morgott Anna, egyik kezében ronggyal, türelmetlenül.
Valóban, aznap hajnalban utazott át Judit Pintérhez, előtte kivett egy nap szabit a munkahelyén. Másnap szombat volt, és Anna abban bízott, hogy a két nap alatt emberi állapotba tudja hozni az anyja lakását: mindent átmosni, feltenni a függönyöket, visszapakolni a bútorokat oda, ahol a felújítás előtt álltak. A megmaradó vasárnapot pedig már a saját családjának szánta.
– Anna, és a te Erik Kovácsod most merre jár? – tette fel a következő, még furcsább kérdést Ilona, végképp kihozva Annát a sodrából.
– Ilona, ne szórakozz velem, jó? Mondd végre, mi történt nálatok, mert századszor mondom, rohannom kell. Erik dolgozik, Lili Németh az anyósomnál van, még tart a szünet. Nálunk otthon most senki, ha erre akarsz kilyukadni – hadarta idegesen Anna.
– Dehogy nincs… Tévedsz, Anna Molnár. Az imént láttam a balkonotokon egy félmeztelen, cigarettázó kis lotyót. Csinos, pimasz, és szemmel láthatóan egy cseppet sem zavarta, ki látja.
– Micsoda? Ezt most poénnak szánod? Vagy már reggel óta iszol? – hitetlenkedett Anna. – Vagy talán összekeverted a balkonokat?
– Ne nevess, komolyan mondom. Tíz-tizenöt perce a te erkélyeden ült egy idegen nő. Majdnem fehérneműben. Hogy nem sül le a bőr az emberek képéről… Ilyen állapotban kilépni a balkonra! Hihetetlen, tényleg kezdi mindenki elfelejteni, mi az a szemérem.
– Miféle nő? – kérdezte Anna, és a rongy egyszerűen kiesett a kezéből.
– Honnan tudnám, miféle. Jöttem hazafelé a boltból, odapillantottam véletlen a balkonotokra – és ott ült.
– Mi történt, Lilla Nagy? – lépett közelebb hozzá Judit Pintér. – Miért vagy hirtelen ilyen sápadt?
– Várj egy percet, anyu. Eriket… Erik Kovácsot nem láttad mellette? – csattant fel Anna a telefonba.
– Eriket nem láttam, nem fogok hazudni. Gondolom, szégyelli kirakni magát, mégiscsak nappal van, a szomszédok is otthon lehetnek. A szeretőjét viszont nagyon is tisztán láttam – válaszolta Ilona magabiztosan.
– Jó, értettem – vágta rá Anna, és azonnal megszakította a hívást.
Ha volt valami, amire a férjével kapcsolatban soha, egy pillanatra sem gondolt volna, az az, hogy képes lenne megcsalni. Feltétel nélkül bízott benne. Erik sem adott soha okot a gyanakvásra. Egészen a mai napig – egyetlen egyszer sem.
– Anya, haza kell mennem. Azonnal! – hadarta Anna, és reszkető kézzel kezdett kibújni a takarítós ruhából, hogy visszavegye azt, amiben reggel idejött.
– De mi történt? Elmagyaráznád végre? Tűz ütött ki? Vagy valaki rosszul lett? Ne adj’ Isten… – kérdezte Judit Pintér izgatottan, szorongó arccal.