– Én nagyon is örülnék ennek – mosolygott az unokájára István Budai.
Az este végére a levegő érezhetően könnyebb lett. Még Mária Budapesti is valamelyest felengedett, bár továbbra is tartotta a hűvös távolságot. Amikor a vendégek készülődni kezdtek hazafelé, Kevin Vincze kiment a folyosóra, hogy kikísérje a szüleit.
– Jól döntöttél, fiam – szorította meg a kezét halkan István Budai. – Vigyázz a családodra. És próbáld meg nem elkövetni azokat a hibákat, amiket én.
Mária Budapesti csak fújt egyet, amikor ezt meghallotta, de hallgatott. Puszit nyomott fia arcára, és anélkül, hogy Laura Feketével elköszönt volna, kisétált a lakásból.
– Ne emészd magad miatta – ölelte át búcsúzóul Laura Fekete-t Kinga Tóth. – Anyu nincs hozzászokva, hogy valaki ellentmond neki. Majd lecsillapodik.
Amikor mindenki elment, a lakás elcsendesedett; csak Laura Fekete és Kevin Vincze maradtak otthon.
– Köszönöm – szorította magához halkan a feleségét Kevin Vincze. – Ha te nem vagy, én még most is ugyanabban az ördögi körben élnék. És talán soha nem békülök ki apámmal.
– Ne nekem köszönd – mosolygott rá Laura Fekete. – Csak azt szerettem volna, hogy tiszteletben tartsanak minket.
– Tudod, min gondolkodom? – húzódott kicsit hátrébb Kevin Vincze, hogy a szemébe nézhessen. – Talán el kellene költöznünk. Bérelhetnénk egy lakást jó messze anyutól. Olyat, ahová nem lehet „véletlenül erre járni” minden héten.
– Tényleg készen állsz erre? – lepődött meg Laura Fekete.
– Azt hiszem, igen – bólintott. – Kell egy saját tér, ahol a magunk szabályai szerint építhetjük a családunkat.
8. rész
Eltelt három hónap. Laura Fekete és Kevin Vincze a város egy másik negyedébe költöztek; olyan lakást béreltek, amely alig pár percre volt attól az iskolától, ahol Laura Fekete tanított. Az ingázás így jelentősen lerövidült, és ami még fontosabb, megszabadultak a váratlan rokonlátogatásoktól.
Új szokást is bevezettek: havi egy közös családi ebédet, mindig előre egyeztetett időpontban. Néha náluk gyűlt össze mindenki, máskor Kinga Tóth és Erik Fehér látta vendégül a többieket, vagy éppen egy kávézóban, étteremben ültek össze. Köztudott meglepetésre István Budai rendszeresen eljárt ezekre az alkalmakra, és lassan-lassan újra kapcsolatot épített ki a gyerekeivel, unokáival. Mária Budapesti eleinte mereven elzárkózott, gyakran vissza is mondta a részvételt, ha megtudta, hogy az exférje is ott lesz. Idővel azonban, ahogy látta, mennyit változik a családi légkör, ő maga is kezdett engedni a szigorából.
Az egyik ilyen közös ebéden – Kevin Vincze születésnapját egy kávézóban ünnepelték – Laura Fekete felfigyelt rá, hogy Mária Budapesti és István Budai nyugodtan beszélgetnek egy sarokasztalnál, feszengés nélkül.
– El se hinnéd – hajolt oda hozzá Kinga Tóth, miközben mellé ült –, arról tárgyalnak, hogyan fognak együtt segíteni Nóra Halász-nak a felvételi előtt. Anyu felajánlotta, hogy átnézi vele a magyar nyelvet, apu meg a fizikát szeretné vele gyakorolni.
– Ez már-már csodaszámba megy – mosolyodott el Laura Fekete.
– És ebben óriási részed van – mondta komolyan Kinga Tóth. – Ha akkor nem állsz ki magadért, minden maradt volna a régiben. Anya továbbra is mindent irányítana, velünk apa alig tartaná a kapcsolatot, Kevin Vincze pedig kettészakadna köztetek.
Laura Fekete hitetlenkedve megrázta a fejét.
– Én csak nem akartam, hogy szó nélkül rám sózzanak egy egész ebédet.
