– Elég volt abból, hogy igazgatónőt játszol, Eszter! – csattant fel Katalin, és felkapta az asztalról a munkahelyi laptopomat. – A te korodban az ember már otthon ül, nem férfiaknak parancsolgat.
– Tegye vissza – mondtam halkan.
– Ehhez már késő – szólalt meg Gábor.
A gép előbb a tárgyalóasztal éléhez csapódott, aztán a padlón kötött ki. A burkolat megrepedt, a kijelző egy pillanatra felvillant, majd elsötétült.
Katalin a CédrusSoft Kft. zárt tárgyalójának közepén állt, világos kosztümkabátban, a nyakában vendégbelépő lógott. Hetvennégy éves volt, mégis úgy viselkedett az idegen irodában, mintha a saját lakásában tartana rendet.
Gábor, a férjem és egyben a helyettesem, meg sem mozdult.
Csak megigazította az ingmandzsettáját, és úgy nézett rám, mintha arra várna, hogy magyarázkodni kezdjek.
– Anyám összetörte azt a nevetséges laptopodat – közölte. – Most már kár sírni miatta.
Lenéztem a behorpadt fedlapra. A kiszakadt zsanérra. Az információbiztonsági szolgálati matricára, amely ferdén, félig leválva állt ki a gép oldalából.
Azon a laptopon szabadalmi bejelentések előkészítő anyagai voltak. A forráskód egyik zárt ága. Azoknak a moduloknak a műszaki leírásai, amelyeket hamarosan a befektetők előtt akartunk bemutatni.
Második faktor nélkül használható kulcs nem volt rajta. Biztonsági mentés is készült mindenről. Nem voltam az a naiv lány, aki egyetlen pendrive-ra bízza a cég jövőjét.
De ez a lényeget nem változtatta meg.
Az imént megrongálták a vállalat tulajdonát.
Nem otthoni veszekedés közben. Nem a lépcsőházban. Nem véletlen balesetként.
Hanem egy tárgyalóban. Kamerák alatt. Bekapcsolt hang- és képrögzítés mellett. A helyettesem jelenlétében, aki maga hozott be egy illetéktelen személyt a lezárt részlegre.
– Gábor – fordultam hozzá. – Ki intézte az édesanyád vendégbelépőjét?
Vállat vont.
– Én. És akkor mi van?
– Ki kísérte be ide biztonsági engedélykérelem nélkül?
– Én hoztam be. Eszter, ne kezdd megint a szabályzataidat. Anya csak beszélni akart veled.
– Beszélt is.
Katalin gúnyosan felhorkant.
– Végre valaki megmutatta neked, hogy nem vagy királynő. Gábor már régóta mindent a hátán visz, te meg csak ülsz a székedben, és főnökasszonynak képzeled magad.
Bólintottam. Egyszer. Röviden.
– Értem.
Ez az egyetlen szó elég volt ahhoz, hogy minden megváltozzon.
Gábor ezt még nem fogta fel. Hozzászokott, hogy vitatkozom vele. Hogy magyarázok. Hogy emlékeztetem: a céget már jóval azelőtt megalapítottam, hogy ő belépett volna. Hogy az első szerződéseket én írtam alá. Hogy az első szerver az én íróasztalom alatt zúgott. Hogy a csapat fizetését sokszor előbb utaltam el, mint a sajátomat.
Megszokta, hogy én tartom egyben az otthont, az irodát, a beszámolókat, az ügyfeleket és az ő önérzetét is.
Abban a pillanatban azonban elengedtem.
Felemeltem a belső telefont.
– Küldjék a tárgyalóba a biztonsági szolgálatot, a jogászt és Balázst. Azonnal. Igen, most. És készítsék elő a rendkívüli igazgatósági ülést tizenegy negyvenre. Napirend: vállalati eszköz megrongálása, az ügyvezető-helyettes hozzáféréseinek zárolása, valamint Gábor opciós csomagjának megszüntetése.
Gábor arca az „opciós” szónál megfeszült.
– Te meg miről beszélsz?
