A férjem testvére rendszeresen gúnyt űzött belőlem amiatt, hogy nincs hagyományos állásom, ám ma végre kiderül, ki is irányít valójában.
— Hét esztendőn át otthon maradni, és ezt pályafutásnak hívni? Lilla, te igazán páratlanul tudod áltatni magad — kuncogott Eszter, és gondosan manikűrözött ujjaival illedelmesen a szája elé kapott.
Lilla derűsen fogadta a szurkálódást, és komótosan megvajazta a következő szelet kenyeret.
A szombat esti családi vacsorák menetrendje sosem változott: élénk társalgás, időnként túl hangos nevetés, a konyhából áradó friss pékáru és fűszerek illata töltötte meg a teret.
Márk Lilla mellett foglalt helyet, és feszülten ütögette villájával a porcelánt.
— Eszter, talán elég volt — szólt rá halkan, de érezhető ingerültséggel.
— Ugyan, csak tréfálok! — tárta szét a karját Eszter színpadias sóhaj kíséretében. — Ha Benedek hagyná, hogy hét éven át „dolgozgassak” otthon a laptopom előtt, még énekelnék is örömömben!
Benedek közömbös félmosollyal szeletelte tovább a sültet; régóta a hallgatag szemlélő szerepét választotta ebben a visszatérő családi jelenetben.
Lilla eközben megérintette a csuklóján csillanó, finom ezüst karkötőt — Márk ajándékát, amelyen egy apró számítógépet formázó medál függött, a hitének jelképeként, hogy egyszer mindenki megérti majd, min dolgozik valójában.
— Nem arról van szó, hogy egész nap a nappaliban ücsörgök, Eszter — szólalt meg Lilla csendesen, de határozott éllel a hangjában. — Egy összetett fejlesztésen dolgozom, ami komoly szakmai munka.
— Ugyan már! — lendítette meg a borospoharát Eszter, mintha koccintásra készülne. — Egy korszakalkotó találmány, ami majd fenekestül felforgat mindent!
Aztán vállat vont.
— Tudod, hány önjelölt lángelmével találkozom a cégnél? Legalább ők bejárnak dolgozni.
Az anyós zavartan igazgatta a tálakat, aprólékosan rendezgetve a salátát, mintha a paradicsomszeletek fontosabbak lennének a beszélgetésnél. Az após közben a távirányítót nyomkodta, csatornáról csatornára ugrált; a karosszék halkan recsegett alatta.
— Nem kizárólag az irodai jelenlét vezet eredményre — jegyezte meg Márk nyugodtan.
— Természetesen, kedvesem! — villantotta rá a mosolyát Eszter. — A legfontosabb, hogy kiteljesedjünk. Van, aki bejár a munkahelyére, más pedig… hogy is nevezed azt a rendszert, Lilla?
— Egy pszichológiai profilokra épülő, személyre szabott toborzási és kiválasztási platform — felelte Lilla higgadtan.
Eszter felkacagott, majdnem belekortyolt a nevetésbe.
— Komolyan létezik ilyesmi? Én naponta interjúztatok jelölteket…
Márk ekkor előrehajolt.
— Nem arról beszéltetek a múltkor, hogy a vállalatotok automatizált HR-megoldást keres?
Eszter mozdulata félúton megakadt, villája a levegőben lebegett.
— Ezt mégis honnan tudod?
Márk tekintete nem rebbent.
— Csak figyelek a piacra.
— Egyszerűen követem a híreket — felelte Márk könnyed vállrándítással. — Azt beszélik, a felsővezetés komoly összegeket sem sajnál a csúcstechnológiás újításokra.
Lilla az asztal alatt gyengéden megszorította a férje ujjait. A férfi elhallgatott, majd szándékosan más irányba terelte a beszélgetést.
— Mama, ez a csirkés rolád most kivételesen jól sikerült!
Az este komótosan csordogált tovább. Eszter időről időre odaszúrt egy-egy megjegyzést, Lilla azonban feltűnő higgadtsággal viselte. Amikor a desszert is az asztalra került, Eszter ismét visszakanyarodott a számára oly kedves témához.
— Lilla, tudok egy adminisztrátori állást a szomszéd részlegen. Szívesen beajánlanálak, legalább lenne mit beleírnod az önéletrajzodba.
— Kedves tőled, de inkább… irányítói szerepben gondolkodom — felelte Lilla sejtelmes félmosollyal.
— Irányítói? — tört ki Eszterből a nevetés. — Mindjárt vezérigazgató leszel?
— Miért ne történhetne meg? — válaszolta nyugodtan Lilla. — Néha a legváratlanabb fordulatok alakítják az életet.
Eszter legyintett ugyan, de a pillantása bizonytalanságot árult el.
Később, otthon Lilla első dolga volt felnyitni a laptopját. Márk szó nélkül telepedett mellé, és átkarolta a vállát.
— Meddig hagyod még, hogy így beszéljen veled? — kérdezte halkan.
Lilla felé fordult, és most először engedte, hogy az arcán átsuhanjon valami, amit eddig gondosan elrejtett.
— Már nem kell sokáig várni — suttogta, és az e-mailre mutatott.
A monitoron a frissen érkezett üzenet tárgya világított.
„Tisztelt Lilla! Az igazgatótanács egyhangú döntéssel jóváhagyta a fejlesztés megvásárlását. Szeretnénk, ha Ön irányítaná a bevezetési folyamatot a HR-technológiai részleg vezetőjeként. Az Ön alá tartozó csapat létszáma harminc fő lesz…”
Márk elismerően felnevetett.
— Eszternek tátva marad majd a szája. Hét éven át élcelődött rajtad, és most…
Lilla lassan megrázta a fejét.
— Nem elégtétel ez. Inkább különös irónia. Pont ő volt az, aki a leginkább kételkedett bennem. És most…
A mondat a levegőben maradt, de a tekintete elárulta mindazt, amit nem mondott ki.
— Mit válaszoltál? — kérdezte Márk.
— Már elküldtem az igent. Hétfőn indulok — felelte határozottan.
Lehajtotta a laptop fedelét, majd hozzábújt a férjéhez.
— Hét év kitartás, Márk. Ennyi idő kellett hozzá. Most új fejezet kezdődik.
Márk szorosabban vonta magához.
— Soha egy pillanatig sem kételkedtem benned.
Az eső apró cseppekben verte az ablakpárkányt. Lilla hátán végigfutott a borzongás, de nem a félelem miatt — inkább az izgatott várakozás dolgozott benne. Hétfőn minden más lesz.
Eszter pedig még mit sem sejt arról, hogy az új felettese az a „csak háziasszony”, akit hét esztendőn keresztül gúnyolt.