– Kevin Vincze, vendégeid jöttek! – kiáltotta Laura Fekete, amikor a szombat délelőtti csendet megcsöngette a kapucsengő.
Épp csak leült a konyhaasztalhoz, hogy nekilásson nyolcadikosai dolgozatainak. Vasárnap még pihenőnap, de hétfőre le kell adnia a részletes teljesítményjelentést. A bal kezénél egy magas, makacsul csökkenni nem akaró halom füzet tornyosult: akármeddig javított, mintha sosem fogyna.
A csengő újból megszólalt, ezúttal sürgetőbben. Laura sóhajtott, letette a piros tollat, és elindult ajtót nyitni. A küszöbön Mária Budapesti állt, Laura anyósa, mellette a lánya, Kinga Tóth a férjével, Erik Fehérrel, és a tizenöt éves lányuk, Nóra Halász.
– Meglepetés! – kiáltotta Mária Budapesti, egészen ragyogva. – Épp útba estetek, gondoltuk, beugrunk ebédidőben!
Laura szó nélkül félreállt, utat engedve nekik. Az „épp útba estetek” az a sablonmondat volt, amit az elmúlt öt év házasság alatt már vagy ezerszer hallott. Kevin Vincze rokonai valamiért sosem telefonáltak előre: mintha véletlenül pont dél körül sodorta volna őket mindig errefelé az élet.
– Kevin Vincze a zuhany alatt van – mondta Laura, miközben mindenki belépett az előszobába. – Menjetek be a nappaliba, mindjárt jön.
– És mi lesz ma az ebéd, Laurám? – érdeklődött Mária Budapesti, miközben kibújt a kabátjából. – Remélem, valami finomságot főztél, mert a hosszú úton teljesen kimerültünk, farkaséhesek vagyunk!
Laura mélyen beszívta a levegőt, magában elszámolt háromig, és halkan kifújta.
– Nem fogok nektek főzni. Ha szomjasak vagytok, tudok egy pohár vizet adni – közölte nyugodt hangon a férje családjával, akik megint mindenféle jelzés nélkül estek be hozzájuk.
Az előszobára dermedt csönd borult. Mária Budapesti félig nyitott szájjal dermedten maradt a helyén. Kinga Tóth többször is hitetlenül pislogott, mintha rosszul hallott volna. A férje, Erik Fehér hirtelen mély érdeklődést mutatott a tapéta mintázata iránt, Nóra Halász pedig a telefonja mögé rejtette a szája szélén bujkáló mosolyt.
Ekkor lépett ki a fürdőszobából Kevin Vincze, törölközővel dörzsölve a haját.
– Ja, szia anya! Szia, Kinga Tóth! – derült fel, aztán azonnal észrevette a levegőben vibráló feszültséget. – Mi történt?
– A feleséged közölte, hogy nem hajlandó minket megetetni – mondta jéghideg hangon Mária Budapesti. – Azt állítja, legfeljebb vizet tud adni.
Kevin Vincze értetlenül meredt Laurára.
– Laura, ez most komoly? A családom jött hozzánk vendégségbe.
– Bejelentés nélkül – válaszolta változatlan nyugalommal Laura. – Harmadszor ebben a hónapban. Dolgozom, úszom a füzetekben és a jelentésekben. Nincs kapacitásom mindent félbehagyni és komplett ebédet varázsolni.
– De hát éhesek! – háborodott fel Kevin Vincze.
– Útközben rengeteg étterem van – vont vállat Laura. – Vagy fel is hívhattatok volna előre, és akkor készülök rá.
– Hát így bánnak ebben a házban a rokonokkal – suttogta, de úgy, hogy mindenki hallja, Mária Budapesti a lányához fordulva. – Kinga Tóth, te ilyet soha nem csinálnál.
*
– Anya, kérlek, ne kezdjük el megint – szólalt meg váratlanul Kevin Vincze. – Talán tényleg jobb lett volna, ha előre szóltok.
Mária Budapesti úgy nézett a fiára, mintha az épp a Magyar Köztársaság elárulását jelentette volna be.
