– Kati, ne húzd az időt! Rengeteg holmit kell még átnéznünk itt – vetette oda Magdolna Szabó a válla fölött.
Estére Júlia Nagy lakása úgy festett, mintha csata dúlt volna benne. Benedek Fehér műszaki cuccain vízfoltok száradtak, a szekrények félig kiürültek, és jó pár dolognak nyoma veszett.
– Na, kész! Most már rend van – jelentette ki Magdolna elégedetten, kilépve a lakásból.
Meg volt győződve róla, hogy óriási szívességet tett a lányának.
***
Vasárnap este. Júlia Nagy és Benedek könnyű léptekkel, kipihent lélekkel sétáltak hazafelé. Hülyéskedtek, dúdolgatták a kedvenc dalukat, és azon mosolyogtak, milyen nyugodtan telt a hétvége. Ez a nyugalom azonban abban a pillanatban szertefoszlott, ahogy beléptek a lakásba.
– Ez meg… – Benedek megtorpant. Júlia lassabban lépett utána.
A korábban otthonos lakásukra most inkább szétzilált romhalmazként lehetett ráismerni. Benedek íróasztalán katonás rendben sorakoztak a műanyag poharak, mellettük a billentyűzet, rajta még mindig nedves foltokkal. A billentyűzet képtelen volt életre kelni. A nappali szekrényei félig kiürítve, a megmaradt ruhák kényszeresen, már-már kirakatba illő rendben összehajtogatva hevertek bennük.
***
– Benedek, ez valami rémálom… – suttogta Júlia, a kiürült polcot bámulva. – Hol vannak a cuccaim? Hol a bőröndöm?!
Benedek hallgatott. Arca elvörösödött, öklei ökölbe szorultak. Összeszorított fogakkal bekapcsolta a laptopot, de a képernyő néhányat vibrált, majd sötétbe borult.
– Júlia – szólalt meg rekedten –, ez… ez már nem egy kis félreértés. Ez… kész katasztrófa. Teljesen tönkretette a technikámat! Tudod jól, hogy ebből élek! Ez a munkám, a megélhetésem!
– Én… azonnal felhívom – motyogta Júlia, remegő kézzel előkapva a telefonját.
Felhívta Magdolna Szabót, aki szinte azonnal felvette.
– Ó, Júliám, épp akartam mesélni – kezdte vidáman. – Zsuzsanna Fazekassal kicsit átválogattuk a holmijaidat. Hát, azt a sok felesleges vacakot odaadta Katalinnak. Neki sokkal jobban jön most. Ami pedig Benedek gépeit illeti… valószínűleg Dominik Budai szórakozhatott velük. De ugyan már, ne csinálj belőle ügyet, majd megszárad, semmi baja nem lesz.
– Tessék?! – Júlia hangja megremegett, szemébe könny szökött. – Anya, mégis ki adott neked jogot, hogy bármihez hozzányúlj?! Egyáltalán felfogod, mit csináltál? Az a technika Benedeké volt, a munkája eszköze! És az én dolgaim? Hol vannak?! Miért vitte el őket Katalin?
– Júlia, ne hisztizz – vágta rá Magdolna kemény hangon. – Csak jót akartam. Úgyis kupi volt nálatok. A csizmák tökéletesen jók Katinak, mellesleg. És a pufi kabát is sokkal jobban áll rajta, mint rajtad.
– Anya… – Júlia torka elszorult, nem jött ki több szó a száján. A telefont odanyújtotta Benedeknek.
– Magdolna Szabó – szólalt meg ő jeges higgadtsággal –, ön minden lehetséges határt átlépett. Tönkretette az eszközeimet, és ellopta a feleségem ruháit. Ezután többé nem teszi be a lábát ebbe a házba. Semmilyen indokkal.
– Benedek, ne beszélj butaságokat! Hiszen én vagyok az édesanyátok! – háborgott. – Ez volna a hála? Egy egész napomat rászántam, hogy rendet rakjak nálatok!
– Azt a napot megköszönjük – szűrte a fogai között Benedek –, de a maga „segítségére” és „gondoskodására” a továbbiakban nem tartunk igényt. Júlia, holnap zárat cserélünk.
Júlia bólintott. Összeszorított ajakkal nézett a férjére, és abban a pillanatban világossá vált számára: Benedek eljutott arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút, nem fog többé engedni. Magdolna még próbált valamit magyarázni a vonalban, de Benedek megszakította a hívást.
Azon az éjszakán Júlia képtelen volt elaludni. Folyton forgolódott, újra meg újra végigpörgetve fejében a történteket. „Lehet, hogy túl kemény voltam? Talán finomabban kellett volna?” – gyötörték a kételyek. De minden próbálkozása, hogy enyhítő magyarázatot találjon anyjának, darabokra hullott, ahogy eszébe jutott a szétrombolt lakás, és ahogy Benedek szenvedését látta.
– Júlia, jól tetted – mondta Benedek, átölelve őt, mintha csak olvasna a gondolataiban. – Egyetlen dolgot szeretnék: hogy nyugalomban élhessünk. Hogy ne törjenek ránk.
Júlia csak bólintani tudott, és visszaölelte.
Másnap már határozott, kemény hangon hívta fel Katalin Pétert, és felszólította, hogy szolgáltassa vissza a holmiját. Unokatestvére azonnal védekezni kezdett:
– De hát Magdi néni azt mondta, hogy te magad ajánlottad fel! Úgy értettem, ha te adod oda… Nekem tényleg nagyon jól jöttek!
– Teljesen mindegy, mit mondott neked anyám. Holnapra mindent visszahozol. Ha nem, rendőrségi feljelentést teszek. Katalin, nem viccelek.