Megfordultam – és akkor megláttam egy férfit, akitől egyszerűen elakadt a lélegzetem. Magas volt, hibátlanul ápolt, tökéletesen szabott öltönyben, mélybarna szemekkel és halántékán egy leheletnyi ezüstös őszüléssel.
– Leon – mutatkozott be finom mosollyal. – A vőlegény unokatestvére.
Anélkül, hogy külön engedélyt kért volna, mégis feltűnően tapintatosan közelebb húzta a székét, és a kezét a székem háttámlájára tette. A terem azonnal reagált – halk moraj indult el, és asztalról asztalra terjedt a suttogás.
A nővérem, aki épp a bárpultnál állt egy pohár pezsgővel a kezében, mozdulatlanná dermedt. Hibátlan mosolya megrepedt, a tekintete pedig különösen furcsává vált.
Csak jóval később tudtam meg, ki is ez a rejtélyes férfi valójában, és mitől lett minden vendégnek leesve az álla.
Leon ugyanis korántsem csupán „a vőlegény egyik rokona” volt. A környék egyik leggazdagabb vállalkozójaként tartották számon – olyan emberként, akinek a nevét még azok is ismerték, akiket egyébként egy cseppet sem érdekelt az üzleti világ.