Aznap a férje megint alaposan felkavarta Lilla Fenyő idegeit. Nem először történt már ilyesmi.
Mindentől, ami csak a férje anyjához kapcsolódott, Lilla Fenyőnek ma már ökölbe szorult a gyomra. Szorongást, levertséget, fizikai rosszullétet érzett tőle. Legszívesebben messzire menekült volna ettől az egész famíliától, csak az tartotta vissza, hogy a férjét valóban, teljes szívéből szerette. Ezért még mindig próbált küzdeni a házasságukért.
Pedig milyen szépen indult minden, amikor egy évvel ezelőtt Hunor Dunai először bemutatta őt leendő anyósának!
Irén Nagy maga volt a báj és szívélyesség. Olyan igyekezettel próbált jó benyomást kelteni a fia jövendőbelijében, hogy az már szinte színjátéknak hatott. Lilla Fenyő ezt persze azonnal észrevette, de mindent betudott az asszony idegességének, és nem tulajdonított neki különösebb jelentőséget. Végül is nem vele készült összeköltözni, hanem a fiával.
– Lilla Fenyő, én annyira szeretném, hogy a fiam igazán boldog legyen, hogy nekem aztán teljesen mindegy, ki lesz a választottja. Igen, én ilyen haladó szellemű, modern anya vagyok! – jelentette ki büszkén.
– Tényleg? – lepődött meg őszintén Lilla Fenyő.
– Teljes mértékben! Vegyünk például téged. Én, mondjuk, gond nélkül szemet hunyok afölött, hogy a munkád nyilván nem éppen aranybánya, és nagy valószínűséggel felsőfokú végzettséged sincs. Ugye jól sejtem?
Bármelyik értelmes ember azonnal átlátta volna, hogy ezzel a kis beszólással valójában csak tapogatózni akar, mi is a lány valódi helyzete. A leendő anyós teli szájjal mosolygott, de közben látható undorral méregette Lilla Fenyő szakadozott farmerját és kinyúlt trikóját, amiben aznap megjelent.
A lány alapvetően nem sokat adott a külsejére, különösen nem azon a napon. Hunor Dunai-val épp barátok nyaralójukból tartottak hazafelé, amikor a fiú valami hirtelen jött érzelmi rohamtól vezérelve, minden előzetes figyelmeztetés nélkül bejelentette, hogy most azonnal elviszi őt a szüleihez, hogy bemutassa.
– Most komolyan gondolod? – nevetett fel Lilla Fenyő. – Így, ebben a szerelésben? Biztos, hogy anyukád ezt helyén tudja majd kezelni? Nem fog kidobni a házból?
– Ugyan már, Lilla Fenyő, ne légy prűd, és ne képzeld anyámat valami kimért, sznob úri hölgynek. Minden rendben lesz! – nyugtatta Hunor Dunai. – Tényleg mindegy neki, mi van rajtad. Csak az számít, hogy szeretsz-e engem.
Amikor aztán meghallotta a leendő anyós megjegyzéseit, Lilla Fenyő kicsit ledermedt, de nem akarta kimutatni.
– Hát, dicséretes, hogy ilyen áldozatokra is kész a fiáért – mosolygott vissza. – Csak hadd biztosítsam róla, hogy miattam igazán nem kell aggódnia. A végzettségem teljesen rendben van, egyetemet végeztem, és a munkámra sincs panaszom. Fizetésnek sem vagyok híján, kényelmesen megélek belőle, sőt még félretenni is marad.
– Tényleg? – kérdezte Irén Nagy hitetlenkedve, továbbra is enyhe undorral méregetve a lány ruházatát. – Na, jó, legyen úgy, ahogy mondod. Nem fogok vitatkozni.
Később, amikor a fia elárulta neki, hogy jövendő felesége egy nagy bank egyik osztályát vezeti, az asszony szemmel láthatóan megnyugodott. A lagzi után pedig már szinte dicsekedésig menően újságolta minden barátnőjének és ismerősének, hogy a menye valójában egy nagy bank igazgatóhelyettese – önkényesen emelve még egy fokkal a pozícióján.
Nem ostobaságból tette ezt, hanem nagyon is tudatosan, egyedül általa ismert célok érdekében. Irén Nagynak komoly, hosszú távú tervei voltak, szorosan összefonódva a menye anyagi helyzetével.
Az esküvő után a fiatal pár beköltözött egy frissen megvásárolt, közös tulajdonban lévő garzonlakásba; a megtakarításaik lehetővé tették, hogy hitel és jelzálog nélkül vegyenek egy kis lakást.
Irén Nagy azonban gyorsan felmérte a terepet, és elhatározta, hogy kihasználja a helyzetet: mivel a menye bankban dolgozik, ideje lenne tőle egy tekintélyesebb összeget kölcsönkérni.