Válás után a férj elsétált az új szerelmével — nem is sejtette, milyen „papír” vár rá a bíróságon
Vera a konyhában ült, és az ablakon át nézte az esőcseppeket, ahogy kopognak az üvegen. Úgy érezte, vele véget ért minden.
– Anya, mit csinálsz ott? – kiáltotta a folyosóról a lánya, Katya. – Megint csak ülsz és bánkódsz?
– Dehogy bánkódom – hazudta Vera. – Csak teázom.
Katya bement a konyhába, rápillantott az anyjára, és megrázta a fejét.
– Anya, meddig akarod még ezt? Apa elment, és mi van akkor? Az élet nem áll meg.
– Könnyű ezt mondani – morogta Vera. – Harminc évig voltunk együtt. Harminc!
– És ennek mi értelme volt, ha most mással él? – kérdezte Katya.
Vera lehelyezte a csészét az asztalra. Remegett a keze. Hogy lehet így beszélni? Mintha az a harminc év semmit sem jelentett volna. Mintha minden őrá terhelődött volna.
– Katya, te ezt nem érted – kezdte Vera.
– Dehogynem! Apa hülye, hogy elhagyta a családját egy kiscsaj miatt. De te tényleg életed végéig szenvedni akarsz?
Kiscsaj — huszonöt éves az a „kiscsaj”. Vera még emlékezett arra a napra, amikor először látta őket a bevásárlóközpontban. Szergej kézen fogta a lányt és nevette; úgy, ahogy otthon már évek óta nem mosolygott.
– Azt mondta, unalmas lettem – súgta Vera. – Hogy külön utakra kerültünk.
– Anya, hagyd már azt, amit mondott! – Katya leült mellé. – A lényeg, hogy a papírok rajta vannak, a lakás a tied. Nyugodtan élj.
Vera bólintott. Igen, a lakás nála maradt. Három szoba, a belvárosban. Szergej azt mondta, ez így „méltányos”. Ő majd vesz magának mást, Vera maradjon itt. Mintha ez valami nagy jócselekedet lett volna.
– És miből élek majd? – kérdezte a lánya. – A nyugdíjam éppen hogy pár fillér. Amióta megszültél, nem dolgoztam.
– Majd találsz valamit.
– Ötvennyolc évesen? Kinek kell egy ilyen nő?
Katya sóhajtott, felállt, az ablakhoz lépett, és hosszú ideig nézett kifelé.
– Anya, nem fordultál ügyvédhez?
– Minek? Minden le van zárva. Válás, vagyonmegosztás.
– Talán mégis van esély. Tartásdíj, vagy más jogi lehetőség.
Vera gúnyosan felnevetett.
– Tartásdíj? Nekem? Ugyan már.
– Miért ne? Harminc évig házasok voltatok, te lemondtál a karrieredről a családért. Kötelessége lenne támogatni téged.
– Szerjózsa nem tartozik nekem semmivel – válaszolta Vera, de a hangja elcsuklott.
Tényleg nem volna tartozása? Harminc évig ő tartotta rendben a háztartást, vasalta az ingjeit, főzte az ételt. Amikor Szergej beindította az üzletét, Vera éjszakákon át mellette ült, másolta a papírokat. A gyerekek születése után végleg feladta a munkát. Ő maga mondta: „Miért dolgoznál? Én elég pénzt hozok.”
Most meg a pénz már másnak jár.
– Anya, mi lenne, ha elmentél egy ügyvédhez? – erősködött Katya. – Csak érdeklődj, hátha tényleg van valami lehetőség.