A csengő megszólalt. Katalin Kiss szíve a torkában dobogott – hátha Mihály Kovács jött vissza? De az ajtóban a szomszédasszony, Piroska Orsós állt.
– Kati, minden rendben veled? – érdeklődött az idős asszony. – Láttam szombaton, ahogy a Mihály Kovácsod bőrönddel a kezében elment. Csak nem összevesztetek?
– Semmi komoly, Piroska néni – felelte udvariasan Katalin Kiss. – Egy kis félreértés az egész.
– Az anyósod miatt, ugye? – kérdezte váratlanul a szomszéd, aztán, amikor meglátta Katalin meglepett arcát, hozzátette: – Láttam a kocsiját a ház előtt. Elég gyakran megfordul nálatok.
– Igen, elég sűrűn – sóhajtott fel Katalin.
– És mindig előzetes jelzés nélkül, hogy véletlenül se legyen időd felkészülni? – kérdezte együttérzően Piroska Orsós. – Aztán persze leszidja a főztödet meg a lakás állapotát?
Katalin döbbenten nézett rá.
– Honnan tudja…?
– Nekem is pont ilyen anyósom volt – mosolyodott el kesernyésen az idős nő. – Csak akkoriban más idők jártak. Harminc éven át tűrtem, míg a Máté Erdélyi fiam… míg meg nem halt. Te viszont ügyes vagy, hogy már az elején megmutattad, hogy van tartásod.
– És magánál is elment néha a férje az anyjához? – kérdezte félénk reménnyel Katalin.
– Hogyne! – nevetett fel Piroska Orsós. – Háromszor is, amíg együtt voltunk. De mindig hazajött. Hát hova mehetett volna? Te csak ne add fel. A saját szabályaidat az elején kell lefektetni, mert ha megvárja az ember, késő lesz.
A beszélgetés után Katalin Kiss feltűnően megkönnyebbült. Legalább már tudta: nem egyedül ő döntött úgy, hogy szembeszáll a „családi hagyományokkal”.
Kedden este újra megszólalt a csengő. Ezúttal valóban Mihály Kovács állt az ajtóban. Gyűröttnek, kialvatlannak tűnt.
– A cuccaimért jöttem – közölte, miközben belépett. – Egy darabig anyunál lakom.
– Ezt most komolyan mondod? – Katalin nem akart hinni a fülének. – Csak azért, mert egyszer nem raktam eléd meg a rokonaid elé az asztalt?
– Nem erről van szó – mormogta Mihály Kovács, és már nyitotta is a szekrény ajtaját. – Megsértetted a családomat. Anyu azt mondja, nem tiszteled a hagyományainkat, és…
– Anyukád? – vágott közbe Katalin. – Felnőtt férfi vagy, Mihály Kovács. Van saját eszed. Komolyan nem látod, hogy az anyád egyszerűen rángat, amerre csak akarja?
– Ne beszélj így róla! – csattant fel Mihály Kovács. – Mindig csak jót akart nekem!
– Az is „jó szándék” volt, amikor felhívta az igazgatómat? – kérdezte halkan Katalin.
Mihály Kovács megmerevedett.
– Milyen telefonhívás?
– Anyukád hívta fel az iskolát, és mindenfélét összehordott rólam. El akarta érni, hogy kirúgjanak.
– Ez képtelenség… – hebegte zavartan Mihály Kovács. – Ő ilyet nem tenne…
– Kérdezd meg tőle – vont vállat Katalin. – Bár aligha fogja bevallani.
4. fejezet
Ekkor újra csengettek. Katalin ajtót nyitott, és egy magas, ősz, hatvan év körüli férfit pillantott meg.
– Jó estét kívánok – szólalt meg az idegen. – Mihály Géza Lukácsot keresem. Jól járok?
– Apa? – dugta ki a fejét a hálószobából Mihály Kovács, és úgy nézett, mintha szellemet látna. – Te mit keresel itt?
