Egy szokványos, borongós este volt. Fagyos szél fújt, szemerkélt az eső, a boltok kirakataiban visszaverődtek a neonfények. A kamasz az útátkelőnél állt, fülhallgatóval a fején, és a saját gondolataiba merült — az iskoláról, az unalmas órákról, távoli terveiről.
Majd hirtelen… tompa csapódás hangja hasított a csendbe.
Nem messze a buszmegállótól a járdán egy idősebb férfi bukott el. A táskája kicsúszott, az élelmiszerek szanaszét gurultak az úton. Az emberek továbbhaladtak mellette — akadt, aki ránézett, más odébb fordította a tekintetét. Csak a fiú vette le a fülhallgatóját, odalépett és segített neki felállni.
– Óvatosan… jól vagy? – kérdezte a fiú.
– Ó, fiam… megcsúsztam — az idős férfi kiszisszent, majd hozzáfűzte — Semmi gond, már mennék is…
A fiú összeszedte a szétszórt árut, leültette az embert egy padra, és előhúzott a hátizsákjából egy üveg vizet. Az öreg arcán mosoly jelent meg:
– Köszönöm, fiam. Ritkán találkozom manapság olyanokkal, akik csak így megállnak.
Az öreg elindult volna, de a fiú ragaszkodott hozzá, hogy maradjon a buszra várva. Az idős hálásan bólintott, és halkan hozzátette:
„Tudod, a kedvesség előbb-utóbb viszonzásra talál. Mindig. Csak nem rögtön.”
A fiú nem tulajdonított különösebb jelentőséget a szavaknak. Segített, majd el is felejtette az egészet. Egy átlagos nap, egy egyszerű tett.
Eltelt egy hét.
A hideg erősödött, havazás kezdődött. Amikor a fiú hazafelé indult az iskolából, az épület bejáratánál egy ismerős sziluettet pillantott meg. Ugyanaz az idős férfi állt ott, botjára támaszkodva, kezében egy kicsi bőrönddel.
– Helló — mosolygott az öreg. — Vártam rád.
A fiú elbizonytalanodott:
– Mi a helyzet? Miért vagy itt?
– Vissza szeretném adni azt, amit tartozom — suttogta az öreg. — Nem pénz formájában.
Átnyújtotta a bőröndöt. Masszív, kopott darab volt, fémsarkokkal.
– Fogadd el. Ez mostantól a tied.
– De ezt nem tehetem… – hebegte a fiú, mire az öreg közbevágott:
– De igen. Bent van valami, ami később jól jöhet neked, amikor felnősz.
Majd magyarázat nélkül megfordult és elindult, lassan lépkedve a havon.
A fiú ott állt tanácstalanul. Aztán hazavitte a bőröndöt, és az asztalra állította.
A bőrönd belsejében régi kötetek, egy Európa-térkép, egy gondosan összehajtott katonai kabát és egy levél lapultak.
A megsárgult papíron ez olvasható:
„Valaki egyszer ugyanezt tette értem, ahogy te tetted. Akkor azt hittem, hogy a jót már rég elnyelte a világ. De van — ha legalább egy ember nem lép el mellette. Ez a bőrönd a fiamé volt. Mostantól téged illet.”
A fiú leült és olvasott, alig akarta elhinni, amit lát. A bőrönd mélyén egy apró doboz rejtőzött — benne egy óra, amely megállt azon a napon, amikor ő segített az idős férfinak.
Soha sem derült ki a kiléte, honnan érkezett vagy hova tűnt. Azonban megtanulta: minden tett visszaüt valamilyen formában. Néha egy héten belül, máskor egy egész életre.