Dorka a rá jellemző, nyílt és törődő módon azonnal felajánlotta, hogy költözzön hozzá, és finoman emlékeztette arra, mennyire létfontosságú a lelki egyensúly szempontjából, hogy az embert szerető, támogató emberek vegyék körül.
Enikőben közben munkált a kíváncsiság és az a kényszerű igény, hogy végre tisztán lásson, ezért később úgy döntöttek, megnézik, hol él most Barnabás. Amikor a ház bejáratához értek, véletlenül pont beleütköztek. Barnabás kimerültnek, szétesettnek látszott, és az a fiatal nő, akivel most együtt lakott, fagyos távolságtartással fogadta Enikőt. Ebben a találkozásban váratlanul különös felismerés bújt meg: Enikőben már nem maradt fájdalom. Csak tiszta, nyugodt rálátás az egészre.
Feldúlt lakás és egy megrendítő lelet
Aznap késő este, amikor Enikő hazaért, a lakás ajtaja tárva-nyitva állt. Odabent minden felforgatva, szétdúlva hevert, az asztalon pedig egy boríték várt rá, tele fényképekkel, amelyek mind róla készültek – titokban, a hétköznapi útjain követve, megfigyelve. A fotókat gúnyos, lealacsonyító megjegyzések kísérték, amelyek egyértelműen arra szolgáltak, hogy tönkretegyék a jó hírét, és megingassák a lelki egyensúlyát.
Ez az egész megrázta a legmélyebb pontjáig. Mintha egyetlen pillanat alatt rendült volna meg a családjába vetett bizalma és az otthona biztonságába vetett hite. Dorka azonban nem esett pánikba: gyorsan cselekedett, és segítséget hívott. Így lépett a történetbe Zoltán, Dorka bátyja, egy higgadt, sokat látott jogász.