– Mihály Kovács, vendégeid jöttek! – kiáltott fel Katalin Kiss, amikor szombat délelőtt meghallotta a csengőt.
Épp csak leült a konyhaasztalhoz, hogy nekilásson a nyolcadikosok dolgozatainak. Vasárnap még előtte volt, de hétfőre be kellett adnia a statisztikát az osztály teljesítményéről. Mellette egy tekintélyes kupac füzet tornyosult, amely mintha soha nem akart volna apadni, akárhányat javított is ki.
A csengő újra megszólalt, most már sokkal türelmetlenebbül. Katalin kifújta a levegőt, letette a piros tollat, és elindult ajtót nyitni. A küszöbön Piroska László állt, Katalin anyósa, mellette a lánya, Natália Tóth a férjével, Géza Pállal, és a tizenöt éves lányuk, Dóra Jakab.
– Meglepetés! – csapta szét a karját Piroska László. – Úgyis erre vitt az utunk, gondoltuk, beugrunk ebédre!
Katalin félreállt az ajtóból, szó nélkül beengedve őket. Az „erre jártunk” már öt éve volt a házassága Mihály Kovácssal, és ezalatt megszámlálhatatlan alkalommal hallotta. Férje rokonai valami rejtélyes okból sosem telefonáltak előre: mindig „véletlenül vetődtek erre” – pont délben.
– Mihály Kovács épp zuhanyozik – mondta Katalin, amikor mindenki bejutott az előszobába. – Menjetek csak be a nappaliba, mindjárt kijön.
– És mit főztél mára, drága Katalin Kiss? – érdeklődött Piroska László, miközben kibújt a kabátjából. – Ugye készült valami finomság? Teljesen kiéheztünk az úton!
Katalin mély levegőt vett, hangtalanul elszámolt magában háromig, majd lassan kifújta.
– Nem, ma nem fogok nektek főzni. Ha kértek, tudok vizet tölteni – közölte nyugodt hangon a férje családtagjaival, akik megint csak minden bejelentés nélkül estek be.
Az előszobában olyan csönd lett, mintha elvágták volna a hangokat. Piroska László félig nyitott szájjal dermedt meg. Natália Tóth hitetlenkedve pislogott, mintha rosszul hallott volna. Géza Pál hirtelen a tapéta mintáját kezdte tanulmányozni, Dóra Jakab pedig a mobilja mögé rejtette a nevetését.
A fürdőszobából kilépett Mihály Kovács, miközben törölközővel dörzsölte a haját.
– Ó, anya! Natália! – derült fel az arca, aztán rögtön észrevette a fagyos légkört. – Mi történt?
– A feleséged nem hajlandó minket megetetni – közölte jéghideg hangon Piroska László. – Azt mondta, legfeljebb vizet önt.
Mihály Kovács döbbenten fordult Katalin felé:
– Katalin Kiss, mi ütött beléd? A családom jött hozzánk vendégségbe.
– Minden előzetes jelzés nélkül – válaszolta higgadtan Katalin. – Harmadszor ebben a hónapban. Dolgozom, el vagyok úszva a dolgozatokkal meg a jelentéssel. Nem tudok mindent félredobni csak azért, hogy főzőcskézzek.
– De hát éhesek! – háborodott fel Mihály Kovács.
– Útközben annyi étterem, gyorsbüfé, bármi útba esik – vont vállat Katalin. – Vagy fel is hívhattatok volna előre, akkor tudok készülni.
– Így bánnak ebben a házban a rokonokkal… – suttogta jól hallhatóan Piroska László a lányának címezve. – Ugye, drága Natália Tóth, te ilyet sosem csinálnál.
*
– Mama, ne kezdjük el megint… – szólalt meg váratlanul Mihály Kovács. – Lehet, hogy tényleg illett volna előtte felhívni.
Piroska László úgy nézett a fiára, mintha legalábbis a Magyar Köztársaságot árulta volna el.
– Tehát most már időpontot kell kérnem a saját fiamhoz? – a hangja remegett a sértettségtől. – Mi elmegyünk. Nem fogjuk zavarni a… elfoglalt életeteket.