– Eljöttem megnézni, milyen kavarodást csinált már megint az anyád – felelte higgadtan a férfi. – Bejöhetek?
Katalin félreállt, hogy beengedje az apósát. Élőben még sosem látta a férfi apját. Csak annyit tudott, hogy a szülei akkor váltak el, amikor a férje tizenkét éves volt, és azóta János Mészáros egy másik városban élt.
– János Mészáros vagyok – mutatkozott be, és kezet nyújtott Katalinnak. – Elnézést, hogy bejelentés nélkül állítottam be, de úgy látszik, ez nálunk családi szokás.
A szeme sarkában huncut fény villant, Katalin pedig önkéntelenül elmosolyodott.
– Honnan tudtad meg, mi folyik itt? – kérdezte még mindig kábán Mihály Kovács.
– Natália Tóth hívott – felelte János Mészáros. – Azt mondta, családi dráma van kibontakozóban, és anyád épp azon van, hogy megmentsen téged a „gonosz feleségtől”. Gondoltam, rá kell néznem a dologra.
– És ezért átutaztál egy másik városból? – kételkedett Mihály Kovács.
– Már egy éve visszaköltöztem – mondta nyugodtan az apja. – Egy építőipari cégnél dolgozom tanácsadóként. Csak nem akartam beleavatkozni az életedbe, fiam. Azt reméltem, majd te keresel meg, ha úgy érzed, itt az ideje.
Mindhárman a nappaliban foglaltak helyet. János Mészáros érdeklődve mérte végig a lakást.
– Szép kis otthonotok van, igazán barátságos – jegyezte meg. – Na, akkor meséljetek, mi történt.
Katalin és Mihály egyszerre kezdtek bele, aztán elhallgattak.
– Menjünk sorban – javasolta János Mészáros. – Katalin, kezdje ön.
Katalin elmondta, hogy a férje rokonai állandóan beállítanak bejelentés nélkül, szinte mindig ebédidőben, és magától értetődőnek veszik, hogy ő majd főz rájuk is, holott dolgozik. Hogy az anyósa folyton kritizálja a háztartásvezetését, kioktatja, mit hogyan „kellene” csinálnia, és a legutóbbi alkalommal nála is elszakadt a cérna: egyszerűen nem volt hajlandó főzni.
– Most te jössz, fiam – fordult ezután Mihályhoz János Mészáros.
– Anyu szerint Kati nem tiszteli a családunkat – kezdte a férfi. – Azt mondja, rossz háziasszony, nem törődik a férjével. És ha nem kér bocsánatot mindenkitől, akkor jobb, ha külön utakon folytatjuk.
János Mészáros mélyet sóhajtott.
– És te persze azonnal az anyád pártjára álltál – állapította meg. – Ahogy mindig is tetted.
– Mit tehettem volna? – fortyant fel Mihály Kovács. – Kati feleselt vele!
– Nem feleselt – rázta meg a fejét nyugodtan az apja. – Csak nem volt hajlandó teljesíteni egy olyan elvárást, amit igazságtalannak tart. Ez két teljesen külön dolog.
5. fejezet
– Nem tűnik fel, milyen furcsa, hogy az anyád a feleséged munkahelyére telefonál? – folytatta János Mészáros. – Hogy ellened hangolja Katalint, és válást követel, csak mert egyszer nem kapott ebédet parancsszóra?
Mihály hallgatott, tekintete a padlóra szegeződött.
– Fiam, ugyanazt a hibát ismétled, amit én elkövettem – mondta lágy hangon az apja. – Én is mindig engedtem az anyádnak. Az ő akaratát helyeztem mindenkié elé: a sajátom, a családom elé is. És tudod, hova vezetett? A váláshoz. Meg ahhoz, hogy húsz évig alig láttuk egymást.
– De anya azt mondta, hogy te egy másik nő miatt hagytad el – bukott ki Mihályból.
János Mészáros keserű mosollyal elhúzta a száját:
– Azért mentem el, mert már nem bírtam tovább a folyamatos kontrollt és a manipulációt.