A csengő hangja szakította félbe, amit épp csinált. Laura Fekete szíve nagyot dobbant – hátha Kevin Vincze mégis hazajött? De az ajtóban nem ő állt, hanem az idős szomszédasszony, Hajnalka Katona.
– Laurám, minden rendben nálad? – nézett rá aggódva az asszony. – Láttam szombaton, ahogy a Kevin Vincze bőrönddel elment. Csak nem összevesztetek?
– Semmi komoly, Hajnalka Katona – felelte udvariasan Laura. – Egy kis félreértés az egész.
– Anyóssal kapcsolatos, ugye? – kérdezte váratlanul a szomszéd, aztán amikor meglátta Laura döbbent arcát, hozzátette: – Láttam lent a kocsiját. Elég sűrűn megfordul nálatok.
– Igen, elég gyakran – sóhajtott Laura.
– Gondolom, mindig minden előzetes jelzés nélkül toppan be, hogy esélyed se legyen felkészülni, igaz? – kérdezte együttérző hangon Hajnalka Katona. – Aztán szépen végigveszi, mi nem jó a főztödben, és mi nincs elég rendben a lakásban.
Laura hitetlenkedve nézett rá.
– Honnan…?
– Nekem is pont ilyen anyós jutott – mosolyodott el szelíden az idősebb nő. – Csak akkoriban más idők jártak. Én harminc éven át tűrtem, míg a Kristóf Bíró… míg el nem ment. Te viszont jól teszed, hogy már az elején megmutatod, van tartásod.
– Magánál is hazaköltözött a férje az anyjához? – kérdezte Laura, most már némi reménnyel a hangjában.
– Naná! – kacagott fel Hajnalka Katona. – Háromszor is a közös életünk alatt. De mindig visszajött. Mégis hová menne? Te csak ne add fel. A saját szabályaidat az elején kell lefektetni, különben később már nagyon nehéz lesz bármin is változtatni.
A beszélgetés után Laura sokkal kevésbé érezte magát egyedül. Legalább már tudta, hogy nem ő az egyetlen nő, aki szembeszáll a „családi hagyományokkal”.
Kedden este ismét megszólalt a csengő. Ezúttal valóban Kevin Vincze állt az ajtóban. Gyűrötten, fáradt arccal.
– A cuccaimért jöttem – mondta, miközben belépett a lakásba. – Egy ideig anyámnál leszek.
– Ezt most komolyan gondolod? – Laura alig hitte, amit hall. – Csak azért, mert egyszer nem szolgáltam ki a rokonaidat ebéddel?
– Nem erről van szó – morogta Kevin, és már pakolta is ki a szekrényt. – Megaláztad a családomat. Anyu azt mondja, hogy nem tiszteled a hagyományainkat, és…
– Anyukád? – vágott közbe Laura. – Felnőtt férfi vagy, Kevin Vincze. Van saját eszed. Tényleg nem tűnik fel, hogy az anyád gyakorlatilag dróton rángat?
– Ne beszélj így róla! – csattant fel Kevin. – Ő mindig csak jót akart nekem!
– Azt is a jószándék vezette, amikor felhívta az igazgatónőmet? – kérdezte halkan Laura.
Kevin megdermedt.
– Milyen hívásról beszélsz?
– Az édesanyád feltelefonált az iskolába, és alaposan kijártatta a számat. Azt szerette volna, ha kirúgnak.
– Ez kizárt – hebegte Kevin. – Ilyet sosem csinálna…
– Kérdezz rá nyugodtan – vont vállat Laura. – Bár kétlem, hogy őszintén bevallaná.
4. fejezet
Ebben a pillanatban újra felcsengett az ajtó. Laura ajtót nyitott, és egy magas, ősz hajú, hatvan év körüli férfi állt előtte.
– Jó estét kívánok – szólalt meg udvariasan az idegen. – Kevin Vincze István Budait keresem. Jól jöttem?
– Apa? – dugta ki a fejét Kevin a hálóból, teljesen ledöbbenve. – Te mit keresel itt?