– Várj már egy kicsit… – próbálta Mihály Kovács visszatartani, de anyja már határozott léptekkel indult az ajtó felé, magával húzva Natália Tóth-ot. Géza Pál és Dóra Jakab összenéztek, majd szó nélkül csatlakoztak hozzájuk.
Ahogy becsukódott utánuk az ajtó, nyomasztó csend telepedett a lakásra.
– Most aztán boldog vagy? – fordult Mihály Kovács Katalinhoz, karba tett kézzel.
– Nem, egyáltalán nem vagyok boldog – felelte. – Belefáradtam, hogy a nap huszonnégy órájában menza legyek a rokonaidnak. Akkor jönnek, amikor kedvük tartja, és természetesnek veszik, hogy én mindent félbehagyok, és rohanok a tűzhelyhez.
– Csak meg akartak látogatni minket! – emelte fel a hangját Mihály Kovács.
– Meg akarták etetni magukat – vágott vissza Katalin. – És miért kell, hogy ezt mindig én csináljam? Miért nem te?
– Mert te vagy a nő! – csúszott ki Mihály Kovács száján, aztán rögtön elhallgatott, maga is megdöbbenve a kimondott szón.
Katalin keserűen elmosolyodott:
– Na, végre kimondtad. A te családod szemében én csak a kiszolgálószemélyzet vagyok. Szakácsnő, bejárónő, pincérnő egy személyben.
– Nem így gondoltam… – mormogta Mihály Kovács.
– De pontosan így – Katalin visszament a konyhába a füzetekhez. – Én matematikát tanítok. Nekem is van munkám, amit el kell végeznem. És nem vagyok köteles mindent félredobni, valahányszor anyukádnak kedve támad leülni a terített asztal mellé.
Mihály Kovács néhány másodpercig csak némán nézte, aztán felkapta a kabátját:
– Elmegyek anyához. Valakinek le kell csillapítania, a te… jeleneted után.
– Természetesen menj – bólintott Katalin, fel sem nézve a dolgozatokból. – És el ne felejts bocsánatot kérni tőle az én szörnyű viselkedésemért.
Az ajtó úgy csapódott be mögötte, hogy az üvegek megcsendültek a keretben.
Aznap este Mihály Kovács nem jött haza. Másnap sem. Hétfő reggel, amikor Katalin épp indulni készült az iskolába, megszólalt a telefon. Csilla Budai, a kolléganője hívta.
– Kati, minden rendben veled? – kérdezte feszült hangon.
– Igen… miért, mi történt?
– Azt mondta az igazgatónő, hogy felhívta valami nő, és hosszan bizonygatta, hogy te pocsék feleség vagy, és nem való, hogy gyerekekkel foglalkozz. Hogy kidobtad a férjed rokonait az utcára, éhesen, még egy pohár vizet sem adtál nekik.
Katalin leült a legelső székre, ami útba esett. Egyszerűen nem akarta elhinni, amit hall.
– Az az anyósom volt – mondta halkan. – Ne aggódj, el fogom mondani a magam verzióját a tanáriban.
– Nem kell annyira ráfeszülni – próbálta megnyugtatni Csilla Budai. – Judit Fehér azt mondta, a magánéletünk nem érdekli, amíg nem lógunk a munkából miatta. Csak gondolta, jobb, ha tudsz róla.
A tanítás után Katalin lassan ballagott hazafelé. Közben azon járt az esze, mi várja majd otthon. Mihály Kovács egész hétvégén nem fogadta a hívásait. Tényleg lehetséges, hogy egyetlen „nem főzök” elég legyen ahhoz, hogy darabjaira essen egy öt éve tartó házasság?
Otthon üres csend fogadta. A lakás szinte kongott. Katalin rápillantott a telefonjára – egyetlen üzenet sem érkezett a férjétől. Újra megpróbálta felhívni, de csak a hangposta kapcsolt be. Hogy elterelje a figyelmét, nekiállt rendet rakni a konyhaszekrényekben – már régóta tervezte, csak sosem jutott rá ideje.
Ekkor megszólalt a csengő.