Balázs feleségét az egész falu kísérte utolsó útjára. Judit korán ment el, beteg volt. Balázs negyvenévesen maradt asszony nélkül, özvegyen, két fiúval: a nagyobbik, Martin már felnőtt, a kisebbik, Vince még csak tizenhárom. A férfi ereje teljében maradt magára, és hirtelen minden rázúdult. Eleinte még úgy tűnt, valahogy bírja — persze a gyász és a baj nagy volt, Judittal nagyon szépen éltek, nem veszekedtek, ő rendes, dolgos és szerető asszony volt.
Balázs segített is a feleségének, nem ivott, mint a falubeli férfiak többsége, most meg aztán végképp nem. A ház körül minden rá maradt. Martin, a nagyobbik fiú készült bevonulni a hadseregbe, el is ment a sorozóbizottsághoz, de találtak nála valamit, mintha lúdtalpat, és nem vették fel. Kicsit el is szontyolodott, de aztán úgy döntött:
— Talán még jobb is így, legalább Dórának nem kell várnia rám, nem kell szomorkodnia és szenvednie. Meg én is… Hamarosan összeházasodunk majd.
Martin villanyszerelőnek tanult, és már készült is megkérni Dóra, a csinos és fürge lány kezét. De baj érte. Balázs Martinnal a ház tetejét javította, amikor hirtelen eső kerekedett. Martin megcsúszott és hanyatt esett a földre. Felállni nem tudott.
Balázs hívta a mentőket, akik kórházba vitték a fiút.
— Mi lesz most… — tépelődött az apa. — Bárcsak rendbe jönne. Még ez hiányzott… felnőtt ember, és ilyen történik vele, amikor épp házasodni készült Dórával.
Múlt az idő, Martint kiírták a kórházból, de otthon feküdt, mankóval tudott csak mozogni. Mind azt várta, hogy Dóra jön-e, folyton a kaput leste, de a lány nem mutatkozott. Ekkor jött Richárd, a barátja, és elmondta, hogy Dóra anyja országnak-világnak híreszteli: nem lesz esküvő Martin és a lánya között.
— Martin nyomorék maradt, nem engedem, hogy Dóra hozzámenjen. Még csak az kéne, hogy egész életében egy nyomorékot ápoljon — mondogatta Dóra anyja. Persze volt, aki elítélte ezért, de ő hajthatatlan volt.
— Mama, hátha mégis rendbe jön Martin, talán lábra áll még — próbálta győzködni a lánya.
— Nem jön ő már rendbe, rég felállt volna, ha tudna — mondta ki a végső szót az anya. — És neked nincs ott keresnivalód. Találsz majd mást, szép lány vagy…
Martin rosszul esett, hogy nyomoréknak nevezték, és Dórára is megharagudott.
— Mondd meg neki, hogy én sem akarom látni, ha ilyen könnyen feladta — üzente Richárdnak. A lány pedig, büszke lévén, szintén megsértődött.
Martin végül talpra állt, eldobta a mankókat, de a lelke és az arca elsötétült, mintha már semminek nem tudna örülni az életben. Balázs is csak árnyéka volt önmagának, sajnálta a fiát, és ott volt mellette a kisebbik is. Enni kell adni, fel kell öltöztetni, a portát vezetni.
Nem messze Balázstól élt Kinga a szüleivel. De már két éve, hogy a szülők meghaltak.