Király András kidobta a terhes feleségét a házból, csak mert kislányt várt.
A szeretőjének viszont hatalmas összeget fizetett, hogy egy magánklinikán világra hozza a hőn áhított fiút.
De azon a napon, amikor a gyermek megszületett, történt valami, ami örökre megváltoztatta a sorsát.
A reggel melegen indult Debrecenben, aranyló fény csorgott végig a háztetőkön.
Molnár Júlia lassan járkált a kis lakásban, hatalmas pocakja már bármelyik pillanatban jelezhette a szülés kezdetét. Minden lépés nehezére esett, mégis megsimogatta a hasát, és halkan suttogta:
– „Tarts ki még egy kicsit, angyalkám… mindjárt együtt leszünk.”
De András, a férje, rá sem nézett.
Amióta kiderült a terhesség, a férfi, aki valaha gyengédséggel és ígéretekkel halmozta el, rideg, ingerlékeny idegenné változott. Minden zavarta: az ételek illata, Júlia fáradtsága, a levegővétel. Úgy bánt vele, mintha már nem is létezne.
Aznap este, amikor Júlia gondosan hajtogatta a pici ruhácskákat, András kimondta a mondatot, amely végleg összetörte:
– „Jövő hónapban szépen hazamész anyádhoz a faluba szülni. Itt minden vagyonokba kerül. Ott harmadáron meglesz; itt minimum négyszázezer. Nem dobálom ki a pénzem az ablakon.”
Júlia könnyes szemmel nézett rá.
– „De András… már a kilencedik hónapban vagyok… hosszú az út, bármi történhet…”
A férfi vállat vont, gúnyos félmosollyal.
– „Az a te dolgod. Ott is van bába. És nem akarom egész nap hallgatni a nyafogásodat.”
Aznap éjjel Júlia megértette, hogy a férfi, akit szeretett, megszűnt létezni.
Két nappal később, egy régi bőrönddel a kezében és összetört szívvel felszállt az autóbuszra, amely visszavitte szülőfalujába, Hajdúhadházra.
Anyja, Pál Margit várta a megállónál. Amint meglátta a sápadt, kimerült lányát, szorosan átölelte.
– „Kislányom… maradj itthon. Vigyázni fogok rád.”
Közben András, alig hogy Júlia elment, a szeretőjéhez, Fodor Veronikához rohant.
A lány is terhes volt… és esküdözött, hogy fiút hord a szíve alatt.
András úgy érezte, övé a világ.
– „Végre lesz örökösöm!” – dicsekedett.
Nem sajnálta a pénzt: Veronikát egy hajdúszoboszlói elitklinikára vitette, VIP-szobába, és majdnem hétszázezer forintot fizetett ki.
A szülés napján András hatalmas csokor liliommal érkezett.
„Megszületett a fiam! Kiköpött én vagyok!” – küldte a WhatsApp-üzeneteket, mellékelve a baba fotóját.
Az öröm azonban nem tartott sokáig.
Ugyanazon a napon egy nővér megkérte, fáradjon be aláírni néhány papírt. András mosolyogva indult a neonatológiai részleg felé.
Ahogy kinyitotta az ajtót, mintha kicsúszott volna alóla a talaj.
Előtte Pál Margit állt, kemény, jeges tekintettel.
– „Margit néni?… Mit keres itt?” – hebegte.
Az asszony letett az asztalra egy doboz tápszert.
– „Azért jöttem, hogy meglátogassam a vejamat… és azt a fiút, akire annyira büszke.”
– „Félreért valamit… ez a lány csak egy barát…” – kezdte András idegesen.