A feleségem, Dóra és én – mindketten fehérek vagyunk, ezért amikor megszületett a lányunk, az a pillanat, amelyet annyira vártunk, egyáltalán nem olyan volt, mint elképzeltük. Az öröm összekeveredett a döbbenettel, amikor Dóra kétségbeesett kiáltása hasított bele a szobába:
– Ez nem az én gyerekem! Ez nem az én gyerekem!!
A szülésznő higgadtan, határozott hangon felelt:
– Biztosan az ön gyermeke, még mindig össze vannak kötve a köldökzsinórral.
De Dóra nem nyugodott meg, és felkiáltott:
– Ez lehetetlen! Sosem voltam hűtlen!
Ott álltam mellette, mintha kővé váltam volna. A kislányunk, aki Dóra karjában feküdt, sötét bőrű volt, és sűrű, göndör haja volt – ilyesmire egyáltalán nem számítottunk.
Nehéz csend telepedett a szobára. A rokonok, akik az előbb még örömtől ragyogtak, lassan, szinte észrevétlenül kezdtek kiszivárogni, érezve, hogy valami nagyon nincs rendben.