A sógornő és az anyós javaslatára a férj 15 milliós hitelt vett fel, majd azonnal beadta a válókeresetet
Irina hazafelé tartott a munkából, és arról álmodozott, hogy forró zuhanyt vesz, majd valami finomat főz. A hűvös októberi este nehezen telt — egész nap problémás szállítmányokat kellett intéznie a raktárban, ahol logisztikai menedzserként dolgozott. Amikor kinyitotta háromszobás albérlete ajtaját — amelyet még Maxim előtt, nagymamájától örökölt —, azonnal érezte, hogy valami nem stimmel.
Az előszobában három hatalmas doboz állt egy ismert elektronikai cég jelével. Irina arca elvörösödött — ilyen kiadások nem fértek bele a családi kasszába.
— Max! — kiáltotta, miközben lekapta a kabátját. — Mik ezek a csomagok?
Maxim elégedett mosollyal lépett ki a nappaliból.
— Szia, édesem! Gondoltam, megleplek bennünket. Új tévé, hűtő és mosógép. Meg kell nézned a specifikációkat!
Irina összevonta a szemöldökét, majd enyhén félrehajtotta a fejét, próbálva felfogni a hallottakat.
— Miből finanszíroztad ezt? A nyaralásra gyűjtöttünk, és alig tudtuk összeszedni a pénzt.
— Ne parázz — legyintett Maxim. — Mindent elintéztem.
A következő hetekben még több meglepetés érte őket. A ház előtt feltűnt egy csillogó terepjáró, Maxim drága órával és új öltönnyel tért haza. Irina egyre többször faggatta, de a férje kitért a válaszok elől.
— Maxim, most őszintén. Mondd meg, honnan vannak ezek a költekezések? Egy mérnöki fizetésből nem lehet hárommilliós kocsit vásárolni.
— Ira, idegeskedsz — válaszolta. — Bízz bennem, felnőtt férfi vagyok.
Irina azonban egyre inkább érezte, hogy valami nincs rendben. A kényelmetlenség erősödött, amikor eszébe jutottak legutóbbi beszélgetései anyósával és sógornőjével. Valentyina Ivanovna és Szvetlana gyakran ismételgették, milyen fontos „jól élni”, nem spórolni minden apróságon, és kihozni az élettel kínálkozó lehetőségeket.
— Ira, te túl szerény vagy — jegyezte meg a sógornő a legutóbbi családi vacsorán. — Maxim férfi, neki méltó életet kell biztosítania. Te meg csak takarékoskodsz.
— Igaza van Szvetlánának — helyeselt az anyós. — Manapság élni kell a lehetőségekkel. A hitelek erre valók.
Irina akkor hallgatott, de a szavakat eltette. Most már világos lett előtte, honnan eredtek Maxim hirtelen ötletei.
Egy hónappal később a rossz megérzés be is következett. Maxim sötét hangulatban ült le a konyhaasztalhoz anélkül, hogy levette volna az öltönyét.
— Ira, beszélnünk kell — kezdte, elkerülve a nő tekintetét.
— Mondjad — felelte Irina, miközben tovább aprította a salátához valót, de tekintetét a férjére szegezte.
— Elhatároztam. Beadom a válókeresetet.
Irina megdermedt, a kés kiesett a kezéből, egy káposztalevél a padlóra hullott.
— Mi? Maxim, miről beszélsz?
— Nem illünk össze. Mások az elveink, mások a céljaink. Jobb békésen elválnunk.
Irina lassan a férjére nézett. Az arca elsápadt, de a hangja nyugodt maradt.
— Maxim, négy éve együtt élünk. Mi változott az elmúlt hónapban?
— Semmi. Csak ráébredtem, hogy külön utakon járunk.
Irina letette a kést, leült vele szemben. A fejében kezdtek sorra állni a darabkák: a hirtelen vásárlások, a rokoni „tanácsok”, Maxim furcsa viselkedése.
— És a közös vagyon? A műszaki cuccok, az autó — mind házasság alatt vettük.
Maxim végre ránézett, szemében beteges magabiztosság csillogott.
— Jogilag mindennek megvan a rendje. A vagyont és a hiteleket felosztjuk. Te kapod a kocsi és a technika felét, én pedig vállalom a hitelek felét.
— Milyen hitelekét? — kérdezte halkan Irina.
— Hát… az autóra, a háztartási gépekre. Meg készpénzt is lehívtam előlegekre. Összesen körülbelül tizenöt millió.