– Mostantól időpontot kell kérnem a saját fiamhoz? – a hangja remegett a sértettségtől. – Mi megyünk. Nem fogunk zavarni titeket a… nagyon zsúfolt életetekben.
– Várj már egy kicsit… – nyúlt volna utána Kevin Vincze, de Mária Budapesti már határozott léptekkel indult az ajtó felé, magával húzva Kinga Tóthot. Erik Fehér és Nóra Halász összenéztek, majd némán követték őket.
Ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, a lakásra nyomasztó, nehéz csend ereszkedett.
– Most boldog vagy? – fordult Kevin Vincze Laurához, karba tett kézzel.
– Egyáltalán nem – felelte az. – De belefáradtam, hogy a nap huszonnégy órájában menzának néznek. Idejönnek, amikor csak eszükbe jut, és természetesnek veszik, hogy én azonnal mindent félrerakok, és főzni kezdek.
– Csak szerettek volna meglátogatni minket! – emelte fel a hangját Kevin Vincze.
– Sokkal inkább szerették volna, ha megterített asztal várja őket – vágott vissza Laura. – És miért mindig én lennék az, aki ezzel rohangál? Te miért nem?
– Mert te nő vagy! – szakadt ki belőle reflexből, aztán rögtön elhallgatott, ahogy felfogta, mit mondott.
Laura keserű mosolyt villantott.
– Na, végre kimondtad. A te családod szemében én nem vagyok más, mint a személyzet. Szakácsnő, takarítónő, pincérnő, egy személyben.
– Nem így gondoltam… – mormolta Kevin Vincze.
– De, pontosan így – felelte Laura, és visszament a konyhába a füzetekhez. – Matektanár vagyok. Nekem is van saját munkám, amit el kell végeznem. Nem kötelességem mindent félbehagyni, valahányszor édesanyádnak kedve támad egy terített asztal mellett üldögélni.
Kevin Vincze néhány másodpercig csak némán nézte, aztán felkapta a dzsekijét.
– Elmegyek anyuhoz. Le kell csillapítanom, miután te így… kiakadtál rá.
– Természetesen, menj – bólintott Laura, a tekintetét le sem véve a dolgozatokról. – És mindenképp kérj bocsánatot a nevemben is.
Az ajtó úgy csapódott be mögötte, hogy az üvegek megzörrentek a szekrényben.
Aznap este Kevin Vincze nem jött haza. Másnap, vasárnap sem. Hétfő reggel, amikor Laura készülődött az iskolába, megszólalt a telefonja. Szilvia Lukács, az egyik kolléganő hívta.
– Laura, minden rendben veled? – kérdezte aggódva.
– Igen… miért ne lenne?
– Azt mondta Erzsébet Király, hogy hívta valami nő, és azt állította, borzalmas feleség vagy, és nem való neked gyerekek közelében dolgozni. Hogy éhesen, egy pohár víz nélkül raktad ki a férjed rokonait a lakásból.
Laura leült egy székre. Nem hitt a fülének.
– Az az anyósom volt – mondta halkan. – Ne izgulj, majd beszélek a igazgatónővel.
– Ne görcsölj rajta – nyugtatta Szilvia Lukács. – Erzsébet Király csak annyit mondott, hogy amíg a magánélet nem folyik be a munkába, addig őt nem érdeklik a családi balhék. Csak gondolta, jobb, ha tudsz róla.
Az órák után Laura lassan, szinte vánszorogva indult haza. Útközben azon járt az esze, mi vár rá odabent. Kevin Vincze egész hétvégén nem vette fel a telefont. Tényleg képes lenne egyetlen „nem főzök” miatt széthullani egy öt éve tartó házasság?
Otthon síri csönd fogadta. Laura megnézte a telefonját: egyetlen új üzenet sem érkezett. Megpróbálta felhívni a férjét, de csak a hangposta jelentkezett. Hogy elterelje a gondolatait, nekilátott kipakolni a konyhaszekrényeket – már régóta tervezte, csak sosem jutott rá ideje.
Ekkor megszólalt a csengő.