Szergej egy pillanatra elhallgatott.
– Hallgass, találkozhatnánk? Beszéljük meg higgadtan.
– Mit kell ezen megbeszélni? Beadtam a keresetet. A bíróság dönt.
– Te most megőrültél? Minek a bíróság? Nem vagyok zsugori, segítek majd, amiben tudok.
– Szergej, harminc évig mindent érted tettem: a ház, a gyerekek, az ügyeid. És most ennyi? Köszönöm, viszlát?
– De hát a lakás a tiéd lett…
– A lakás? – Vera érezte, hogy a düh lassan elönti. – És a nyaralód mennyit ér? Az autód? A bankszámláid?
Szergej megint hallgatott, majd halkan annyit mondott:
– Nem kellett volna bírósághoz fordulnod, Vera.
– Már nem félek – felelte ő, és letette a telefont.
A keze tovább remegett, de valami új érzés ébredt benne. Először mondta ki nyíltan, amit gondolt — és nem kért bocsánatot érte.
Elena minden héten beszámolt neki az ügyről. Szergej benyújtott ugyan kifogást, de az nem volt meggyőző.
– Azt bizonygatja, hogy nem köteles önnek tartást fizetni – magyarázta Elena. – De nem állnak jól az érvei.
– És ha azt mondja, nincs pénze?
– Van cége, ingatlanai. Nehéz mindent eltitkolni.
Vera hallgatta, és ő maga is meglepődött saját határozottságán. Mikor lett ilyen bátor?
A tárgyalás csütörtökre volt kitűzve. Vera hajnalban, ötkor ébredt, és nem tudott visszaaludni. Csak feküdt, és azon aggódott, mi lesz, ha Szergejnek van igaza, és valóban nincs joga pénzt követelni.
– Anya, hogy vagy? – kérdezte Katya reggelinél.
– Jól – hazudta Vera. – Csak izgulok egy kicsit.
– Minden rendben lesz. Elena is azt mondta, bízhatsz az ügyben.
Vera bólintott, de a keze remegett, amikor teát töltött.
Közösen mentek a bíróságra. Eléna a bejáratnál várta őket.
– Ne aggódjon – mondta Verának. – Csak őszintén válaszoljon a kérdésekre.
– És ha valamit rosszul mondok?
– Mondja azt, ami történt. Harminc év házasság, lemondott a munkáról a családért, most meg alig él meg a nyugdíjból. Ez így van?
– Igen – bólintott Vera.
A folyosón meglátta Szergejt. Ott állt a jól öltözött ügyvédje mellett. Elszórtan rápillantott, majd elfordult.
– Szerjózsa! – szólt Vera.
A férfi vonakodva odalépett.
– Szia – mondta szárazon. – Elégedett vagy? Eddig juttattál, bíróságig.
– Mit tehettem volna?
– Meg lehetett volna beszélni emberi módon.
– Emberi módon? Amikor te harminc év után egy fiatal nőhöz költöztél?
Szergejt elöntötte a vörösség.
– Ne keverd ide a magánéletedet.
– Hogyan ne keverjem? Éppen miattad kerültem a bíróság elé!
– Elmentem, mert megváltoztunk. Násztyával jobb az élet.
– Veled meg már nem volt jobb, ugye? – Vera hangja megremegett. – Harminc évig nem volt jobb?
– Ne kiabálj itt – sziszegte Szergej. – Látják az emberek.
– Hadd lássák! Hadd ismerjék meg, ki is vagy!
Ekkor Elena odalépett, és megfogta Vera kezét.