— Azért mentem el, mert már nem bírtam tovább az állandó kontrollt és a manipulációt. A másik nő pedig csak jóval később került az életembe. De Piroska Lászlónak egyszerűbb volt árulónak beállítani engem, mint beismerni a saját hibáit.
Súlyos csend nehezedett a szobára. Katalin Kiss nem találta a szavakat. Látta, ahogy Mihály Kovács emészti magában a hallottakat, hogyan változik meg az arca pillanatról pillanatra.
— Nem azt mondom, hogy édesanyád rossz ember — folytatta higgadtan János Mészáros. — Csak egyszerűen hozzászokott, hogy mindenkit irányítson maga körül. Ettől érzi magát biztonságban. Csakhogy ez tönkreteszi a kapcsolatokat, Mihály. Most épp a te házasságodat rombolja, és ebben te is asszisztálsz neki.
— Mit tegyek akkor? — kérdezte tanácstalanul Mihály Kovács.
— Ezt neked kell eldöntened — vont vállat az apja. — De ha kíváncsi vagy a véleményemre: kezdd el meghúzni a határokat. Mondd el anyádnak, hogy szereted, de nektek Katalin Kisstel jogotok van a saját szabályaitokhoz a saját otthonotokban.
— Meg fog sértődni — szólalt meg halkan Mihály Kovács.
— Természetesen — bólintott János Mészáros. — Meg fog sértődni, sajnáltatni fogja magát, talán még fenyegetőzni is fog. De ha most nem állsz ki magadért, elveszíted a feleséged. Aztán a következőt is. És a végén úgy maradsz egyedül, mint én.
Mihály Kovács Katalin Kissre nézett.
— Bocsáss meg. Én… én tényleg nem fogtam fel, mit csinálok.
— Nem haragszom rád — felelte szelíden Katalin Kiss. — Csak azt szeretném, hogy a mi családunkban mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. Nem vagyok a rokonaid ellen, komolyan mondom. Csak azt kérem, hogy tiszteljék a mi időnket és a mi otthonunkat.
— Tudjátok mit — csapta össze a tenyerét János Mészáros. — Szervezzünk egy igazi családi megbeszélést. Hívjuk ide Piroska Lászlót, Natália Tóth-ot a családjával, és beszéljük át az egészet, felnőttek módjára. Mit szóltok?
Katalin Kiss és Mihály Kovács összenéztek.
— Benne vagyok — bólintott Katalin Kiss.
— Én is — Mihály Kovács arcán elszántság látszott. — Ideje, hogy mindenki felnőjön. Engem is beleértve.
6. fejezet
A rákövetkező szombaton Katalin Kiss és Mihály Kovács lakásában összegyűlt az egész família: megérkezett Piroska László, vele együtt Natália Tóth Géza Pállal és Dóra Jakabbal, valamint ott volt János Mészáros is. Katalin Kiss készítette a vendégváró falatokat, de ezúttal Mihály Kovács is sürgött-forgott mellette a konyhában, nem pedig a nappaliban üldögélt a vendégekkel, várva, hogy a felesége mindenkit kiszolgáljon.
Amikor Piroska László megpillantotta az exférjét, egy pillanatra úgy tűnt, sarkon fordul és távozik. Végül azonban a kíváncsisága erősebbnek bizonyult, maradt, bár minden mozdulatával, arckifejezésével világossá tette, mennyire nincs ínyére a helyzet.
— Nos — kezdte Mihály Kovács, amikor mind letelepedtek az asztal köré —, azért hívtunk meg benneteket, hogy megbeszéljük azt, ami köztünk mostanság feszül. És találjunk olyan megoldást, ami mindenkinek elfogadható.
— Miféle megoldásról beszélsz? — fújt egyet gúnyosan Piroska László. — A feleségednek el kellene kérnie tőlünk bocsánatot a viselkedéséért, és kész.
— Anya — szólalt meg határozott hangon Mihály Kovács —, próbáljunk először egymást meghallgatni, jó? Nélkülözve a vádaskodást.
Piroska László ajkai vékony vonallá préselődtek, de nem szólt semmit.
— Katalin — fordult a feleségéhez Mihály Kovács —, kérlek, mondd el, mi az, ami bánt.
Katalin Kiss nagy levegőt vett.
