Vannak reggelek, amelyek pontosan úgy indulnak, mint bármelyik másik nap, estére mégis teljesen más irányba fordítják az ember sorsát.
Ez a nap is ilyen volt.
Anna azon a reggelen töltötte be a harminckettedik évét. Előző este saját kezűleg díszítette fel a tortáját, papírtányérokat készített ki a szülei látogatására, és gondosan, rétegről rétegre próbálta sminkkel elfedni az arcán látszó nyomokat, mielőtt az édesapja megérkezik. Nem először takart el valamit. Évek óta gyakorolta ezt a fajta leplezést. Nem csupán alapozóval és púderrel, hanem magyarázkodásokkal, hallgatással, és azzal a különös alkalmazkodóképességgel, amely azokban fejlődik ki, akik hosszú időn át más hírnevét védelmezik a saját önbecsülésük árán.
Az apja, István, egy fehér cukrászdobozzal a kezében lépett be az ajtón; benne Anna kedvence, az epres piskótatorta lapult. Mosoly ült az arcán, amikor átlépte a küszöböt.
A mosoly azonban azonnal eltűnt, amint meglátta a lánya arcát.
A vihar előtti csend
Zoltán, Anna férje, a konyhaasztalnál ült, egyik bokáját a térdére vetve, kezében kávéscsészével. Úgy tűnt, semmi sem zökkenti ki a nyugalmából. Mellette az édesanyja, Katalin, az általa hozott süteményből falatozott. Kerülte Anna tekintetét, és szinte teljesen néma maradt.
Anna ujjai annyira remegtek, hogy kis híján kiejtette a kezéből a papírtányérokat.
István óvatos mozdulattal letette a dobozt a konyhapultra. Hosszan a lánya arcát nézte, majd halkan, visszafogott hangon megkérdezte, ki tette ezt vele.
Anna még meg sem szólalhatott.
Zoltán válaszolt helyette.
Először nevetett. Nem idegesen, hanem gúnyosan.
Aztán közölte, hogy ő volt az. Azt mondta, születésnapi jókívánság helyett mást adott ajándékba. Száján önelégült félmosoly ült – annak az embernek az arckifejezése, aki mások türelmét összetéveszti a határtalan tűréssel.
Katalin feszengve felsóhajtott, de nem mondott semmit, ami számított volna.
Zoltán hátradőlt a széken. Mindig is hajlamos volt félreismerni a körülötte lévőket. A csendes tartást behódolásnak hitte, a szelídséget pedig gyengeségnek. Úgy gondolta, vannak emberek, akiknek nincsenek határaik.
Hamarosan rá kellett jönnie, hogy tévedett.
Amit az apja ezután tett
István hosszú másodpercekig szó nélkül nézett a vejére. Arca rezzenéstelen maradt.
Ezután lecsatolta a karóráját, és a torta mellé tette a pultra. Lassan feltűrte az inge ujját – ráérős, kimért mozdulatokkal. Anna gyerekkorából ismerte ezt a mozdulatsort: ugyanígy dolgozott a garázsban hétvégenként, amikor motorokat javított. Nem volt benne kapkodás. Éppen ez a nyugalom tette az egészet fenyegetően komollyá.
Anélkül, hogy levette volna a szemét Zoltánról, azt mondta Annának, menjen ki az udvarra.
Anna a hátsó terasz felé indult. A szíve olyan erővel vert, hogy alig kapott levegőt. Az ablakon át tisztán belátta a konyhát. Zoltán hirtelen pattant fel, a szék lába élesen csikordult a kövön. Katalin arca elsápadt; felugrott az asztaltól, és kapkodva sietett ki a helyiségből. Nyilvánvaló volt, hogy semmi áron nem akar tanúja lenni annak, ami következik.
István lassú léptekkel átszelte a konyhát, egyenesen a veje felé tartva.
Ami ezután történt, alig tartott egy percnél tovább – mégis alapjaiban változtatta meg Anna életét.
A beszélgetés, amely mindent lezárt
István nem emelte fel a hangját. Nem vesztette el az önuralmát. Odalépett Zoltánhoz, megragadta a drága pulóvere elejét, és határozott mozdulattal a falhoz szorította. A hűtő mellett lógó bekeretezett családi fénykép megremegett az ütéstől.
Zoltán arcáról eltűnt a fölényes mosoly.
István egyenesen megkérdezte, hozzányúlt-e a lányához. Zoltán tiltakozni próbált, és azt mondta, nyugodjon meg. István higgadtan, de kíméletlen világossággal közölte, hogy aki bántalmazza a feleségét, majd még tréfát is csinál belőle az apja előtt, az súlyosan elszámította magát.
Anna a verandán állva figyelte őket az üvegen keresztül. Ahogy nézte az apját, valami megmozdult benne – egy érzés, amelyet eddig mélyre temetett. Mintha a félelem helyén lassan más kezdene gyökeret verni benne, és ezzel együtt a múlt emlékei is felszínre törtek benne, egyre tisztábban és egyre gyorsabban.