– Eljöttem megnézni, miféle kavart főzött ki megint az anyád – felelte nyugodtan a férfi. – Bemehetek?
Laura félreállt, beengedve az apósát a lakásba. A férfit eddig csak névről ismerte: annyit tudott, hogy a szülők akkor váltak el, amikor Kevin tizenkét éves volt, és azóta István Budai egy másik városban élt.
– István vagyok – mutatkozott be, és kezet nyújtott Laurának. – Elnézést, hogy bejelentés nélkül toppanok be, de úgy látszik, ez nálunk családi hagyomány.
A szemében játékos fény villant, és Laura akaratlanul is elmosolyodott.
– Honnan tudtad, hogy mi folyik itt? – kérdezte még mindig kábán Kevin.
– Kinga Tóth hívott fel – válaszolta István Budai. – Azt mondta, nálatok most megy a nagy családi dráma, és anyád épp készül „megmenteni” téged a gonosz feleségedtől. Úgy döntöttem, inkább megnézem a saját szememmel.
– Csak ezért átutaztál a másik városból? – kételkedett Kevin.
– Már egy éve visszaköltöztem – felelte csendesen az apja. – Egy építőipari cégnél dolgozom tanácsadóként. Nem akartam rád törni, gondoltam, majd megkeresel, ha úgy érzed, itt az ideje.
Leültek a nappaliban. István érdeklődve mérte végig a lakást.
– Nagyon barátságos kis otthon ez – jegyezte meg. – Na, most akkor meséljetek, mi történt pontosan.
Laura és Kevin egyszerre kezdtek beszélni, aztán mindketten elhallgattak.
– Menjünk sorjában – javasolta István Budai. – Laura, kezdje inkább maga.
Laura elmondta, hogy Kevin rokonsága rendszeresen, minden előzetes jelzés nélkül toppan be, gondosan ebédidőre időzítve, mintha magától értetődő lenne, hogy ő éppen rájuk vár meleg étellel. Beszélt arról is, hogyan szedi ízekre az anyósa a háztartásvezetését, hogyan oktatja ki lépten-nyomon, és hogy legutóbb egyszerűen betelt nála a pohár, ezért nemet mondott a főzésre.
– Most te jössz, fiam – fordult ezután Kevin felé István.
– Anyu azt mondja, Laura nem tiszteli a családunkat – kezdte Kevin. – Szerinte rossz háziasszony, nem gondoskodik rólam rendesen. Azt mondta, ha Laura nem kér bocsánatot mindenkitől, akkor jobb, ha elválunk.
István nehéz sóhajt eresztett meg.
– És te, szokásodhoz híven, most is az anyád oldalára álltál – mondta, ez inkább megállapítás volt, mint kérdés.
– Mégis mit tehettem volna? – fakadt ki Kevin. – Laura tiszteletlenül beszélt vele!
– Nem tiszteletlen volt – rázta meg a fejét nyugodtan az apja. – Csak visszautasított egy követelést, amit igazságtalannak érzett. A kettő között óriási a különbség.
5. fejezet
– Nem tűnik fel, milyen furcsa, hogy az anyád a feleséged munkahelyét hívogatja? – folytatta higgadtan István Budai. – Hogy ellened hangolja Laurát, és egyetlen kihagyott, „megrendelt” ebéd miatt máris válást követel?
Kevin némán ült, a padlót bámulta.
– Fiam, pontosan ugyanabba a hibába sétálsz bele, amibe én – mondta csendes, de szilárd hangon István. – Én is mindig engedtem anyádnak, mindig az ő akaratát tettem mindenki más elé – a sajátom és a családom elé is. És tudod, hova vezetett ez? A válásunkhoz. Meg ahhoz, hogy majdnem húsz évig alig beszéltünk egymással.
– De anya azt mesélte, hogy te egy másik nő miatt mentél el – mondta zavartan Kevin.
István keserű mosollyal elfordította a fejét:
– Elmentem, mert már nem bírtam tovább a folytonos ellenőrzést és a manipulációt.