— Matematikát tanítok, hat osztályom van, több mint százötven diákkal. Tartom az órákat, javítom a füzeteket, készítem az anyagokat, írom a beszámolókat. Ez gyakorlatilag az összes időmet felemészti. Amikor úgy toppantok be, hogy előtte egy szót sem szóltok, és azt várjátok, hogy mindent félrerakva ebédet varázsoljak hat emberre… ez… ez egyszerűen nem fér bele. Nem azzal van bajom, hogy találkozik a család, komolyan. Csak szeretném, ha ez előre egyeztetve történne, hogy fel tudjak készülni.
— Lám, micsoda elfoglalt asszonyka — nem bírta ki megjegyzés nélkül Piroska László. — És a családi értékekkel mi lesz? Az én időmben mindig találtam időt a férjem rokonaira!
— Változtak az idők, anya — mondta nyugodtan Mihály Kovács. — Ma a nők ugyanúgy dolgoznak, mint a férfiak. Katalinnak tényleg rengeteg a dolga. Nekem ezt fel kellett volna ismernem, és beállni mellé segíteni, nem pedig elvárni, hogy mindent egyedül vigyen.
— Ez az, ide vezet a mai, modern nevelés — csapta össze a kezét felháborodva Piroska László. — Régen a feleségek tisztelték a férjüket és a férjük családját!
— A tiszteletnek kölcsönösnek kell lennie, Piroska — szólt közbe váratlanul János Mészáros. — Nem lehet úgy tiszteletet követelni, hogy közben mi magunk nem tiszteljük a másikat.
— Te jobb, ha hallgatsz! — csattant fel Piroska László. — Húsz évig sehol sem voltál, most pedig te fogsz kioktatni minket?
— Nagyi, kérlek, ne kiabálj — szólalt meg csendesen Dóra Jakab. — Tényleg próbáljunk meg nyugodtan beszélni.
Mindenki meglepetten nézett a kamasz lányra.
— Katalin tök jó fej — folytatta Dóra Jakab. — Mindig segít nekem a matekban, ha kérem. És soha nem enged el bennünket üres kézzel, mindig megkínál valamivel, amikor átjövünk. Ezúttal viszont úgy estünk be hozzájuk, hogy szóltunk volna előre, ráadásul épp nagyon el volt havazva. Tényleg igazságos azt várni tőle, hogy ilyenkor mindent otthagyjon?
Piroska László teljesen zavarba jött; láthatóan nem számított rá, hogy az unokája így szembesíti.
— Dórának igaza van — állt ki váratlanul a felesége mellé Géza Pál. — Mi sem örülnénk, ha hozzánk is folyton beállítanának hívatlanul, aztán még el is várnák, hogy azonnal terítsünk.
— Géza! — háborodott fel Natália Tóth. — Te most mégis kinek az oldalán állsz?
— A józan észén — felelte higgadtan Géza Pál. — Udvariatlanul viselkedünk, Natália. Ideje lenne ezt beismerni.
7. fejezet
A beszélgetés lassanként elmozdult a veszekedéstől a tényleges megoldáskeresés felé. Mihály Kovács azt javasolta, hogy vezessenek be egyértelmű szabályokat a családi összejövetelekre: minden látogatást előre egyeztessenek, legalább egy nappal, de inkább néhány nappal korábban. A vendéglátással járó terheket pedig osszák meg: ha náluk tartják a találkozót, akkor ő és Katalin Kiss együtt főznek, együtt készülnek.
— És az is jó lenne — tette hozzá Katalin Kiss —, ha néha inkább egy kávézóban vagy étteremben futnánk össze. Senkinek sem kellene főznie, és mindenki nyugodtan tudna beszélgetni, élvezni az együttlétet.
— Étterembe? Annyi pénzt kidobni az ablakon? — háborodott fel Piroska László.
— Anya, azért nem élünk nyomorban — válaszolta szelíden Mihály Kovács. — Havonta egyszer igazán megengedhetjük magunknak, hogy az egész család elmenjen valahová beülni.
— Sőt, én is szívesen állom a cechet néha — szólalt meg váratlanul János Mészáros. — Végül is nekem is jogom van időt tölteni a családommal.
Piroska László ajkai ismét összeszorultak, de nem vitatkozott tovább. Jól látszott rajta, hogy nem tetszik neki az új felállás, mégis érzi, hogy már nem tud mindent ugyanúgy kézben tartani, mint régen.
— Tudjátok — szólalt meg elgondolkodva Natália Tóth —, apának igaza van. Lehetnénk sokkal többször együtt mindannyian. Dóra alig ismeri a nagyapját.