— Hogy merészeled letiltani a húgom kártyáját?! — üvöltötte feldúltan a férjem.
Olga épp jelentéseket böngészett a táblagépén, mikor az ajtó hangos csapódással kitárult, és Makszim berontott. Egyetlen pillantása elég volt, hogy lássa: valami történt. Még le sem vette a cipőjét, a küszöbön megállt, és éles hangja betöltötte a lakást:
— Hogy merted letiltani a húgom kártyáját?! — kiabálta, és a telefonját lengette. — Most hívott, zokogott! Azt mondja, még ennivalóra sincs pénze!
Olga lassan félretolta a táblagépet, és nyugodtan ránézett Makszimra. Túl nyugodtan, tekintve a vádakat.
— Ülj le — hangzott tőle higgadtan. — Beszéljük meg.
— Miféle „ülj le”? — lépett be Makszim a szobába, de nem foglalt helyet. — Egyáltalán felfogod, mit műveltél? Lena pénz nélkül maradt! Egy fillér sincs nála!
— Egy fillér sincs? — Olga felhúzta a szemöldökét. — Érdekes. Akkor miért mondta tegnap az anyád, hogy Lena már három hete nála lakik, és egyáltalán nem adott neki pénzt a bevásárláshoz?
Makszim röviden elhallgatott.
— Mit keres ebben anyám? Megbeszéltük, hogy segítünk Lenának, amíg nem talál állást. Te is beleegyeztél!
Olga felállt, az ablakhoz lépett, és a kora esti várost nézte. A lent gyúlt fények tompán, távolinak tűntek. Messze ettől a veszekedéstől.
A történet több hónappal korábbra nyúlt vissza. Makszim levert hangulatban tért haza, teát főzött, és hosszasan hallgatott a konyhában. Olga tudta: jobb nem sürgetni — majd elmondja, ha arra jut.
— Lenát elküldték — szólalt meg végül. — Kirúgták. A vállalat „optimalizál”, és a fél osztályt elküldték.
Olga letette a serpenyőt a tűzhelyre.
— Kár érte. Már állást keres?
— Persze, de tudod, mostanában ritka a munka… — Makszim az orrát dörzsölte. — Olya, arra gondoltam… segíthetnénk neki egy darabig. Átmenetileg. Egy-két hónap, nem több.
Olga megállt, kezében még a hagymával.
— Miben segítsünk?
— Nem tudom pontosan… lakbérre, kajára. Hogy ne idegeskedjen az alapok miatt, amíg vadászik az állásra. Albérletben lakik, nagyok a költségei…
Olga tudta, hogy igent mond. Nem azért, mert gyenge volt, hanem mert Makszim ritkán kért tőle ilyesmit, és nemet mondani a családon való segítésre rossz lett volna. A család az család.
— Rendben — bólintott. — Készítek neki egy kártyát a számlámhoz, megadok egy limitet. Csak szóljon előre, ha még valamire szüksége van, hogy ne legyen félreértés.
Makszim megölelte hátulról.
— Köszi. Komolyan. Lena hálás lesz, tudom.