A telefon hirtelen, élesen szólalt meg. Idegesítő, nyers hangon.
Anna Szalai a kijelzőre nézett. Ismeretlen szám.
– Halló?
– Anna Szalai? Itt Domonkos Péter ügyvéd beszél. Néhai férje gyermekeinek az érdekeit képviselem.
A szíve megrezzent, de a hangja nyugodt maradt:
– Hallgatom.
– Ügyfeleim készek peren kívüli egyezségre. Vállalják, hogy biztosítják önnek a nyaraló élethosszig tartó használati jogát. Utána pedig… nos, érti, mire gondolok.
– Értem. És ezért mit várnak el tőlem?
– Hogy lemondjon az örökség egy részéről. És aláírja a megfelelő papírokat.
Anna hallgatott. A saját nyaralójában akarnak ideiglenes lakóvá lefokozni. Aztán majd találnak valami ürügyet, és szép csendben kipenderítik. Csak írja alá azokat a rohadt papírokat…
– Anna Szalai? Hall még?
– Hallom. A válaszom: nem.
– Gondolja át. A pereskedés drága mulatság. És elhúzódik. Az eredmény pedig…
– Az eredményt ismerem. Van egy végrendeletem.
– A végrendeletet meg lehet támadni. Tapasztalatom szerint…
Anna bontotta a vonalat. A keze többé nem remegett. Sőt, mintha megkeményedett volna, megtelt elszántsággal.
Bement a hálószobába. Kinyitotta a szekrényt, elővette az iratos dobozt. Kikereste a végrendeletet, és újra elolvasta.
Minden rendben volt. Tisztességesen, szabályosan. A nyaraló az övé.
De itt már nem a paragrafusokon múlott semmi…
Harminc éven át volt feleség. Háziasszony. Amikor kellett, más gyerekei körül sertepertélt. Mosta a ruhájukat. Főzött rájuk. Ápolta őket, ha leterítette őket valami nyavalya.
És ők? Mit adtak vissza mindebből?
Eszébe jutott az utolsó beszélgetés a mostohalányával. Fél évvel korábban, telefonon.
– Anna, pénzre van szükségünk. Fojtogat a lakáshitel.
– Próbáltatok már dolgozni is?
– Dolgozunk! Csak a fizetésünk nevetséges. Nektek meg ott a nyaraló. Adjátok el. Aztán… majd osztozunk.
Ilyen egyszerűen. „Majd osztozunk.”
És ő mit kapott cserébe ennyi éven át? Semmit.
Anna visszatette az iratokat a dobozba, a szekrényt rácsapta.
Esteledett. Hamarosan villanyt kell kapcsolni. Ő viszont szerette a félhomályt. A nap és az éjszaka közti átmenetet. Az elcsendesedés idejét.
Gyula Nagy mindig azt mondta:
– Alkonyatkor minden gond kisebbnek látszik.
Belül, a lelkében ilyen filozófus alkat volt.
Anna felkapcsolta az állólámpát. Puha, meleg fény ömlött szét a szobán.
Ebben a pillanatban döbbent rá: soha nem volt igazán egyedül. A férje halála óta sem. Társasága akadt bőven: emlékek, szokások, kis rituálék.
A nyaraló nem egyszerűen egy ház meg egy telek. Ez az ő története. Az élete összesűrítve.
És senkinek – értik, senkinek! – nincs joga hozzá, hogy ezt a történetet elvegye tőle.
Odakint közben teljesen besötétedett. A szomszéd házak ablakaiban fények gyúltak. Valahol halkan szólt a zene. Máshol gyereknevetés szűrődött ki.
Az élet ment tovább.
Az övé is.
Holnap elmegy egy ügyvédhez. Ki fog állni a jogaiért. A saját, megdolgozott boldogságáért.
Most azonban… most csak leült a csendben. Próbált jó dolgokra gondolni. Arra, hogyan fog tavasszal új virágokat ültetni. Hogy nyáron majd ribizliből főz lekvárt, a saját bokrairól szedett gyümölcsből.
Hogy élni fog. Itt. Ezen a telken, ebben a házban.
Mert ez valóban az ő nyaralója. És nem fogja átengedni senkinek.
Senki fiának.
Csakhogy reggelre minden félresiklott.
Anna hangos, erőszakos dörömbölésre riadt. Olyan volt, mintha szándékosan rá akarnának ijeszteni.
– Nyissa ki az ajtót! Végrehajtók!
A szíve a gyomrába zuhant. Magára kapta a köntösét, és az ajtóhoz botorkált.
– Miféle végrehajtók? Nekem nincsenek tartozásaim!
– Azonnal nyissa ki!
A keze megint remegni kezdett, de már nem volt választása. Kinyitotta az ajtót.
Két egyenruhás férfi állt a küszöbön. És mellettük ott volt Domonkos Péter, ugyanaz az ügyvéd, aki előző nap hívta.
– Anna Szalai, itt a bíróság határozata. A vagyonára ideiglenes zár alá vételt rendeltek el, amíg tisztázzuk a körülményeket.
– Miféle bíróság?! Még csak nem is tudtam róla, hogy eljárás indult!
– Az ügy a törvényes örökösök beadványa alapján van folyamatban. Megalapozott a gyanú, hogy a végrendelet kényszer hatására készült.
Domonkos Péter mosolygott. Olyan undorító, sunyi mosollyal.