– Megfogalmazom a napirendi pontokat.
– Eszter, most indulatból cselekszel.
– Nem.
És ez igaz volt. Indulat nem maradt bennem. Csak egy tiszta, egyenes cselekvési sor.
Katalin felszegte az állát.
– Miféle igazgatóság? Én a férjed anyja vagyok. Jogom van kimondani, amit gondolok.
– Beszélni igen. Céges tulajdont rongálni nem.
– Ugyan már, tulajdont! Egy darab vas.
– Korlátozott hozzáférésű vállalati eszköz.
– Hallod ezt, Gábor? – fordult a fiához. – Otthon is így beszél veled? Mintha beosztott lennél?
Gábor közelebb lépett hozzám.
– Eszter, állítsd le ezt a cirkuszt. Most rögtön.
A tekintetem a jobb kezére siklott. Az ujjaiban az én régi projektvezetői belépőkártyám volt. Fekete. Ugyanaz, amelyik egy hete eltűnt.
Akkor még azt hittem, a kocsiban hagytam.
– Add ide a kártyát.
– Milyen kártyát?
– A régi belépőmet. Ott van a kezedben.
Erősebben szorította a műanyag lapot.
– Ennek semmi jelentősége.
– Mostantól mindennek jelentősége van.
Kinyílt az ajtó. Először Zoltán, a biztonsági őr lépett be. Mögötte Andrea, a cég jogásza érkezett, táblagéppel és vékony irattartóval a kezében. Utánuk Balázs, a műszaki igazgató jelent meg. Ő azonnal a földre nézett.
– Ez Eszter munkahelyi laptopja? – kérdezte.
– Az volt – feleltem. – Kérd meg az adminisztrátorokat, hogy haladéktalanul zárolják az összes aktív munkamenetet, adják ki újra a tokeneket, és vizsgálják át az elmúlt hét nap hozzáférési naplóit.
– Már intézem.
Elővette a telefonját, és minden fölösleges kérdés nélkül kiment a folyosóra.
Gábor hirtelen felém fordult.
– Tolvajnak állítasz be a saját embereid előtt?
– Incidenst rögzítek.
– A férjed vagyok.
– És a helyettesem is. Ebben a helyiségben ez most fontosabb.
Ez a mondat erősebben ütötte meg, mint bármilyen kiabálás. Otthon még eljátszhatta volna a sértett férjet. Az irodában viszont maradtak a pozíciók, a szabályzatok és az aláírási jogok.
Katalin felkapta a táskáját a szomszédos székről.
– Gábor, megyünk. Hadd bajlódjon ez a nagyasszony a maga kacatjaival.
– Egyelőre nem távoznak – mondta Andrea nyugodtan. – Szükségünk lesz a nyilatkozataik rögzítésére.
Az anyósom élesen hátrafordult.
– Maga kicsoda?
– A társaság jogi képviselője.
– Persze. Itt mindannyian az ő pórázán vannak.
Andrea megnyitott valamit a táblagépén.
– Zoltán, kérem, biztosítsa a tanúk jelenlétét, és gondoskodjon róla, hogy a kamerafelvételek mentése megtörténjen.
A biztonsági őr az ajtó mellé állt. Nem fenyegetően. Egyszerűen csak odaállt.
Gábor most már korántsem olyan magabiztosan nézett rám, mint néhány perccel korábban.
– Eszter, átlépsz egy határt.
– Nem – válaszoltam. – Éppen visszateszem a helyére.
Tizenegy negyvenkor a nagy tárgyalóban ültünk össze. Nem abban, ahol a laptop a padlóra zuhant. Ott már a szakértő dolgozott: lefényképezte a sérüléseket, ellenőrizte a leltári számot, és az apró letört burkolatdarabokat átlátszó tasakba gyűjtötte.
Az alapító okiratunk külön rendelkezett az igazgatósági döntéshozatalról: a befektetők ügyeire, az opciós programra és a zárt fejlesztésekhez kapcsolódó hozzáférési kérdésekre is önálló eljárást írt elő.