– A végeredmény viszont az lett, hogy fenekestül felforgattad az egész családi rendszerünket – nevetett fel Kinga Tóth. – Képzeld, mi is másképp működünk most már Erik Fehér-rel. Többet vállal otthon, én meg megtanultam nem várni a csodát, hanem konkrétan segítséget kérni tőle.
Ekkor lépett oda hozzájuk Kevin Vincze, egy hatalmas tortát egyensúlyozva a kezében.
– Hölgyeim, kérnék egy kis támogatást ennek a remekműnek a feltrancsírozásához – vigyorgott. – Egyedül kudarcra vagyok ítélve.
– Régebben egyszerűen letetted volna Laura elé a tortát, és elsétáltál volna a vendégekhez – jegyezte meg félig tréfásan Kinga Tóth.
– Régen így volt – ismerte el Kevin Vincze. – De mostanra rájöttem, hogy a család csapatmunka. És a csapatban mindenki hozzáteszi a magáét.
Miután a tortát felszeletelték, és mindenki a közös asztal köré gyűlt, István Budai váratlanul felállt és felemelte a poharát.
– Szeretnék koccintani – kezdte. – A fiamra, aki ma tölti be a negyvenegyedik évét. Arra, hogy sokkal bölcsebb lett az apjánál, és volt bátorsága megváltoztatni mindazt, ami nem működött a saját családjában. Hogy mert szembemenni a megszokottal, és új, egészséges hagyományokat teremteni. És – pillantott Laura Fekete felé – a csodálatos feleségére, aki támogatta ebben.
– Kevin Vincze-re és Laura Fekete-re! – visszhangozta a társaság.
Csak Mária Budapesti maradt csendben. Amikor azonban Laura Fekete tekintete találkozott az övével, az anyós alig észrevehetően bólintott. Nem volt ez sem bocsánatkérés, sem nagyívű elismerés, de mégis egy apró közeledés. Jelentéktelennek tűnő, mégis nagyon sokat érő lépés.
Az ünnepség után, amikor Laura Fekete és Kevin Vincze hazaértek, a nő megkérdezte:
– Soha nem bántad meg, hogy ennyire felforgattuk a dolgokat?
Kevin Vincze egy pillanatra elgondolkodott, majd megrázta a fejét.
– Egyáltalán nem. Először érzem azt, hogy ez itt tényleg egy család. Nem olyan, ahol mindenkinek kiosztott szerepe van, amitől tilos eltérni, hanem olyan, ahol tiszteletben tartjuk egymást, és mindenki önmaga lehet.
– És mindez csak azért, mert egyszer azt mondtam: „Nem főzök ebédet” – mosolygott rá játékosan Laura Fekete.
– Nem – húzta komolyra a hangját Kevin Vincze. – Azért, mert volt merszed átlépni a kimondatlan szabályokon. Néha elég annyi, hogy kimondjuk: „nem”, és máris megindul a változás ott, ahol eddig semmi sem működött.
Átkarolta a feleségét, és halkan hozzátette:
– Na és mit szólnál ahhoz, ha most együtt dobnánk össze valami vacsorát? Én legalábbis már nagyon éhes vagyok.
Laura Fekete felnevetett, és bólintott. Férjével együtt, saját elhatározásból főzőcskézni, nem pedig kötelességből – ég és föld volt a különbség.
Fél évvel később István Budai és Mária Budapesti bejelentették, hogy adnak még egy esélyt a kapcsolatuknak, és megpróbálják újrakezdeni. Senki nem számított ekkora fordulatra, mégis mindenki örült neki. Laura Fekete is, aki időközben már teljesen hozzászokott ahhoz, hogy az anyósa telefonon egyeztet, mielőtt beállít, és már nem kritizálja folyamatosan a háztartási szokásait.
– Soha nem gondoltam volna, hogy az a mondat, hogy „Nem, én nem főzök magukra”, végül a szüleid kibéküléséhez vezet – mondta egy este Kevin Vincze-nek, amikor meghallották a hírt.
– Én viszont hálás vagyok, hogy akkor kimondtad – válaszolta. – Néha egyszerűen abba kell hagyni azt, ami nem hoz örömet, hogy legyen helye annak, ami igazán számít.
Ezzel az állítással Laura Fekete nem tudott vitatkozni. Elhitte, hogy olykor egyetlen, bátran kimondott „nem” is képes alapjaiban megváltoztatni egy egész kapcsolatrendszert. Csak annyi kell hozzá, hogy legyen bátorságunk kimondani.