Réka beült az autójába, beindította a motort, majd kihangosítóra tette a telefonját. A hívás kicsengett, de Petra nem vette fel. Csak a monoton csörgés hallatszott a vonal túlsó végéről. Réka egy pillanatra elhúzta a száját. Ha nem reagál, hát legyen meglepetés a látogatás.
Az utóbbi időben szinte lehetetlen volt összehozniuk egy találkozót. Hol az egyiküknek akadt halaszthatatlan dolga, hol a másik merült el a munkában vagy a családi teendőkben. Pedig gyerekkorukban minden mennyivel egyszerűbb volt! Akkor még természetes volt, hogy együtt töltik a napjaikat.
Kettejük kapcsolata mindig is különleges volt, szinte testvérinél is szorosabb. Komolyabb vitára alig emlékeztek. Talán mindketten békés természetűek voltak, talán a szüleik nevelték őket arra, hogy tisztelettel forduljanak egymás felé, és osszák meg, amijük van.
Az iskolás évek alatt elválaszthatatlanok voltak, később ugyanarra az egyetemre jártak. A házasságuk után azonban egyre ritkábban találkoztak. Réka gyakran érezte a hiányát; jó esetben havonta, néha csak kéthavonta futottak össze.
Nem egyszer felmerült bennük, hogy közelebb költöznek egymáshoz, hogy ne csak ritka alkalmakra korlátozódjanak ezek a találkozások.
Ezért Réka izgatottan várta azt a napot, amikor végre nyugodtan leülhetnek beszélgetni. A gyerekek éppen nyári táborban voltak, ő pedig a munkahelyéről is sikerült korábban elszabadulnia. Amikor befordult Petra házához, megakadt a szeme egy ismerősnek tűnő autón. Ugyanolyan márka, mint amilyennel Márk jár. Persze – próbálta hessegetni a gondolatot –, nem csak ő vezet ilyen kocsit.
Ám miután leparkolt és kiszállt, újra végigmérte a járművet. A rendszám láttán megdobbant a szíve: pontosan megegyezett a férjéével. A visszapillantó tükrön pedig ott lógott az a nevetséges kis gumikacsa – Márk kabalája. Mit keres itt? Ráadásul ilyenkor még dolgoznia kellene, hiszen mindig egy órával később végez.
Értetlenül állt a helyzet előtt, majd benyomta Petra lakásának számát a kaputelefonon. A készülék kicsengett, de senki sem szólt bele. Pedig biztos volt benne, hogy a testvére otthon van. És ha az autó valóban Márké, akkor ő is itt kell legyen – ilyen véletlen aligha létezik. De akkor miért jött haza ilyen korán? Réka ismét megnyomta a csengőt, és feszült figyelemmel várta, hogy végre történjen valami.
A vonal túlsó végén továbbra is csak a monoton sípolás felelt. Réka ekkor elővette a mobilját, és közvetlenül felhívta Petrát, de a hívás most is válasz nélkül maradt. Egyre nyugtalanabb lett. Mi van, ha történt valami, és ezért van itt Márk is? Talán a húga nem érte el őt, és kétségbeesésében a férjét hívta segítségül. Réka képtelen volt összerakni a képet, idegesen toporgott a bejárat előtt. Végül valaki kilépett a lépcsőházból, ő pedig gyors mozdulattal besurrant a résnyire nyitott ajtón. A liftben megnyomta a megfelelő emelet gombját, és amíg a fülke lassan emelkedett, súlyos érzés telepedett a mellkasára.
Amint befordult a folyosón Petra lakása felé, megtorpant. Az ajtó tárva-nyitva állt, a küszöbön pedig Petra és Márk álltak egymással szemben. A következő pillanatban Réka lélegzete elakadt. Mosolyogtak egymásra, majd Márk közelebb hajolt, és gyengéden megcsókolta Petrát. A saját testvérét. A döbbenettől vezérelve Réka a táskájába markolt, és válogatás nélkül hajigálni kezdte, ami a keze ügyébe akadt. Púderes doboz, rúzs, nedves kendő, egy zacskó cukorka repült feléjük, és a jelenet egyre kaotikusabbá vált.
Amikor az egyik flakon fertőtlenítőt is elhajította, az egyenesen Márk homlokán csattant, a kupak lepattant róla, a csípős folyadék pedig a szemébe fröccsent. A férfi káromkodva kapott az arcához, dühösen pislogva próbálta kitörölni a szeméből a maró cseppeket, és Rekára ordított, hogy teljesen elment az esze.
— Te aljas disznó! — üvöltötte Réka, és nekirontott a férjének. Öklével és tenyerével ütlegelte a mellkasát, vállát, ahol csak érte. Ezalatt Petra már becsapta a lakás ajtaját, a zár kattanása élesen visszhangzott a folyosón. — Hogy volt képetek ehhez? Pont az érkezésemkor!
Márk végül abbahagyta a szitkozódást, és erőtlenül lerogyott az ablakpárkányra. Réka is kifulladt; zihálva állt meg előtte, tekintete villámokat szórt.
— Ma ne is gyere haza — vetette oda jéghidegen, majd sarkon fordult és a lift felé indult. Egyetlen perc alatt omlott össze minden: elveszítette a férjét és a testvérét is. Így járt, amikor megosztotta valakivel azt, amit csak a sajátjának hitt.