– Majd kiderül – lépett ki Anna Farkas a konyhából, otthagyva a férjét a számára teljesen ismeretlen feladattal.
Béla Kiss nekiveselkedett a rántottának, de sikerült olyan szintig túlsütni, hogy cipőtalpnak is megteszi. A kávé vagy ihatatlanul erős lett, vagy vizes lötty. A szendvicsek szétestek a kezében.
„Mindegy, majd beletanulok” – biztatta magát, miközben a szenes tojást rágta. „Anna Farkas majd lecsillapodik, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.”
Csakhogy Anna Farkas nem csillapodott le. Eltelt egy hét, aztán kettő, majd három – ő továbbra is csak magának főzött. Béla Kiss mirelit kajákon élt, házhoz szállítást rendelt, néha beült valami kifőzdébe. Az ételre költött pénz hirtelen a háromszorosára ugrott.
– Anna Farkas, ennek semmi értelme – próbálta újra szóba hozni. – Ugyanannyi időt elvesz, ha csak magadra főzöl. Miért nem csinálsz eleve kettőnknek?
– Azért, mert te nem becsülöd a munkámat – felelte higgadtan, miközben a serpenyőben illatozó zöldségeket kavargatta.
– Dehogy nem becsülöm! Hányszor mondjam még?
– Mások előtt nem becsülöd. Ami annyit jelent, hogy valójában egyáltalán nem.
Béla Kiss végignézte, ahogy a felesége magának készít egy puccos vacsorát, ő meg előhúzta a fagyasztóból a következő adag mirelit pizzát. Az ő ételeinek illata az őrületbe kergette, a félkész ételek íze pedig egyre undorítóbbnak tűnt.
Két hónap múlva meglátogatták őket Béla Kiss szülei. Anna Farkas kifejezetten magának sütött kacsát almával – az anyósa kedvenc fogását. Az illat bejárta a lakást, szinte bódítóan.
– Annácska, mi ez a mennyei illat? – lelkesedett az anyósa. – Kacsát sütsz?
– Igen, de csak magamnak – válaszolta nyugodtan Anna Farkas. – Béla külön eszik.
A szülők tanácstalanul összenéztek.
– Hogyhogy külön? – nem értette az apja.
– Úgy, hogy én magamnak főzök, ő meg magának – mondta Anna Farkas, és tovább terített – kizárólag saját magának.
Ekkor lépett be Béla Kiss a konyhába egy zacskó fagyasztott derelyével.
– Üljetek le, anya, apa. Gyorsan megfőzöm a derelyét – mondta jó képet erőltetve magára, de a szülei úgy néztek rá, mintha megbolondult volna.
– Béla, mi ez az egész? – fordult hozzá az anyja. – Miért nem főz Anna a családnak?
– Á, csak valami kis átmeneti vita – hebegte bizonytalanul. – Mindjárt elsimul.
– Nem fog elsimulni – szólalt meg Anna Farkas, miközben elegáns mozdulatokkal szeletelte a kacsát. – Béla tizennégy éven át kritizálta a főzésemet mások előtt. Mostantól főzzön magának.
– Fiam, hát ez kész ostobaság – nézett rá szemrehányóan az anyja. – Miért kell piszkálni Anna főztjét? Hiszen fantasztikusan főz!
– Nem is piszkáltam annyira – pirult el Béla. – Néha elsütöttem egy poént, ennyi…
– Vendégek előtt poénkodtál – pontosított Anna Farkas. – Minden alkalommal találtál valamit, amibe beleköthetsz.
Az apja a fejét csóválta.
– Béla, hogy tehettél ilyet? Az asszony igyekszik, te meg mások előtt megszégyeníted?
– Nem szégyenítettem meg…
– Dehogynem – vágta el a szót Anna Farkas. – És most viseld a következményeit.
A szülők próbálták jobb belátásra bírni a menyüket, de ő hajthatatlan maradt. Végül csalódottan távoztak, Béla pedig egész este komoran ült egy tányér szétfőtt derelye fölött.
Eltelt újabb másfél hónap. Béla látványosan lefogyott, beesett az arca, állandóan ingerült volt. A folytonos mirelitkaja és kifőzdés koszt lassan kikezdte az egészségét és a kedélyét is. És ami a legjobban fájt – a pénztárcáját.
– Anna Farkas, meddig tart ez még? – esett kétségbe egy este, miközben látta, ahogy a felesége élvezettel eszi a gőzölgő ragut. – Felfogtam, hogy hibáztam! Soha többé nem fogok viccelődni a főztödön!
– Elkéstél – mondta közömbösen. – Rászoktam, hogy csak magamnak főzzek. Így nyugodtabb vagyok.
– De hát ez teljesen abnormális! Család vagyunk!
– A családtagok tisztelik egymást – nézett rá Anna Farkas. – Te pedig tizennégy éven át nem tiszteltél.
– De tiszteltelek! Csak rosszul fogalmaztam!
– Furcsa módon „rosszul fogalmazni” kizárólag mások társaságában sikerült – jegyezte meg. – Ha csak ketten voltunk, mindig dicsérted, amit főzök. Vagyis pontosan tudtad, hogy jó. Csak amikor volt közönséged, kényelmes volt rajtam élcelődni.
Béla hallgatott. Tisztában volt vele, hogy erre nincs mentség.
– És most mi lesz? Így élünk tovább?
– Így – bólintott Anna Farkas. – Te azt szeretted volna, ha szellemesnek tartanak a vendégek. Na, megkaptad, amit akartál. Most már annyit poénkodhatsz a saját derelyéden, amennyit jól esik.
Felállt az asztaltól, és magára hagyta a férjét a gondolataival. Béla a félbehagyott rántottát nézte, és arra jutott, hogy vannak viccek, amelyeknek iszonyúan magas az ára. A kimondott szót visszaszívni nem lehet, és a felesége bizalmát végérvényesen eljátszotta.
„Magamnak kerestem a bajt” – gondolta keserűen, miközben a következő odaégett vacsorát a szemetesbe söpörte. Az elmúlt hónapokban ez volt az első igazán őszinte gondolata.